A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője futotta meg a leggyorsabb kört az idénynyitó Forma-1-es Osztrák Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Tele lesz gáncsoskodó emberekkel a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok. Július 18-án versenyzők, edzők, más, a sportágban érdekeltek láthatnak gyakorlati előadást három olimpiai érmesünktől, majd kérdezhetnek is a mesterfogásaikról.
A Forma-1-es Red Bull istálló hivatalos állásfoglalást kér a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) arra vonatkozóan, hogy a szabályoknak megfelelő és használható-e a világbajnoki címvédő Mercedes istálló versenyautóiban alkalmazott kormánymű.
Továbbra is szinte napi téma Szoboszlai Dominik szerződtetése az olasz sajtóban. Szinte biztosra vehető, hogy a magyar középpályás nem marad Salzburgban, lassan csak az a kérdés, mennyiért és melyik olasz sztárcsapathoz igazol.
Három éve még kajakba ülve ünnepelte július 3-i születésnapját, mostanra viszont letiltotta erről az orvosa. 95 éves Varga Ferenc, a magyar kajakozás első olimpiai érmese!
Elengedhetetlen volt a költségcsökkentés a Forma–1-ben, hiszen így is több szereplő a túlélésért küzd – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor. A magyar közvetítés vezető kommentátora arról is beszélt, hogy a Hungaroring modernizációja szükséges, de a pálya vonalvezetésén nem lenne érdemes változtatni.
Sebastian Vettel (33) már az ausztriai Forma–1-es szezonnyitón „megcsinálta a tüzet”... A négyszeres világbajnok pilóta nekiment a Ferrarinak, azzal vádolva csapatát, hogy egyszerűen nem is akart vele megállapodni, hiszen tárgyalni sem ültek le az év végén lejáró szerződéséről.
Megadta a tiszteletet a Manchester City a Liverpoolnak a két klub rangadója előtt, de a meccsen már nem kímélte a spanyol Josep Guardiola (49) együttese az angol labdarúgó-bajnokság friss győztesét.
Csapata szurkolóira haragudott meg, a rasszista megnyilvánulások miatt nem lépett pályára az utolsó NB I-es fordulóban a Zalaegerszeg ciprusi válogatott futballistája, Fánosz Katelárisz (23).
A nyilvánosság kizárásával, szűk családi körben temették el a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok egykori vízilabdázót, Benedek Tibort (†47).