Az olimpiai bajnok pólós a sportági szövetség utánpótlás-bizottságának elnökeként úgy látja, a magyar vízilabdának csak hasznos lehet a kialakult versengés.
Székesfehérvár – Bár a bajnoki cím szempontjából már nincs tétje a Mol Fehérvár–Ferencváros találkozónak, a vendégek megszerezték az aranyérmet, a hazaiaknak és vezetőedzőjüknek, a korábbi Fradi-kedvencnek, Szabics Imrének ez nagyon fontos mérkőzés. A Vidi idén nem tudott a 32. bajnoki címét a hét közben az Újpest ellen begyűjtő FTC méltó riválisa
A szexizmus ellen tiltakozva, a sportág történetében még soha nem látott dresszben szerepel a svájci tornász Európa-bajnokságon a német Sarah Voss: rendhagyó módon, a karját és lábát is fedő ruhában mutatja majd be a gyakorlatokat.
Változnak az idők: a vadság szelídül, a balhéknak vége. Birkás Tibor, akit mindenki csak „Birka”-ként becéz, a hírhedt ferencvárosi kettes szektor oszlopos tagjaként tündéri unokával büszkélkedhet, no meg azzal is, hogy szerződtette őt az MTK.
A magyar vívók az elmúlt két évtizedben számos olimpiai, világ- és Európa-bajnoki éremmel örvendeztették meg a szurkolókat, sikereikben pedig egyvalami közös: Szerencsi Zsolttól (56) kapott fegyverrel érték el azokat. A nemzeti csapat fegyvermestere, a vívókörökben csak Szeróként emlegetett szakember műhelyében olyan titkok is vannak, amelyeket örö
„Néhányuknak nyomás hatására azt kellett mondaniuk, hogy kilépnek. De a projekt ebben, vagy egy másik formában folytatódni fog, remélhetőleg hamarosan” - jelentette ki a Real Madrid és a Szuperliga elnöke.
Visszatérhet a teniszpályára Ana Ivanovics (33)! A Grand Slam-tornagyőztes szerb játékos 2016-ban fejezte be karrierjét, a meglepő döntést akkor makacs deréksérülésével indokolta.
A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Tamás pályafutása negyedik Európa-bajnoki címét szerezte meg szombaton a varsói birkózó kontinensbajnokságon, miután a fináléban legyőzte török ellenfelét.
Madrid – Újabb pontokat veszített, csak 0-0-t játszott a Betis ellen a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokságban, így egyre nehezebb a helyzete a címvédésért folytatott küzdelemben. A francia Zinédine Zidane edző irányította gárdát sorozatos sérülések és a sűrű menetrend is hátráltatják.
Ismét a kiegyensúlyozott versenyzésének köszönheti a győzelmét – mondta az InfoRádiónak az immár kétszeres Európa-bajnok vitorlázó Berecz Zsombor. A Finndingiben világbajnok magyar versenyző arról is beszélt, hogy miben változott az elmúlt évek alatt, és mikor lesz elégedett a tokiói olimpián.