A közösségtől eltanácsolt sportolók között is sajátságos a küzdősportolók helyzete, hiszen nekik edzőpartnerekre is szükségük lenne, hogy készülhessenek a versenyeikre.
Feczkó Tamás az ismeretlenségből bukkant elő, azóta visszahozta az Mtk-t is az élvonalba, szeptember 4-e óta pedig a Diósgyőrt az utolsó helyről az élmezőnybe repítette
Az érintett települési önkormányzatok legfontosabb feladata most a járványhelyzet helyi szintű kezelése – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség munkájukat otthonról végző dolgozóinak legfontosabb feladata a külföldön edzőtáborozó versenyzők hazatérésének megszervezése volt. Folyamatosan zajlanak további koronavírus-tesztek is.
A sportfogadás szerelmesei el voltak kényeztetve az utóbbi években, a koronavírus-járvány miatt azonban már csak szinte ismeretlen ligákra rakhatják fel a tétjeiket. Az irodák próbálják helyettesíteni a korábbi kedvenc bajnokságok hagyta űrt.
Négy hónappal a tokiói olimpia rajtja előtt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz hasonlóan az ötkarikás játékok eredeti időpontban történő megtartását támogatja.