2020. július 16. csütörtök

júl. 16
0:00
Négy évvel elhalasztották a 2022-re kiírt ifjúsági nyári olimpiát (Demokrata)
Négy évvel elhalasztották a 2022-re kiírt ifjúsági nyári olimpiát, amelynek így 2026-ban ad otthont Dakar.
júl. 16
0:03
Ezt senki sem gondolná Mourinhóról és Harry Kane-ről! (Infostart)
Harry Kane két gólt is szerzett a Tottenham színeiben az angol labdarúgó bajnokság, a Premier League szerdai játéknapján. A középcsatár ezzel a duplával elérte kétszázadik gólját klubpályafutása során.
júl. 16
0:04
A NOB változatlanul elkötelezett a 2021-es rendezés mellett (Demokrata)
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy jövőre júliusban és augusztusban megünnepeljük az olimpiai játékokat – hangsúlyozta Thomas Bach.
júl. 16
0:06
A szlovák állam nem veszi meg a Nemzeti Futballstadiont, és a cégnek az eddigi juttatásokat is vissza kell adnia (444.hu)
A Slovan és a szlovák fociválogatott által használt stadion két szerződését vizsgálták meg, így jutottak erre.
júl. 16
0:07
A Liverpool kikapott az Arsenaltól és ezzel nem ér el egy mérföldkövet (Infostart)
Nyert az Arsenal, így biztossá vált, hogy a Liverpool az idény végén nem tudja elérni a százpontos határt. A „Vörösök” a harmadik vereségüket szenvedték el a bajnoki idényben. Az Arsenal 2015 áprilisa óta először nyert a Liverpool ellen a Premier League-ben.
júl. 16
0:11
Megint nem nyert se a Juve, se a Lazio sem (Infostart)
A Juventus sorozatban harmadszor, a Lazio sorozatban negyedszer nem tudott nyerni a Serie A-ban. Mindkét csapat csak egy pontot szerzett a Serie A szerdai játéknapján.
júl. 16
5:33
Brutál melleket villantott, szétnyílt a köntöse a vadító sakkozónőnek (Ripost)
Charlie Riina legújabb fotójával jókora meglepetést okozott.
júl. 16
5:36
Csütörtöki sport: A Real Madrid ma bajnok lehet (Sport365)
Többek között angol, spanyol, és olasz labdarúgó mérkőzések a kínálatban.
júl. 16
6:21
Régi trükkel próbálják távol tartani a nézőket a Hungaroringtől (Infostart)
A zárt kapus Magyar Nagydíj előtt lezárják a pálya körüli utak többségét is.
júl. 16
6:30
Lebuktató fotó: Titokban lett harmadszor is apuka Gera Zoltán (BorsOnline)
A budapest Alessi étteremben kapták lencsevégre a korábbi 97-szeres válogatott focist
júl. 16
6:36
Gera Zoltán harmadszor is apuka lett (Ripost)
Újabb taggal bővült a Gera-család. A korábbi 97-szeres válogatott labdarúgó 16 éve vette feleségül szerelmét, Tímeát, aki májusban egy kislányt hozott a világra.
júl. 16
6:38
Ezt már fújhatják Messiék? Minden a Real Madrid mellett szól (Ripost)
Könnyen lehet, hogy csütörtök este bajnokot hirdetnek a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
júl. 16
6:48
Szabályok közé szorult sportfogadás (Demokrata)
A vonatkozó uniós és a hazai szabályozás összeférhetetlensége miatt a sportfogadás jogi helyzete tisztázatlan Magyarországon.
júl. 16
7:39
Szoboszlai megszólalt, ezek alapján választ csapatot (Ripost)
Szoboszlai Dominiket, a Salzburg labdarúgóját sztárcsapatokkal hozzák kapcsolatba.
júl. 16
7:42
Hónapokra kidőlt a Dortmund korábbi kapitánya (Sport365)
A Dortmund hónapokig nem számíthat a megműtött Schmelzerre.
júl. 16
8:06
Sokat várnak a balkezesektől Dunaszerdahelyen (Sport365)
A HC Dac Dunaszerdahely hétfőn kezdte meg felkészülését az új idényre.
