2020. február 5. szerda

febr. 5
19:15
Egy évre eltiltották Burján Csabát (MMonline)
A versenyző korábban a közösségi médiában közzétett bejegyzésével fegyelmi és etikai vétséget követett el
febr. 5
19:39
Dunaújvárosi bravúr az nb1-ben (Sport365)
Ehf-kupa résztvevő együttest győztek le.
febr. 5
20:03
Michelisz hazai pályán vághat neki a címvédésnek (Sport365)
Nem lesz verseny Marokkóban, a Hungaroringen rajtol a szezon.
febr. 5
20:21
Khabib brutálisan beleállt Conor McGregorba és a UFC-be (Sport365)
Erre vajon mi lesz a válasz?
febr. 5
20:21
Kapusgóllal egyenlített a hosszabbításban a Puskás Akadémia a Diósgyőr ellen (444.hu)
Igaz, lesről, de megadták. Kilenc légióst dobtak harcba a felcsútiak, de így is hat meccse nyeretlenek.
febr. 5
20:27
Novotny Zoltán: A korábbi magyar AIPS-tisztségviselők jutalma is ez a díj (Azenpenzem)
Novotny Zoltán, a Magyar Rádió és az Mtva 79 évesen is aktív rádióriportere azt mondta: a korábbi magyar tisztségviselők jutalma is az az életműdíj, amelyet hétfőn este vehetett át a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (Aips) 83., budapesti kongresszusán.
febr. 5
20:33
Ez a lehető legrosszabb hír a Dortmund számára (Sport365)
Izomsérülés miatt legalább négy hetet kell kihagynia Marco Reusnak.
febr. 5
20:33
Kapusgóllal mentett pontot a Puskás Akadémia – NB I-es eredmények (Azenpenzem)
A Puskás Akadémia emberhátrányban, Hegedüs Lajos kapus 91. percben fejelt góljával egyenlítve játszott 2-2-es döntetlent a vendég Diósgyőrrel szerdán, a labdarúgó Otp Bank Liga 19. fordulójában.
febr. 5
20:39
Hajrában sikerült pontot mentenie a Debrecennek (Sport365)
Döntetlen Debrecenben.
febr. 5
20:51
Nem lesz verseny Marokkóban, a Hungaroringen rajtol a WTCR-szezon (Azenpenzem)
Saját közönsége előtt vághat neki a címvédésnek Michelisz Norbert, a túraautó-világkupa (Wtcr) tavalyi győztese, miután a sorozat szervezői bejelentették, hogy az idén nem rendeznek versenyt Marokkóban, és az idény április végén a Hungaroringen rajtol.
febr. 5
20:57
3/3-as mérleggel zárta EK-szereplését a Körmend (Sport365)
Férfi kosárlabda EK - Hazai győzelemmel búcsúzott a Körmend.
febr. 5
21:03
A Bundesliga egyik legjobb védője nem hosszabbít klubjával (Sport365)
Ki lesz a befutó az érte folyó harcban?
febr. 5
21:21
Federer és Nadal nézőrekordot dönthet Fokvárosban (Azenpenzem)
.
febr. 5
21:33
Schumacher szintet lépett (Sport365)
David Schumacher 2020-tól a Forma-3-ban szerepel majd.
febr. 5
21:39
Gól nélküli döntetlent játszott a Fradi a Honvéddal (HírTV)
A fővárosi rangadón nem bírt egymással a két csapat.
febr. 5
21:51
15 mérkőzés óta nem talál legyőzőre a Fradi (Sport365)
Az éllovas Ferencváros nem bírt otthon a Honvéddal.
febr. 5
21:57
Tyson Fury bizarr módszerrel készül Wilder ellen (Sport365)
A Gypsy King mindig tud újat mondani.
febr. 5
22:03
A Barcából erősíthet az Atlético (Sport365)
Meglepő váltás lenne az egyszer biztos.
febr. 5
22:12
Labdarúgó NB I - Az éllovas nem bírt otthon a Honvéddal (Infostart)
A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott szerdán a vendég Budapest Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának zárómérkőzésén.
febr. 5
22:33
2023-ig kijavíthatja tavalyi hibáját a Barcelona (Sport365)
Sevilláé a Király Kupa döntője 2023-ig.
febr. 5
22:33
Hoppácska, mire készül a magyar sztársportoló, akit most az egész világ csodál (Ripost)
Babos Tímea a francia Kristina Mladenoviccsal az előző héten nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyét
febr. 5
22:35
Így csak Cristiano Ronaldo ünnepel: "Boldog születésnapot magamnak!" (Ripost)
Összetéveszthetetlen a stílusa. A Juventus világsztárja különleges módon emlékezett meg a 35. szülinapjáról.
febr. 5
22:45
Hét magyar érem született (Sport365)
Bocskai emlékverseny.
febr. 5
22:57
Fucsovics Márton: Szeretnék játszani a Davis Kupa-selejtezőn (Azenpenzem)
Szeretne játszani a márciusi Davis Kupa-selejtezőn Fucsovics Márton, aki az ausztrál nyílt teniszbajnokságon vívott nyolcaddöntőjével az 53. helyre jött fel a világranglistán.
febr. 5
23:36
Most érkezett: nem lesz Fradi-meccs Újpesten (Ripost)
A pálya alkalmatlansága miatt nem a Szusza Ferenc Stadionban rendezik meg a derbit.

Keresés