Szinte napra pontosan 45 év elteltével lép pályára Budapesten a Barcelona. A katalán sztárcsapat legutóbb a Vasassal találkozott a magyar fővárosban, míg szerdán a Ferencvárossal meccsel.
A Ferencváros vezetőedzője szerint szerint minden poszton megvan a megfelelő konkurencia, a különbség pedig elenyésző a játékosok között a Barcelonánál, vagy éppen a Juventusnál.
Számos lehetőség van a koronavírusos Lewis Hamilton egy-két hétvégés helyettesítésére, de ez akár érintheti más csapat(ok) versenyzőgárdáját is. Wéber Gábor F1-szakkommentátor vett számba néhány lehetőséget az InfoRádióban.
Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencvárosnak a múlt heti, a Juventus vendégeként nyújtott teljesítménye bizakodásra ad okot a szerdai, Barcelona elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzés előtt.
Kedd helyett csak szerdán hagyja el a kórházat Romain Grosjean, a Forma-1-es Haas istálló francia versenyzője, aki a vasárnapi Bahreini Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet, de kisebb égési sérülésekkel megúszta a történteket.
A Real Madrid meglepő vereséget szenvedett Ukrajnában a Sahtar ellen, így az utolsó forduló előtt kiesésre áll a csoportjában. A Szoboszlai Dominikkal felálló Salzburg 3-1-re nyert Moszkvában.
Legnagyobb sztárja nélkül érkezik a Ferencváros elleni mérkőzésre a Barcelona. A csapat vezetőedzője úgy döntött, pihenteti Messit és több csapattársát is
Fordulatos mérkőzéseket hozott a Bajnokok Ligája esti műsora. A Bayern elveszítette százszázalékos mérlegét, de veretlen maradt, a Liverpool és a Manchester City, a bajorokhoz hasonlóan, már biztos csoportelső. A B csoportban még mind a négy csapat továbbjuthat.
Mick Schumacher a Haas csapatánál debütál majd az autósport királykategóriájában, amelyben az édesapja hét világbajnoki címet szerzett, és ezzel minden idők egyik legsikeresebb versenyzőjévé vált.
1996-ban Holyfield kiütéssel győzött, az 1997-es utolsó meccsükön pedig azért nyert, mert Tysont leléptették, miután bunyó közben beleharapott Holyfield fülébe.
Ronald Koeman megindokolta, miért nem jött el Lionel Messi Budapestre. Azt mondta: az idényben mindössze két olyan mérkőzés volt, amelyen már továbbjutóként játszhattak-játszanak: a kijevi és a budapesti.
Az előző négy mérkőzéshez hasonlóan három támadóval, Isaellel, Myrto Uzunival és Tokmac Nguennel kezd a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában.
A Ferencváros 3-0-s vereséget szenvedett az FC Barcelonától a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában szerda este a Puskás Arénában.
Immár fogalmazhatunk úgy, hogy a szokásoknak megfelelően ismét két BL-mérkőzés 18.55-kor kezdődik a mai programban. A Krasznodar a Rennes-t fogadja, míg az RB Leipzig Isztambulban a Basaksehirrel játszik.
A spanyol szövetség bizottsága kiemelte, bár értékelik a gesztust, a mezlevételért sárga lappal büntetett játékos tette a szabálykönyv értelmében az indítéktól függetlenül büntetendő.
Szerhij Rebrov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a találkozó elején mutatott játék miatt csalódott a Barcelona ellen 3-0-ra elvesztett Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést követően.