júl. 16
8:12
Kárpáti Rudolf olimpiai bajnok kardvívó száz éve született (Demokrata)
Már fiatalon a zene és a sport bűvkörébe került, tizenkét éves korától tanult a Nemzeti Zenedében.
júl. 16
8:30
Van Dijk és Alisson is nagyot hibázott, kikapott a címvédő (Sport365)
Az Arsenal legutóbb 2015 áprilisában tudta legyőzni a Liverpoolt.
júl. 16
8:39
Gulácsi családját még jobban összehozta a koronavírus okozta kényszerszünet (Ripost)
A klasszis focikapus nyomdokaiba léphet egyéves kisfia is?
júl. 16
8:48
Hatgólos döntetlent játszott a Juve, folytatódott a Lazio rossz sorozata (Sport365)
A Sassuolo egy hónapon belül harmadszor játszott 3-3-as döntetlent.
júl. 16
9:12
A Porto visszaszerezte a bajnoki címet (Sport365)
A portugál csapat fennállása 29. bajnoki címét ünnepelhette.
júl. 16
9:30
A vörös ördögöknél nagy kiárusításra lehet számítani (Sport365)
Hat játékosra nem tartanak igényt a Manchester Unitednél.
júl. 16
9:36
18 év után Wéber Gábor nem a Hungaroringről közvetíti az F1-es Magyar Nagydíjat (BorsOnline)
Sajnálja, hogy idén nem élheti át a Magyar Nagydíj hangulatát az M4 Sport kommentátora, Wéber Gábor, aki 18 év után az MTVA székházából közvetíti a hungaroringi futamot.
júl. 16
9:48
Mi lett volna, ha? A magyar futball rejtett aktái - 2. rész (Sport365)
Ismét egy remek sztori az újpesti csodakapus című könyvből.
júl. 16
9:51
Megható részletek derültek ki, különleges lesz Szűcs Lajos temetése (Infostart)
Szűcs Lajost augusztus elején helyezik végső nyugalomra a máriabesnyői temetőben. A sírhelyet felesége, Pécsi Ildikó színművész már évekkel ezelőtt kiváltotta, mára pedig az is eldőlt, hogy egy különleges urnában temetik el a volt kiváló labdarúgó hamvait.
júl. 16
10:12
Az elmaradt Eb helyett V4-es tornát rendeznek (Sport365)
Felnőtt és ifjúsági rögbi tornát rendeznek Budapesten.
júl. 16
10:18
Válás és esküvő a Bobál-családban (BorsOnline)
Néhány nap eltéréssel történt házasságkötés és válás a Bobál-családban: a ZTE ikerpárja külön utakra lép.
júl. 16
10:21
Bajnok lehet a Real Madrid - sport a tévében (Infostart)
Foci, foci, foci: ha a Real Madrid legyőzi a Villarrealt, megnyerheti a bajnokságot. Pályára lép a Manchester United, a Leicester City és az Internazionale is.
júl. 16
10:36
"Nehéz feladat lesz az újjáépítés, nagyon sok mindenben kell fejlődnünk" (Sport365)
Arteta szerint az Arsenal újjáépítése nehéz feladat.
júl. 16
10:48
"Aggasztó, hogy nekik 48 órával több idejük van pihenni és készülni" (Sport365)
Solskjaer szerint nem fair a kupaelődöntő előtti sorsolás.
júl. 16
10:48
Rómában is hódít a teqball: olasz szervezeteknek adományozott asztalokat Magyarország külgazdasági és külügyminisztériuma a FITEQ-kel közösen (BorsOnline)
Neves helyi szervezetekkel együttműködve támogatja az olasz sportéletet Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma: a FITEQ-kel való stratégiai partnerségén keresztül Teq asztalokat adományozott az Olasz Olimpiai Bizottságnak, az AS Roma futballcsapatnak és a Sapienza Egyetemnek a Római Magyar Akadémián.
