Stephen Curry 58 kihagyott mérkőzés után futott ki először a Chase Center parkettjára, és látszott rajta, hogy alig bír magával, olyan volt a feldobás előtt, mint a versenyló az indítóboxban.
A 2020. március 22-én, vasárnap a Fogarasi Síiskola szervezésében 7 korosztályban mérhetik össze a gyerekek sítudásukat az óbudai műanyag borítású pályán. Nevezni március 19-ig lehet.
Döntött az Mlsz versenybizottság az újpesti pálya alkalmatlansága miatt február 8-án elhalasztott Újpest–Ferencváros Nb I-es mérkőzés új időpontjáról: a határozat értelmében a találkozót április 21-én, kedden, 20.05 perces kezdettel pótolják.
Marosi Ádám lekaszabolta a mezőnyt a múlt hétvégi kairói világkupaversenyen: 28 tussal kiemelkedett a többiek közül, utána pedig okosan tartotta a különbséget az üldözők előtt.
Zűrzavaros hamisútlevél-botrányba keveredett tegnap Paraguayban Ronaldinho, a PSG, a Barcelona és a Milan egykori sztárja, illetve a testvére, Roberto, aki egyben az ügynöke is. Az ügynek ráadásul magyar szála is van.
Jürgen Klopp vezetőedző szerint csípősérülés miatt kihagyja szombaton a Bournemouth elleni bajnoki mérkőzést, valamint szerdán a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóját Alisson, az Liverpool Fc labdarúgócsapatának kapusa.
Az első számú magyar teniszező, Balázs Attila meggyőződése, hogy egy-két ponton múlott a belga Ruben Bemelmans elleni mérkőzése a debreceni Davis-kupa összecsapáson.
Balázs Attila veresége után Fucsovics Márton következett a belgák elleni Davis-kupa párharc második mérkőzésen. A nyíregyházi játékos döntő szettes csatát vívott és nyert.
Jelen állás szerint egy szíriai sportoló, Hend Zaza (11) lesz a nyári tokiói olimpia legfiatalabb versenyzője. Az ifjú asztaliteniszező azzal szerzett országa számára első alkalommal kvótát ebben a sportágban, hogy megnyerte a Jordániában rendezett kvalifikációs versenyt. A világranglistán 155. Zaza a fináléban húsz évvel idősebb riválisát győzte l
Kilencen életüket vesztették és még legalább 18-an súlyosan megsérültek abban a balesetben melyet Étoile de Guinée labdarúgócsapat edzője okozott csütörtökön. Az áldozatok között szerepel a Liverpool játékosának Naby Keïtanak a testvére is, Almamy Keïta - írja az AS.
Kemény döntést hoztak, hét pontot levontak a görög labdarúgó-bajnokságban címvédő PAOK csapatától a szabályok megsértése miatt. A Xanthi együttese még ennél is rosszabbul járt, 12 pontot vettek el tőle, ugyanis kiderült, hogy a két gárdának azonos a tulajdonosi háttere.
Nehéz helyzetben várja a magyar labdarúgó-válogatott Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtezőjét Holender Filip (25), a svájci élvonalbeli Lugano támadója. A koronavírus-járvány miatt ugyanis Svájcban hetek óta szünetel a bajnokság, a csatár a március 26-án rendezendő, kulcsfontosságú találkozóig jó eséllyel már nem léphet pályára. Nagy kérdés,