2020. február 7. péntek

febr. 7
20:39
Dzsudzsák meglepőt mondott: európai klub is érdeklődött iránta (ATV)
Mozgalmas héten van túl Dzsudzsák Balázs, akitől pár nappal ezelőtt szakmai okokra hivatkozva megvált eddigi klubja, az al-Ittihad Kalba, péntekre pedig már meg is találta új munkahelyét. A 108-szoros magyar válogatott szélső marad az Egyesült Arab Emírségekben, a bajnoki címért is versenyben lévő ázsiai Bajnokok Ligája-szereplő al-Ain színeiben fo
febr. 7
21:03
A háttérben épül a jövő álomcsapata (Sport365)
Okos vásárlások jellemzik a klubot az utóbbi időben.
febr. 7
21:06
Dzsudzsák szerint Európából is lett volna rá érdeklődő, de inkább az Emirátusokban akart maradni (444.hu)
Dzsudzsák már hálás, hogy kirúgták. Keményen megdolgozott érte, azt állítja. Ha jól értjük.
febr. 7
21:21
Büszke magyar érmesek a Bocskai István ökölvívó emlékversenyen (Sport365)
Gálos arany-, Nagy és Kovács ezüstérmes.
febr. 7
21:33
"Nem kell ecsetelni, milyen rangadó vár ránk" (Sport365)
Jó hangulat várható a magyar-román találkozón.
febr. 7
21:51
Sima győzelemmel jutott az elődöntőbe Monfils (Sport365)
Monfils a négy között.
febr. 7
21:54
Törölték Magyarország első FIS alpesi síversenyét (Azenpenzem)
A kedvezőtlen időjárás miatt a halasztás után a törlés mellett döntöttek Magyarország első felnőtt nemzetközi alpesi síversenyének szervezői.
febr. 7
22:03
Az inter sztárja a katalánokhoz vágyik (Sport365)
A Barcelona biztosan tárt karokkal várná.
febr. 7
22:18
Jövő hétvégén Maribor helyett Kranjska Gorán versenyeznek (Azenpenzem)
A kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt jövő hétvégén Maribor helyett az ugyancsak szlovéniai Kranjska Gorán versenyeznek a női alpesi sízők a világkupa-sorozatban.
febr. 7
22:21
Hosszú aranyérem nélkül zárta a pénteket (Sport365)
Hosszút legyőzte amerikai riválisa 200 méter vegyesen Nizzában.
febr. 7
22:33
Elképzelhető, hogy koholt vádak alapján telepítették ki a Fradi kapusának nagyapját (Sport365)
Felvidékről kellett elköltöltöznie Dibuz VIlmosnak.
febr. 7
22:45
Rekord a gála mérkőzésen (Sport365)
Federer és Nadal nézőrekordot döntött Fokvárosban.
febr. 7
23:03
Berecz Zsombor dobogós helyen a világranglistán (Sport365)
A világbajnok magyar finnes eddigi legjobb pozíciójában áll a legfrissebb világranglistán.
febr. 7
23:15
Ordító vereséget szenvedett az Augsburg (Sport365)
Az Augsburg súlyos vereséget szenvedett Frankfurtban.
febr. 7
23:17
Zsinórban negyedik haza vereségét szenvedte el az AS Roma (Sport365)
Kikapott otthon az AS Roma.

2020. február 8. szombat

febr. 8
0:00
Az Nb I történetének legértékesebb játékosa lett a Fehérvárra visszatérő Nikolics Nemanja (Blikk)
Öt év után játszik ismét a labdarúgó-NB I-ben Nikolics Nemanja (32), aki azzal, hogy a Fehérvárhoz igazolt, a hazai liga legértékesebb játékosa lett.
febr. 8
0:04
Ezt mondta Dzsudzsák Balázs új csapatáról – Már megvan a mezszáma is (Blikk)
Egyesült Arab Emírségekben, az al-Ain labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs - számolt be pénteken a hazai szövetség (MLSZ) honlapja. A magyar játékos a tízes mezszámot kapta új csapatában.
febr. 8
0:08
Micsoda meglepetés: egy igazi luxusjárgányt kapott a születésnapjára kedvesétől Cristiano Ronaldo (Blikk)
Nem mindennapi módon köszöntötték fel Cristiano Ronaldót (35) a születésnapja alkalmából. Az olasz Juventus ötszörös aranylabdás portugál focistája az utcán kapta meg ajándékát kedvesétől, Georgina Rodrígueztől (26).
