Mindhárom magyar férfi induló, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry 500 és 1500 méteren is sikerrel vette csütörtökön a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának selejtezőjét a harmadik, debreceni állomáson.
A Pick Szeged 34-31-re legyőzte az északmacedón Vardar Szkopje csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában, csütörtökön.
Legalább húsz versenyzőt kívánnak meghallgatni, kívánság esetén a női úszókkal kizárólag a bizottság két hölgytagja beszélget majd. Meglehet, hogy nem is kell sokat várni az eredményre.
Sidi Péter világ- és Európa-bajnok sportlövő román állampolgár lett. A bukaresti kormány november 17-i ülésén hozta meg a döntést a Magyarországon két évre eltiltott sportoló ügyében.
Negyvennégy év alatt ez volt a magyar együttes 157., egyben utolsó nemzetközi mérkőzése az újszegedi Városi Sportcsarnokban, ugyanis december 9-én már az új multifunkcionális csarnokban fogadja a német THW Kiel csapatát.
Cristiano Ronaldóék érkezése óta 23 százalékkal nőtt az MU bérköltsége. A kereskedelmi bevételek mindeközben kilőttek az egekbe, döntően Cristiano Ronaldo érkezése miatt.
Az utólag benyújtott kérelmével és Toto Wolff megnyilvánulásaival kiderült, milyen a Mercedes valójában, véli Max Verstappen. Szerinte Lewis Hamilton is ugyanúgy leszorította volna őt.
Meghátrált a német első osztályban szereplő Hertha BSC, s peren kívül szeretett volna megegyezni Petry Zsolttal. Ám most már nem szabadul olyan könnyen a kínos ügytől. A berlini labdarúgócsapat áprilisban nem sportszakmai okok miatt küldte el az akkori kapusedzőjét, hanem mert a nyilatkozata „nem összeegyeztethető a Hertha értékeivel”. A szakember
Még nem adta fel a reményt a McLaren a konstruktőri harmadik hely megszerzésére. A következő két verseny döntő lehet számukra. Carlos Sainz szerint résen kell lenniük, mert szerencsével kerültek komoly előnybe.
Megint a középpontban Fallon Sherrock, a női darts egyik kimagasló egyénisége. A 2019-es világbajnokságon már ámulva figyelte a világ a 27 éves játékos produkcióját, aki nő létére a legjobb harminckettő közé jutott, most pedig a Grand Slam of Dartson döntöget rekordokat, nem mellesleg már a negyeddöntőbe jutott.
Átszellemülten mutogatott a kamerának, majd harciasan védelmezte csapatát az összeesküvésekkel és igazságtalanságokkal szemben – Lewis Hamiltonnak tetszik Toto Wolff hozzáállása.
Lewis Hamilton motorcseréjének hatását látva Max Verstappen igazságtalannak találja, hogy a második új motor bevetése után mindössze 5 rajthelyes büntetés jár.
Kónya Zsófia és Jászapáti Petra is továbbjutott pénteken az 1000 méter előselejtezőjéből a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán. Bácskai Sára Lucát szabálytalan előzés miatt kizárták.
A Premier League hat évre megállapodott az NBC Sports csatornával a televíziós közvetítési jogokról, ezzel is elősegítve, hogy erősödjön az angol labdarúgó-bajnokság népszerűsége az Egyesült Államokban.
Rangadó vár a Ferencvárosra, amely vasárnap a Fehérvárt fogadja a labdarúgó NB I 13. fordulójában. Kű Lajos korábban mindkét csapatot erősítette, és döntetlent tippel.
A magyar női kézilabda-válogatott november 22-én kezdi meg a felkészülést, majd november 26-án és 28-án Párizsban az olimpiai bajnok Franciaország ellen játszik felkészülési mérkőzéseket a spanyolországi világbajnokság előtt. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány behívta a keretbe a Siófok jobbátlövőjét, Kiss Nikolettet.
Sem haszonszerzésre, sem az eredetitől eltérő döntésre nem számított a Mercedes a brazíliai incidens kapcsán benyújtott kérelmével. Toto Wolff elárulta, csak vitát és állásfoglalást vártak, és ezt megkapták.
Másodszor is koronavírusos lett az olimpiai bajnok úszó. Milák Kristóf karanténba került, szerencsére a betegség most nem viselte meg annyira, mint az egy évvel ezelőtti fertőzés.