Az alapszakaszgyőztes Szolnok hazai pályán kikapott a címvédő Szombathelytől szerdán a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik, utolsó mérkőzésén, ezzel a Falco 3-2-re megnyerte a párharcot, és begyűjtötte fennállása harmadik aranyérmét.
Edinburgh – Ismét Skóciában vállalhat munkát László Csaba, aki április közepén távozott az indiai Chennaiyin futballcsapatának éléről. A magyar tréner korábban a Dundee United és a Hearts együttesét irányította a skót élvonalban.
Fegyelmi eljárást indított az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), akár két éves Bajnokok Ligájából való kitiltással is büntetheti a szervezet a Szuperliga-kezdeményezés mellett továbbra is kiálló spanyol Barcelona és Real Madrid, illetve az olasz Juventus csapatát.
Liverpool – Magyar futballtehetségekre csapott le május elején az angol Liverpool. Már önmagában az nagy dolog, ha honfitársunkat szerződteti egy sztárklub, ám ezúttal egy testvérpárt, a 11 éves Farkas Eriket és a 14 éves Farkas Patrikot igazolta le a hatszoros Bajnokok Ligája-győztes alakulat. Boldog a srácok családja, az pedig még különlegesebbé
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Puskás Ferencről, az Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójáról elnevezett utcát a spanyol fővárosban szerdán.
Egy végletekig kiélezett meccsen, a huszonkettedik 11-essel a Villarreal legyőzte a Manchester Unitedet az Európa-liga döntőjében. A rendes játékidő végén 1-1 volt az az állás, és mivel a hosszabbításban sem született döntés, jöhettek a büntetők.
Az európai kupadöntők történetének legtöbb sikeres tizenegyese után, 21 gólra váltott lövést követően David de Gea a Manchester United kapusa rontott, így a Villarreal nyerte az Európa-liga 2020–2021-es idényét.
Váratlan csalódással lepte meg Monaco Fernando Alonsót és az Alpine-t. A spanyol megnevezte az év eleji nehézségeinek két fő okát, és elmondta, miért nem aggasztja a mostani kisiklás.
A hétvégén ő kritizált, és most emiatt őt kritizálják. Lewis Hamilton volt főnöke szerint kijött a gyakorlatból, ami a nehézségek kezelését illeti. Némi önkritikát is gyakorolhatott volna?
A magyar válogatott maradt a 37. helyen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (Fifa) világranglistáján, amelynek legfrissebb kiadásában a legjobbak között nincs változás.
Kihasználná a McLaren sokoldalúságát, és szívesen versenyezne más sorozatokban is Lando Norris a Forma–1 mellett. Ez is része volt a szerződéshosszabbításról szóló tárgyalásaiknak.