Elmarad a női jégkorongozók A-csoportos világbajnoksága a koronavírus miatt – erről René Fasel, a nemzetközi szövetség elnöke tájékoztatta az AP hírügynökséget. Március végére volt kiírva a torna a kanadai Halifaxben és Truróban, a magyar együttes az utóbbi helyszínen a csehekkel, a dánokkal, a japánokkal és a németekkel találkozott volna. Várhatóa
A legjobbkor adta ki magából a felgyülemlett feszültséget Fucsovics Márton (28)! Előbb összetörte a teniszütőjét, majd megnyerte a meccsét, így a győzelmével a magyar teniszválogatott a Világcsoport-selejtezőben 3-2-re felülmúlta Belgiumot, s ezzel bejutott a novemberi, madridi fináléba. A nyíregyházi sportoló a mindent eldöntő összecsapáson 7:6-ra
Bejelentette távozását a labdarúgó-NB II-ben szereplő ETO FC Győr klubtulajdonosa, Mányi József, nem sokkal azután, hogy arról beszélt, a város vezetősége megvonja a csapat támogatását.
Elképesztően izgalmasnak ígérkezik a kiesés elleni harc idén is a labdarúgó-NB I-ben. Igaz, az újonc és sereghajtó Kaposvárnak minden bizonnyal már elszálltak a reális esélyei a bennmaradásra, de előtte még öt gárda vív öldöklő harcot az élvonalbeli tagságért. A legrosszabb helyzetben közülük a szombaton 100. évfordulóját ünneplő, s az éllovas Fere
Csaknem másfél éves gólcsendet tört meg Sallai Roland (22), a német élvonalbeli Freiburg magyar válogatott labdarúgója: a támadó az Union Berlin elleni hazai német bajnokin 483 nap után volt eredményes. Legutóbb 2018. november 10-én, a Mainz szurkolóit szomorította el. A 3-1-re megnyert mérkőzésen bő egy órát töltött a pályán, Christian Streich (54
A kvalifikációs rangsorban második helyen álló kardcsapatunk bejutott a legjobb négybe, az oroszok és a franciák pedig nem, így az utolsó világkupa előtt már matematikailag is meglett a tokiói kvótánk.
A vendégeknél Kroostól Benzemáig egymást múlták alul, egyedül Modrić játszott jól, de őt meg érthetetlenül lecserélte Zinedine Zidane, a Madrid edzője.
További intézkedésig minden futballmérkőzést zárt kapuk mögött kell lebonyolítani Romániában – közölte a helyi labdarúgó-szövetség (Frf) a koronavírus-járványra hivatkozva.
2020. április 18-án, szombaton 10. alkalommal kerül megrendezésre a Hochkar Challenge elnevezésű alpesi triatlon a közeli síterepen. A résztvevőknek futásban, kerékpáron és végül síléceken kell bizonyítaniuk, összesen 1610 méter szintkülönbséget megtéve, természetesen felfelé!
Az elmúlt tíz évben egyszer sem tudta a Manchester United egy idényben belül kétszer is legyőzni a Premier League-ben városi riválisát, a Cityt. Most igen, s ezzel folytatódott a Vörös Ördögök jó sorozata. Ellenben Pep Guardiola edzői pályafutásának a mélypontja a mostani 0-2.
Minden sporteseményt felfüggesztettek Olaszországban - Elmarad az Indian Wells-i tenisztorna, és a tokiói olimpia lánggyújtó ceremóniáját is csak nézők nélkül tartják meg