Két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma; az érintett állományokat felszámolják.
Az elmúlt években szinte ugyanolyan vádak érték Meghan Markle-t és Ellen DeGenerest az alkalmazottaik részéről. Most leültek beszélgetni a kamerák elé.
Tóth Andi elképesztő teljesítménnyel táncolta be magát a Dancing with the Stars november 20-i döntőjébe. Mi kicsit nosztalgikus hangulatba kerültünk, és összeszedtük Andi eddigi legdögösebb ruháit!
A Farm VIP forgatásán Gáspár Zsolti észrevette, hogy Demcsák Zsuzsa lefogyott. Sokakkal ellentétben nehezményezte ezt, szerinte Zsuzsa teltebben csinosabb volt.
Egy közlekedési konfliktus miatt két férfi egymásnak esett Szegeden. Az indulatok elszabadultak, vitájuk végül a fenyegetőzésig fajult, majd az egyikük nekiesett a másik autójának.
Megerőszakoltak egy hatéves kislányt, aki beszámolt a rendőröknek az őt ért szörnyűségekről. Sokkolta az orvosokat is, amikor rájöttek, mi a baja a kislánynak.
Ha valamiről nem lehet eleget beszélni, az a vízivás fontossága, mert statisztikailag még mindig kevés folyadékot fogyasztunk, pedig a vízivás testünk működésének, az életfunkciók normál működésének az egyik alapja.
Munkácsi Brigitta a Nempazar blog alapítója. Rengeteg hasznos tippet oszt meg arról, hogyan lehet környezettudatosan élni és milyen apró változtatások kellene ahhoz, hogy tegyünk valamit a környezetünkkért. Brigi szerint a hulladékmentes életmód egyszerűbb, mint gondolnánk, ezért megosztja velünk, mire kell odafigyelnünk és milyen elveket kell köve
Úgy tudni, néhány nappal ezelőtt koronavírus miatt került kórházba az Omega frontembere. Kóbor János állapotáról még mindig teljes a hírzárlat, annyi azonban biztos, hogy egy másik kórházba szállították át.
A H&M új forradalmi kollekciója az Innovation Circular Design Story két kiemelten fontos dolgot is ünnepel: a fenntarthatóságot és az örömöt. Azzal, hogy a darabok rengeteg innovatív újrahasznosított és újrahasznosítható anyag felhasználásával készültek, a kollekció kiemeli a H&M elkötelezettségét a fenntartható és megújuló gyártási módszer
Pokoli esztendőn van túl az Omega együttes. Egy éve hunyt el a legendás zenekar billentyűse, Benkő László. A népszerű zenész halála mélyen lesújtotta a rajongókat és a zenekart is, ráadásul pár nappal Benkő elvesztése után ismét gyászolt az Omega, hiszen három nappal később korábbi gitárosuk, Mihály Tamás is elhunyt.
A Ninja Warrior pályáján nem csak a mindenre elszánt versenyzők küzdenek meg egymással a döntő héten, hanem huszonegy bátor híresség is. Köztük Ungvári Miklós is, aki az Exatlon Hungary első évadában már bizonyított.
Mindenkinek megvannak a maga rossz tulajdonságai egyéni és kapcsolati téren is. Ezeket általában ismerkedés közben vesszük észre a másikon, már ha akkor kimutatja őket. De mi van, ha ezek nem jönnek elő és csak később jövünk rá, hogy mennyi időt pazaroltunk valakire, akire nem kellett volna? Mutatjuk, hogy melyik csillagjegynek mi a rossz tulajdons