A magyar labdarúgó-válogatott történetében először játszik világ-, vagy Európa-bajnoki mérkőzést hazai pályán. A színhely a telt házas Puskás Aréna, az ellenfél Portugália. Az F csoport másik mérkőzését este kilenc órától játssza Münchenben a német és a francia csapat.
A Svéd Labdarúgó Szövetség rendőrségi feljelentést tett azok után, hogy a csatár Marcus Berg a közösségi médiában fenyegető üzeneteket kapott, amiért a spanyolok elleni, 0-0-ra végződött hétfő esti Európa-bajnoki mérkőzésen kihagyott egy komoly helyzetet.
A magyar válogatott 3-0-ra kikapott a címvédő portugál csapattól a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának keddi összecsapásán, a Puskás Arénában.
A világbajnoki címvédő francia válogatott 1-0-ra legyőzte a társházigazda németeket a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság magyarokat is felvonultató F csoportjának kedd esti mérkőzésén, Münchenben.
Franciaország az 1960-as Európa-bajnokság, akkori nevén Nemzetek Kupája elődöntője óta nem veszített kontinensbajnoki tornán játszott első meccsén. A sorozat most sem szakadt meg: Franciaország–Németország 1-0 Münchenben, az F csoport második mérkőzésén.
„Szoboszlai túl későn fájdalommentes” címmel írt blogjában egy ismert osztrák újságíró. Peter Linden szerint ugyanis két héttel késte le a keretszűkítést.
Nyolcvan perc reménykedés és egy lesgólnyi öröm jutott a magyar fociszurkolóknak Portugália ellen. A drukkerek már most a következő Eb-mérkőzést várják.
Marco Rossi szövetségi kapitány nagyon csalódott, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-0-ra kikapott a címvédő portugál csapattól az Európa-bajnokság nyitókörében, ugyanakkor játékosai teljesítményét méltatta.
Nagyobb visszhangot váltott ki Cristiano Ronaldo cselekedete, mint amire számítani lehetett. Az egészséges életmódot hirdető portugál sztár a sajtótájékoztatón tett odébb két Coca-Colás üveget, amely tettére a piac egyből reagált
Kikapott Portugáliától tegnap este a magyar labdarúgó-válogatott. A 85. percig állták a sarat a magyarok, tartották a gól nélküli döntetlent, de a hajrában az Eb-címvédő portugálok, Cristiano Ronaldo vezetésével 3-0-ra nyertek.
A Coca-Cola piaci értéke 242 milliárd dollárról 238 milliárdosra esett, miután Cristiano Ronaldo a Portugália-Magyarország EB-csoportmérkőzés előtti sajtótájékoztatón nyilvánosan eltette maga elők a kólás üveget, ráadásul a mikrofonba mondta, hogy ő inkább vizet iszik.
Kedd este találkozott a német és a francia válogatott Münchenben, ahol Didier Deschamps fiai 1-0-ra legyőzték a hazaiakat. A mérkőzést követően Paul Pogba válaszolt az újságírók kérdéseire.
Bár a magyar válogatott 3–0-ra kikapott a címvédő portugáloktól első Európa-bajnoki csoportmeccsén, a drukkerek joggal éltették a csapatot a lefújás után.
Divatba jött az Európa-bajnokságon a sajtótájékoztatókra kirakott frissítők eltüntetése. Cristiano Ronaldo vallási okokból távolította el egy másik főszponzor termékét az asztalról.
A francia válogatott szövetségi kapitány örült csapata németek felett aratott 1–0-ás győzelmének, ám látott hibákat is együttese játékában a labdarúgó Európa-bajnokság magyarokat is felvonultató F csoportjának első fordulójában.
Saját elmondása szerint tíz-tizenöt másodpercre elájult Benjamin Pavard, a világbajnok francia labdarúgó-válogatott védője a németek ellen 1-0-ra megnyert keddi Európa-bajnoki összecsapáson.
Vereséggel kezdett a magyar válogatott az Eb-n: a Puskás Arénában 84 percig álltuk a sarat, ezt követően egy szerencsés gólnak, valamint Cristiano Ronaldo duplájának köszönhetően a portugálok 3–0-ra megnyerték a találkozót.
Az UEFA egy különleges számítási rendszer alapján rangsorolja a futballistákat az Európa-bajnokság alatt is. Ezek alapján az első forduló után a skótoknak félpályás gólt lőtt cseh Patrik Schick áll az élen, a legjobb magyar, Botka Endre a 18.
A csalódott játékosokat kell feltüzelni a magyar csapat következő mérkőzésére – mondta az InfoRádió futball Eb-szakértője, a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi sikerkapitánya.
A jövő héten lesz hároméves a magyar válogatott kapusának, Gulácsi Péternek a kisfia, Dominik Zoltán. Természetes, hogy a helyszínen nézte meg apukája első meccsét az Európa-bajnokságon.
A keddi első forduló után, szerdán Nyonban kisorsolták a Bajnokok Ligája második selejtező körének a párosításait. A Ferencvárosra az első két kvalifikációban ezúttal könnyebb út vár.
Nagy csatát vesztett a magyar labdarúgó-válogatott a portugálok elleni Eb-csoportmeccsen a Puskás Arénában. A tegnapi meccs az elmúlt évek egyik legizgalmasabb és legvártabb mérkőzése volt, a magyarok azonban csúnyán kikaptak a portugáloktól 3-0-ra.
A tegnapi portugál-magyar mérkőzés okán a celebek mellett a politikusok is focilázban égtek és drukkoltak a magyar válogatottnak - az elmúlt évek egyik legizgalmasabb mérkőzését sokan élőben nézték végig Puskás Arénában, míg mások kivetítőn követték végig az eseményeket.
Szerdán elkezdődik a második kör az Európa-bajnokságon. A programban három meccs szerepel, a már megszokott időpontokban. Aki itt megint hibázik, elbúcsúzhat a tornától.
Az Újpest FC a liechtensteini Vaduz ellen kezd az első alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában, adta hírül az MTI.
A finn válogatott szerdán Oroszországban, a házigazdák elleni játssza második Eb-meccsét. Az elsőt Dánia ellen megnyerte, drámai és fájdalmas körülmények között. Nem felejtettek el megemlékezni erről.
A szerb felmenőkkel rendelkező Marko Arnautovic 1989-ben, Bécsben született. Egyetlen percet nem játszott Szerbián, sosem merült fel, hogy a szerv válogatottban futballozzon, 2008 óta az osztrák válogatottat erősíti. Most, az Észak-Macedónok elleni meccsen mégis kiszakadtak belőle a gyökerek. A durva beszólása egymeccses eltiltásba került.
Oroszország, az Európa-bajnokság második fordulójának nyitómeccsén 1-0-ra győzte le Finnországot. Ezzel megvan 2012 után az első sikerük tornán, de az első körben elszenvedett 3-0-s vereség után, még ez a siker is kevés lehet a továbblépéshez.