febr. 8
0:12
Óriási elismerés: az év legjobbja lett 2019-ben Rasovszky Kristóf (Blikk)
Rasovszky Kristóf nyerte el 2019-ben az Év férfi nyíltvízi úszója címet.
febr. 8
0:16
Ne maradjon le! Hamarosan indul a jegyértékesítés: 2500 magyar néző utazhat Bulgáriába (Blikk)
Február 21-én kezdi meg a jegyek értékesítését a Magyar Labdarúgó Szövetség a szurkolók számára a március 26-i Bulgária–Magyarország sorsdöntő Nemzetek Ligája-rájátszásmérkőzésre.
febr. 8
0:20
Megtörhet a régóta tartó átok? Sofron István bízik a magyar jégkorong-válogatottban (Blikk)
Győzelemmel kezdte meg szereplését a Nottinghamben zajló olimpiai selejtezőtornán a magyar férfi válogatott, amely az első meccsén Észtországot múlta felül 4-1-re. A mieink ma Romániával, vasárnap pedig a házigazda Nagy-Britanniával mérkőznek meg. A magyar jégkorong-válogatott sztárja, Sofron István válaszolt a kérdéseinkre.
febr. 8
0:24
Nem hiszi el, milyen ajándékot vitt az F1-es pilóta Ferenc pápának (Blikk)
Különleges találkozó részese volt a Forma–1-ben szereplő Alfa Romeo-csapat pilótája, az olasz Antonio Giovinazzi.
febr. 8
0:28
Minden a feje tetejére állt Spanyolországban: a Barcelona és a Real Madrid is kiesett a kupából (Blikk)
Elképesztő meglepetések a spanyol Király-kupában: a Real Madrid és a Barcelona focicsapata is búcsúzott a sorozattól. A két gigász számára a negyeddöntő jelentette a végállomást: a madridiak otthon kaptak ki 4-3-ra a Real Sociedadtól, míg a Barca 1-0-s vereséget szenvedett az Athletic Bilbao otthonában.
febr. 8
0:32
Egyre nagyobb az összevisszaság: teljes káosz a magyar teniszszövetségben (Blikk)
Egyre fokozódik a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) körül az év elején kirobbanó botrány. Most már nem csak a februárra tervezett Hungarian Ladies Open elmaradása okoz problémát. A WTA-torna után ugyanis a márciusi, a belgák elleni Davis-kupa és az áprilisi ATP-férfi tenisztorna megrendezése is bajba kerülhet...
febr. 8
0:36
Ez hogy történhetett? Legyőzőre talált Hosszú Katinka: ebben a számban verte meg amerikai riválisa (Blikk)
Hosszú Katinka két érmet, egy ezüstöt és egy bronzot szerzett pénteken a Nizzában zajló úszóviadalon.
febr. 8
3:30
A pályán már volt világbajnok, most apaként is a legjobb akar lenni Talmácsi Gábor (Blikk)
Rendkívüli éven van túl Talmácsi Gábor (38).
febr. 8
4:00
Lefújták az első felnőtt hazai nemzetközi alpesisí-versenyt (MMonline)
Hiába a hóágyúzás
febr. 8
4:04
Két pontért utazott a Veszprém Portóba, a Szeged is nyerni akar (MMonline)
Folytatódik a férfi Bajnokok Ligája
febr. 8
4:08
Nem kizárt, hogy saját zászló alatt indulhatnak az oroszok (MMonline)
Pozdnyakov megvédi hazája sportolóit
febr. 8
4:12
Mourinho nem foglalkozik a szabadsággal (MMonline)
Labdarúgás. Még csak ismerkedik a Premier League az extra pihenővel
febr. 8
4:16
Baszk klubok áldozatául esett a két óriás (MMonline)
Labdarúgás. Egyetlen este alatt kiesett a Király Kupából az otthonában vereséget szenvedő Real Madrid és a legutóbbi hat kiírásban döntős FC Barcelona is
febr. 8
4:20
A főtitkár távozik (MMonline)
Tenisz. Véget érhet a hidegháborús helyzet a sportágban, Babos Tímea és Fucsovics Márton is visszatérhet a válogatottba
febr. 8
5:09
Terpesz a parton, vadító pózban napozik a nagy mellű üzletasszony (Ripost)
Anastasia Skyline Miami egyik népszerű tengerpartjáról jelentkezett be.
