Nyon – Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megszüntette a vizsgálatot, amelyet Manuel Neuerrel, a német válogatott világbajnok kapusával szemben indított.
Le Castellet – Édesapjának, a korábban szintén a száguldó cirkuszban versenyző Jos Verstappennek ajánlotta a Forma–1-es Francia Nagydíj trófáját a Red Bull Racing pilótája, Max Vestappen.
A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) elnöksége hétfőn, másodfokon két évre tiltotta el Sidi Pétert, amiért a márciusi indiai világkupán jogosulatlanul bement a később pozitív doppingmintát szolgáltató Péni István szobájába.
– Sérülés miatt ideje korán véget ért Ousmane Dembélé számára a labdarúgó-Európa-bajnokság. A vb-győztes támadó elhagyta a francia válogatott budapesti bázisát.
Senki nem hiszi el neki, hogy 63 esztendős. Igaz, Kékesi Rezső korábbi válogatott labdarúgó tesz is érte, hogy fiatalos maradjon: nap mint nap edz és élvezi az életet.
Az eddig igazoltakon kívül további három vagy négy játékos szerződtetését tervezi az FC Barcelona - nyilatkozta Joan Laporta klubelnök a La Vanguardiának.
Az osztrákokkal nem kifejezetten szimpatizálók szerint „Gijon szelleme kísért” a C csoport bukaresti mérkőzése előtt. Érthető a célzás, még ha a helyzet nem is teljesen analóg.
A különféle szezonbeli hibák ellenére a Forma–1-es világbajnokság mindkét nagy esélyese alapvetően jól kezeli a feszültségeket – fogalmazott az InfoRádiónak Vámosi Péter a Francia Nagydíj után. A futamon Max Verstappen másfél körrel a vége előtt csavarta ki a győzelmet Lewis Hamilton kezéből.
Hollandia százszázalékos teljesítménnyel, remek, 8–2-es gólkülönbséggel csoportelső lett. Ausztria 6 ponttal másodikként biztosan továbbjutott a labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjából.
Sokan úgy vélték, hogy Ausztria és Ukrajna kéz a kézben lép majd tovább az labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe. Az osztrákok másképp gondolták, és a biztosra mentek. A B csoportban is befejeződtek a küzdelmek.
Hasonlóan minden futballszerető magyar emberhez, én is extázisban éltem meg a franciák elleni 1-1-es döntetlent. Ez egy olyan meccs volt, ami nagyon sokáig megmarad majd a nemzet emlékezetében, úgy, mint mondjuk a 2016-os Eb-ről a szurkolók marseille-i vonulása.
A labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjában a belgák már biztos továbbjutóként álltak ki a finnek ellen Szentpéterváron, a másik három csapat azonban másodiktól negyedikig bármi lehetett. Végül a dánok mentek tovább 3 ponttal.
A Blikk már korábban beszámolt arról, hogy a müncheni polgármester, Dieter Reiter arra kérte az Európai Labdarúgó Szövetséget, hogy a június 23-i német–magyar meccs előtt szivárványszínűre világítsák ki az Allianz Arénát.
Tényleg drámaian alakult az Európa-bajnokság B csoportjának utolsó fordulója. Gyakorlatilag az utolsó negyedórában dőlt el minden, de akkor viszont már egyértelmű volt. Ebből a csoportból Belgium és Dánia jutott tovább.
A B és C csoportból továbbjutott dán és osztrák válogatott mellett a svájci, a cseh, az angol, a svéd és a világbajnok francia csapat is biztos nyolcaddöntőssé vált a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság hétfői játéknapján.
A B és C csoportból továbbjutott dán és osztrák válogatott mellett a svájci, a cseh, az angol, a svéd és a világbajnok francia csapat is biztos nyolcaddöntőssé vált a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság hétfői játéknapján.
A Dinamo Kijev román vezetőedzője, Mircea Lucescu szívesen látná Marco Rossit a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként – derült ki a szakember román médiának adott nyilatkozatából.