Bár a sorsolásnál az UEFA hibásan azt közölte, hogy a Ferencváros idegenben kezdi a párhacot, később korrigálták a hibát, így a csapat hazai pályán játssza az első meccset.
A bolgár Ludogorec Razgrad együttesével találkozik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában. Az Európa-liga selejtezőjének első fordulóban a MOL Fehérvár FC montenegrói, a Debrecen albán, a Budapest Honvéd pedig litván ellenfelet kapott.
A MOL Fehérvár FC montenegrói, a Debrecen albán, a Budapest Honvéd pedig litván ellenfelet kapott a labdarúgó Európa-liga-selejtező első fordulójának keddi sorsolásán.
Elárverezik azt a Forma–1-es Ferrarit, amellyel Michael Schumacher rekordot jelentően korai szakaszban biztosította be pályafutása ötödik világbajnoki címét.
A magyar válogatott meglepetésre 10-9-re kikapott Kanada csapatától a férfi vízilabda világliga Belgrádban zajló nyolccsapatos szuperdöntőjének keddi nyitónapján.
A kajakozó Kozák Danuta és Kopasz Bálint, valamint a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenupáros megismételte három héttel ezelőtti sikerét a kajak-kenusok Szolnokon zajló második válogatóversenyén, s így már készülhet az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.