júl. 16
11:30
Hamilton nyolcadszor lehet a Hungaroring királya (Sport365)
A hatszoros világbajnoknak a magyar pálya az egyik kedvence.
júl. 16
11:48
Luxusbörtön a Disney World az NBA-sztárok számára (Ripost)
Még csak egy bő hete vannak a „buborék” alatt a kosarasok, de még hónapokig ott kell lenniük.
júl. 16
11:54
Húszezer szurkoló volt a Nascar-bemutatón (Sport365)
A nagy érdeklődésre számot tartó sportágak közül a Nascar volt az első, amely újraindult az USA-ban.
júl. 16
12:30
A szexi golfozónő bizalmi tesztje a legtökösebb videó, amit ma látni fogsz a neten! (Sport365)
Minden tiszteletünk a srácé.
júl. 16
13:00
Havertz döntött? (Sport365)
Több helyen tényként kezelik, hogy a Chelsea-be igazol.
júl. 16
13:30
Rossi: 99 százalék, hogy maradok (Sport365)
A gyorsaságimotoros már 2021-re teverz.
júl. 16
13:54
Visszatér a Lokiba a magyar válogatott játékos, egyre közelebb az aláírás (Ripost)
Korhut Mihály négy éve hagyta el a Debrecent, a másodosztályban újra a csapatot segítheti.
júl. 16
14:00
"Már idén megszabadultam volna Vetteltől." (Sport365)
Eddie Irvine nem rejtette véka alá a Ferrari-Vettel ellentéttel kapcsolatos véleményét.
júl. 16
14:24
Egy öltözői felvétel arról, hogy milyen könyörtelen volt Ferguson (Sport365)
Kétségtelenül sikerre vezető volt a mentálisa.
júl. 16
14:33
Friss tweetből derültek ki újabb hírek Szoboszlairól és a Milanról (Infostart)
Olaszországi információk szerint az AC Milan egyre közelebb van Szoboszlai Dominik szerződtetéséhez. Kétségtelen, hogy a magyar középpályás leigazolásában kulcsszereplő a Red Bull labdarúgó-részlegétől érkező Ralf Rangnick, akinek az érkezése biztosra vehető.
júl. 16
15:00
"A magyar motorsport lüktet és él." (Sport365)
A Williams tesztversenyzője elismerően nyilatkozott hazánkról.
júl. 16
15:15
Ma bajnok lehet a Real Madrid, sőt a kupát is megkapja (Infostart)
Ma este bajnok lehet a Real Madrid. Az első változat szerint legyőzi az Estadio Afredo di Stéfanóban a Villarrealt, s akkor a Barcelona eredményétől függetlenül célba ér. A második változat szerint megbotlik, de a Barça sem nyer, ebben az esetben is bajnokot avatnak. Persze létezik egy harmadik változat is: a döntés a vasárnapi záró fordulóra marad
júl. 16
15:30
Négy évvel elhalasztották az ifjúsági olimpiát (Sport365)
Az első afrikai ötkarikás eseményre így 2026-ban kerülhet sor.
júl. 16
16:00
Párizs lesz a végállomás az amerikai birkózósztárnak (Sport365)
A 32 éves sportoló további négy évig kíván a legmagasabb szinten versenyezni.
júl. 16
16:00
Szexriadó, bővérű bombázó rántotta le a leplet a sztárokról (Ripost)
A hónapokra összezárt NBA-csillagok már napok múltán megszegik a szabályokat. Gyorsan kipukkanhat a buborék.
júl. 16
16:30
Két új válogatott játékos Fehérváron (Sport365)
Továbbá hárman hosszabbítottak.
júl. 16
16:54
Idén is többezer indulót várnak a Balaton-átúszásra (Sport365)
Már több mint 1500-an regisztráltak a versenyre.
júl. 16
17:03
Aljas rúgás, Cristiano Ronaldo alattomos tettére nincsenek szavak (Ripost)
Csúnya szabálytalanságot követett el a Juventus labdarúgója.
júl. 16
17:12
Augusztus elején indul az NB2 (Sport365)
A Debrecen a Budaörssel kezd a nyitányon.

Keresés