A tervek szerint az ősszel induló, 2020/2021-es szezon kezdetén vezetnék be a labdarúgó OTP Bank Ligában a videóbírós rendszert (VAR), de elképzelhető, hogy először csak az idény tavaszi felében mutatkozik majd be a magyar első osztályú bajnokságban.
Megrendítő üzenetben búcsúzott a szerdán elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenustól egykori versenytársa, barátja, a romániai Ivan Patzaichin.
Bosszút állna volt klubján Dzsudzsák Balázs (33), a magyar válogatott focistája. A nemzeti együttes csapatkapitányával mindenféle előzmény nélkül bontott szerződést az egyesült arab emírségekbeli al-Ittihad Kalba.
Több mint 1 milliárd eurónyi (338 milliárd Ft) bevételt és 19 ezer munkahelyet köszönhet az FC Barcelonának a spanyol város! A sportegyesület – amely a világhírű futballklub mellett kézilabda-, kosárlabda- és futsalszakosztállyal is rendelkezik – a PricewaterhouseCoopers (PwC) könyvvizsgáló és gazdasági tanácsadó vállalat tanulmánya szerint óriási
A poklot már megjárta, s bízik benne, hogy jobb időszak vár rá. Viszontagságos időszakon van túl Otigba Kenneth (27), aki úgy tűnik, a tavaszi szezonban alapembere lehet a Ferencvárosnak.
Ritmikus gimnasztika. Alekszandra Szoldatova két éve tartó küzdelme a bulimiával azzal zárult, hogy felfüggesztette versenyzését és igyekszik meggyógyulni
Fájdalmas, küzdelemmel teli hónapok, méltósággal viselt súlyos betegség után meghalt Wichmann Tamás (†72), 9-szeres világbajnok kenus. A legenda szerdán szűk családi körben hunyt el.
A nagyszabású kézilabda- és kulturális fesztivált idén július 9–12. között rendeznek meg Székelyudvarhelyen a nemzeti összetartozás éve programsorozat keretében.
Davide Lanzafame, a Honvéd csatára nekiment a Haladás 18 éves focistájának, Szekér Ádámnak a két csapat kupameccsén. Az olasznak nem először borult el az agya hazánkban.
Három pont választja el a labdarúgó NB I tabelláján a listavezető Ferencvárost (két meccsel kevesebbet játszott) és a Mol Fehérvárt. A két élcsapat szombati rangadóján sok milliárdos értékű keretek csapnak össze.
Mint ismert, az exvilágbajnok futballista, Jürgen Klinsmann leköszönt a Hertha BSC vezetőedzői tisztéről, ráadásul tegnap elveszítette a német futball klub felügyelőbizottsági tisztét is.
A koronavírus-járvány ellenére az Egészségügyi Világszervezet (Who) szerint nincs ok a tokiói nyári olimpia lemondására, törlésére – közölte pénteken a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Nob).