Három hónap kemény munka vár a világbajnok Kapás Boglárkára a Tokióba utazás előtt, a felkészülésben pedig csak egy állomás lesz 5 hét múlva a budapesti Európa-bajnokság. Az Újpest olimpiai bronzérmes úszója az InfoRádiónak adott interjúban beszélt arról is, hogy már az országos bajnokságon szerette volna megdönteni 200 méter pillangón az egyéni cs
Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere mondta a Real Madrid elleni, mai Bajnokok ligája-mérkőzés előtti utolsó sajtótájékoztatóján: „Kivonulni ötvenötezer szurkoló előtt, akik a reménytelennek tűnő helyzetben hittek bennünk, további öt-tíz százalékot jelentet nekünk, ami nagyon sokat számított. Most magunkban kell ezt a többletet megtalálni.”
Ma este kialakul a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének mezőnye, eldől, hogy hány angol csapat követi a Chelsea-t a legjobb négy közé. Egy, kettő – vagy egy sem. A párosítás (zárójelben az első mérkőzés eredménye): Liverpool–Real Madrid (1-3), Borussia Dortmund–Manchester City (1-2).
Az egymást követő második évben szurkolhatunk a legjobb négy között a labdarúgó Bajnokok Ligájában Lőw Zsoltnak (41), a német Thomas Tuchel (47) által irányított, a korábbi válogatott hátvédet másodedzőként foglalkoztató angol Chelsea ugyanis bejutott az elődöntőbe.
Kialakult a Bajnokok Ligája elődöntőjének mezőnye. A Paris SG és a Chelsea után a Manchester City és a Real Madrid jutott el oda. A Manchester City 2-1-es előnnyel utazott Dortmundba és végig magabiztosan tudta tartani az előnyt, attól függetlenül, hogy 1-0-s hátrányból tudott fordítani. A Real Madrid pedig csodálatosan szervezte meg a védekezését,
Változik-e a kép egy új pályán, új körülmények között, most, hogy a Mercedesnek és a Red Bullnak is volt némi ideje a sorok rendezésére? Imolában jön a második felvonás!