A győzelem mellé erkölcsi győzelem is? Lewis Hamiltonnak ugyan megváltozott a véleménye Max Verstappen manőveréről, megteheti, és meg is teszi, hogy nem beszél róla
A többek között Szoboszlai Dominikot is képviselő menedzser szerint hajlamosak vagyunk alulértékelni azokat a sikereket, amiket elérnek a magyar játékosok.
A többi versenyző számára is tétje van annak Charles Leclerc szerint, milyen ítélet születik Max Verstappen brazíliai leszorítós manővere ügyében. Ha elnézik a hollandnak, a jövőben több hasonlót láthatunk?
San Juan – A Dél-Amerikai Labdarúgó-szövetség súlyos hibákra hivatkozva határozatlan időre eltiltotta a keddi argentin-brazil világbajnoki selejtező játékvezetőjét és videobíróját.
Régen a bajnokság szólt róluk, most egy különdíjért versengenek, úgy, hogy azt sem igazán tudják, versengenek-e érte. Fernando Alonso vagy Sebastian Vettel az előzések királya lehet.
Párizs – Miközben a támadója vascsővel verte a lábát, a Paris Saint-Germain női focicsapatának játékosa, Kheira Hamraoui a kezeivel próbálta megóvni magát a súlyos sérülésektől.
A Győri Audi ETO francia kapusa, Amandine Leynaud 19 (!) védessel járult hozzá csapata Ferencváros elleni, 25-20-as sikeréhez a női kézilabda NB I csúcsrangadóján.