Félbeszakadt az Anaheim Ducks–St. Louis Blues mérkőzés az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban, miután a vendégek egyik játékosa, Jay Bouwmeester rosszul lett a cserepadon.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem látogat el a Formula–1 mezőnye áprilisban Kínába a koronavírus miatt. A legfrissebb hírek szerint ezt az elkövetkezendő 48 órában jelenthetik be - számolt be róla az nso.hu.
Korábban egyetlen World Tour-csapat sem indult el Magyarországon kerékpárversenyen, ám megtörtént a lehetetlen: világsztárok érkeznek az idei esztendőben – fogalmazott Révész Máriusz.
A Los Angeles Times beszámolója szerint február 7-én, a kaliforniai Corona del Marban, egy privát temetőben helyezték örök nyugalomra a kosaras legendát és 13 éves gyermekét.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztaló döntése után az uszoda bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett, de 2018 júliusában a Fővárosi Törvényszék a kérelmet elutasította. Most végleg feladták a harcot.
Gálos Roland és egy-két honfitársa jó eséllyel pályázik az olimpiai kvótaszerzésre ökölvívásban. Március 14. és 24. között rendezik Londonban az európai kontinens selejtezőtornáját.
Iker Casillas, a spanyol futballtörténelem legsikeresebb kapusa – szerte a nagyvilágban is csupán a kétszeres világbajnok Gilmar előzi meg – versenybe száll a Spanyol Labdarúgó-szövetség, a RFEF elnöki posztjáért.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (Mpb) szakmai konferenciával készül a jövő héten harmadik alkalommal sorra kerülő Magyar Parasport Napjára, a társrendező Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (Fodisz) koordinálásában pedig ezúttal is Lélekmozgató testnevelés és osztályfőnöki órákat tartanak majd a köznevelési intézmények
Újabb nyolcezres hegy meghódításra indul április elején az Eseményhorizont elnevezésű mászócsapat két alpinistája, Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik ezúttal a Makalu 8463 méteres csúcsát tervezik megmászni oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül.
Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 73. évében elhunyt a kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes és egyszeres ezüstérmes kenus.