febr. 8
5:33
Szombati Sportműsor: Jön a portugál klasszikus (Sport365)
Többek között labdarúgás, kézilabda, kosárlabda és karate a szombati kínálatban.
febr. 8
6:06
Kitalálja, mennyi időre szavazott bizalmat új klubja Dzsudzsák Balázsnak? (Infostart)
Továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben, de ezentúl az al-Ain labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs. Péntek este az is kiderült, meddig.
febr. 8
7:27
Top5: 2 milliót fizetett, hogy a Super Bowlon alhasson (Sport365)
Bemutatjuk a Sport 365 e heti legolvasottabb témáit. Nr5. Stílusos helyszínt választott a szunyókáláshoz.
febr. 8
7:48
Danyi: ott leszünk az olimpián! (BorsOnline)
Közismert, hogy miután a tavalyi, Japánban rendezett vb-n a dán Kim Rasmussen szövets
febr. 8
8:15
A Fradi kiütötte a Vácot (Sport365)
Már a negyedik helyen a zöld-fehér együttes.
febr. 8
8:18
Valóra vált az álom, Cristiano Ronaldóék befogadták a magyar kapust (Ripost)
Cristiano Ronaldo és a Juventus labdarúgócsapatának sztárjai már ismerősként tekintenek a 17 éves magyar kapustehetségre, Senkó Zsomborra. A 196 centiméter magas hálóőrrel meg vannak elégedve a 35-szörös olasz bajnoknál.
febr. 8
8:36
Marad az emírségekben (Azenpenzem)
Dzsudzsák Balázs nem sokáig maradt csapat nélkül azután, hogy kedden útilaput kötöttek a talpára az Egyesült Arab Emírségekben az al-Ittihad Kalba csapatánál.
febr. 8
8:36
Ballábas védőkkel állnak ki a bajorok (BorsOnline)
A Bundesliga téli szünetében még a Lipcse vezette a tabellát, a müncheni gárda az e
febr. 8
8:39
Ennyiszer lett a hónap menedzsere Jürgen Klopp az elmúlt fél évben (Sport365)
Történelmet írhat a német edző.
febr. 8
9:24
Rekordot döntött Federer és Nadal a magyar pályán (Infostart)
A sportág két legeredményesebb férfi játékosának összecsapását - ahogyan azt a helyszínen bejelentették - 51 954 néző tekintette meg pénteken a Fokváros Stadionban, amely a 2010-es labdarúgó-világbajnokság egyik elődöntőjének a helyszíne volt.
febr. 8
9:24
Kiszerválták a főtitkárt (Azenpenzem)
Richter Attila távozása, mondhatni, elkerülhetetlen lépés volt, inkább az a kérdés, hogy a szövetségre másfél éve zúduló bírálatok ezzel lecsillapodnak-e vagy újult erőre kapnak.
febr. 8
9:27
Elképzelhető, hogy koholt vádak alapján kitelepítették a Fradi kapusának nagyapját (Sport365)
Felvidékről kellett elköltöltöznie Dibuz VIlmosnak.
febr. 8
9:29
Top5: Karrierem legrosszabb döntése volt a Juventus (Sport365)
Bemutatjuk a Sport365 e heti legolvasottabb témáit Nr4 - Egy elképesztően fényes karriert tudhat maga mögött így is.
febr. 8
9:51
Három ezüstérem az evezős ergométeres vb nyitónapján (Sport365)
A nap negyedik magyarja sem vallott szégyent.
febr. 8
10:24
Külföldiek vághatnak vissza a magyar válogatott vereségéért (Ripost)
A Veszprém a Porto vendége lesz a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.
febr. 8
10:45
Az országos bajnokságon térne vissza Baji Balázs (Sport365)
Csonthártyagyulladás után tér vissza.
febr. 8
11:06
Nikolics: bajnok akarok lenni a Fehérvárral! (BorsOnline)
Nikolics Nemanja hazatért. A korábbi 27-szeres magyar válogatott csatár négy és fél év után tért vissza Székesfehérvárra, és kötött két és fél éves szerződést korábbi klubjával, a Mol Fehérvár FC-vel.

Keresés