– Páratlan szezonon van túl a női labdarúgó-válogatott támadója, Vágó Fanny, aki játékosként és edzőként is bajnoki címet ünnepelhetett az elmúlt hetekben. Amellett ugyanis, hogy a Ferencváros csapatával diadalmaskodott az NB I-ben, mindössze 29 évesen már trénerként is komoly sikert ért el a másodosztályban élen végzett Soroksár élvonalba juttatás
Szép feladat előtt áll a magyar futballválogatott az Európa-bajnokságon, de hiszek benne, hogy a portugálok, a franciák és a németek ellen is képes helytállni. A sérült Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt játéka nagyon hiányozik, Marco Rossi kapitánynak nem lesz könnyű megoldania a pótlásukat. Aki viszont biztosan világklasszis teljesítményt nyújt m
Róma – Véget ért a várakozás, indul a labdarúgó Európa-bajnokság! A nyitómérkőzést pénteken (M4, 21) az olasz válogatott játssza Törökországgal. A találkozón előbbi gárda hazai környezetben, a római Stadio Olimpicóban léphet pályára.
– Melyik ország nemzeti futballcsapata ér csúcsra az Európa-bajnokságon? A szurkolókat leginkább ez a kérdés foglalkoztatja a pénteken rajtoló kontinenstornával kapcsolatban. A Blikk a fogadóirodák oddsai és a magyar celebek segítségével igyekezett megtippelni, vajon melyik együttes diadalmaskodik a koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasz
Telki – Kisfia nagy álmát váltaná valóra Nikolics Nemanja az Európa-bajnokságon. A Fehérvár magyar válogatott csatárának gyermeke, Márkó óriási futballrajongó, emellett a Vidi U7-es csapatában játszik, s kedvence a portugál Cristiano Ronaldo.
A pénteken kezdődő labdarúgó-Eb-n csak a résztvevő országok csapatainak csak egy része ereszkedik fél térdre a rasszizmus elleni küzdelem jegyében a mérkőzések előtt, egy másik részük állva marad. És olyan szereplő is lesz, amelyiknél "nincs döntés".
Válaszok a felmerülő kérdésekre. Az UEFA-nál még 2020 van, de a stadionokat átkereszteli, és ne csodálkozz: argentin bíró is sípol az Európa-bajnokságon.
Sűríti egyes járatait és mobil értékesítőhelyeket üzemeltet a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokság idején a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – tudatták közleményben az MTI-vel csütörtökön.
Roberto Mancini tapasztalt és fiatal játékosokból létrehozott elegye csoportjában toronymagas esélyesnek számít, de több mint két és fél éves veretlensége alapján az egyenes kieséses szakaszban is sokáig juthat.
Támadt némi feszültség a bakui futam végén Nyikita Mazepin és Mick Schumacher között az orosz agresszív manővere miatt. Főnökük először beszélt a történtekről és arról, mi történt azután a csapaton belül.
Kuli István balsikerű súlyemelő-edzése miatt a tokiói olimpiára tervezett 500-as kajaknégyesünket újra kell építenie Hüttner Csaba kapitánynak. Emiatt fő is a feje rendesen.
Június 11-én, pénteken, a Törökország–Olaszország nyitómérkőzéssel kezdetét veszi a labdarúgó Európa-bajnokság, melynek összes mérkőzését kizárólag az M4 Sport csatornán és az m4sport.hu-n követhetik a szurkolók. A felvezető stúdióbeszélgetés alatt debütál a csatorna megújult stúdiója, 21 órakor pedig jön a kezdőrúgás. A találkozót Rómából Hajdú B.
Péntek este, 21 órakor, hivatalosan a Törökország–Olaszország mérkőzéssel elkezdődik a 16. labdarúgó Európa-bajnokság. Rendhagyó módon, ezúttal tizenegy helyszín ad otthont az eseménynek. Az első a római Stadio Olimpico lesz. A pandémia miatt a 70 634 férőhelyes stadionba 23 309 nézőt engednek csak be. Körbejárjuk az Eb-stadionokat, milyen kihaszná
Kivételesen nem egy vagy két országban, hanem tizenegy városban lépnek pályára a kontinens legkiválóbb labdarúgói június 11. és július 11. között az Európa-bajnokságon. A mi csoportunkban hemzsegnek a klasszisok, a portugál Cristiano Ronaldótól a francia Kylian Mbappéig, de a további öt négyesben is bőven akadnak olyan remek játékosok, akiknek a te
Egyelőre csak részben adott igazat az UEFA az oroszok felháborodásának. Az ukrán mezen az országhatárokat a Krím-félszigettel tüntették fel, a „Dicsőség a hősöknek” viszont politikai tartalmának ítélte meg az európai szövetség, így azt el kell távolítani.
Egyelőre csak részben adott igazat az UEFA az oroszok felháborodásának. Az ukrán mezen az országhatárokat a Krím-félszigettel tüntették fel, a „Dicsőség a hősöknek” viszont politikai tartalmának ítélte meg az európai szövetség, így azt el kell távolítani.
Minden sikeres férfi mögött áll egy nő – tartja a világszerte sokat emlegetett mondás. Ez természetesen igaz a világ legjobb labdarúgóira is. Bemutatjuk az Eb legdögösebb focistafeleségeit.