2018. augusztus 10. péntek

aug. 10
17:36
Meghalt Fábián László olimpiai bajnok kajakozó (444.hu)
A sportág első magyar olimpiai aranyérmese volt. Nyolcvankét évesen halt meg.
aug. 10
17:54
Igazi legenda száll versenybe: kétszeres Dakar-bajnok is indul Veszprémben (Blikk)
Kétszeres Dakar-győztes száguld a HunGarian Baján! A tereprali-Világkupa-sorozat magyarországi állomásán rajthoz áll a spanyol Joan „Nani” Roma (46), aki 2004-ben motorral, 2014-ben pedig autóval nyerte meg a világ egyik legkeményebb viadalát.
aug. 10
18:12
Válogatott támadó is a tartalékoknál: alapembereit száműzte első keretéből a DVTK (Blikk)
A Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának szakmai vezetése úgy döntött, hogy Busai Attila és az ötszörös válogatott Ugrai Roland péntektől a második csapat edzéseit látogatja.
aug. 10
18:12
Elhunyt Fábián László olimpiai bajnok kajakozó (Azenpenzem)
A Magyar Kajak-kenu Szövetség pénteken arról számolt be a honlapján, hogy a sportembert álmában érte a halál. Fábián László 1936-ban született.
aug. 10
18:14
Évekkel ezelőtti videó került most elő, nagy bajban lehet emiatt a Real Madrdi új kapusa (Blikk)
Botrányos videó került elő a belga válogatott kapusáról, Thibaut Courtois-ról.
aug. 10
18:18
Bronzérmet ért az első nap legjobb magyar szereplése (Infostart)
Az első nap legjobb magyar szereplését produkálva Karakas Hedvig bronzérmet nyert az 57 kilogrammos súlycsoportban a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának budapesti Grand Prix-versenyén.
aug. 10
18:24
Szombaton döntenek a magyarok óvásáról (Azenpenzem)
Rasovszky Kristóf úgy lett ezüstérmes csütörtökön 10 kilométeren a nyíltvízi úszók skóciai Európa-bajnokságán, hogy a győztessel tizeddel azonos idővel csapott célba.
aug. 10
18:33
Gyász: olimpiai bajnok klasszist gyászol a magyar sportvilág (Sport365)
Világbajnokságon négyszer állhatott a dobogó tetején.
aug. 10
18:33
Szomorú hírt közölt a szövetség: álmában hunyt el a magyar világbajnok (Ripost)
A Magyar Kajak-kenu Szövetség pénteken arról számolt be a honlapján, hogy a sportembert álmában érte a halál.
aug. 10
18:36
Babos kikapott korábbi páros partnerétől – Ezt nyilatkozta a vereség után (Blikk)
Babos Tímea kikapott korábbi páros partnerétől, a német Julia Görgestől a 2,8 millió dollár (781,3 millió forint) összdíjazású montreali keménypályás női tenisztorna első fordulójában.
aug. 10
18:54
Ez egyszerűen brutális: 451 milliárdot szórtak el az angol csapatok a nyáron (Blikk)
Szokás szerint hatalmas volt a nyári költekezés az angol labdarúgó Premier League-ben, ám ezúttal már a ma megkezdődő bajnokság előtti éjszakán véget ért az átigazolási szezon a csapatoknak.
aug. 10
19:06
Eljött a nap, amit vártál! Kezdődik a #besztlíg!!! - preview, day 1 (444.hu)
Rangadóval indul a besztlíg, amelynek idén is a tavaly rekordokat döntögető Manchester City a legnagyobb esélyese. Az első fordulót harangozzuk.
aug. 10
19:18
Dől a lé a tehetségek után: több mint 100 milliót hozott Gulácsi a nevelőegyesületnek (Blikk)
Százmilliókat lehet kaszálni a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által bevezetett produktivitási rendszernek köszönhetően, amely ettől a szezontól jutalmazza a tehetségeket nevelő profi és immáron amatőr klubokat is.
aug. 10
19:36
Félti a családját, nem focizik a magyar válogatott játékos (Ripost)
Elek Ákos ősszel hagyja ki a nemzeti együttes meccseit. Döntését megértette Marco Rossi.
aug. 10
19:39
Durva: így döngölték földbe a magyar válogatott futballistát (Sport365)
Kemény kritikát kapott!
aug. 10
20:06
Baji Balázs döntős 110 m gáton (Azenpenzem)
A magyar sprinter nem rajtolt jól, de féltávtól fokozatosan jött előre, s a célba tisztán másodikként érkezett 13.41 másodperccel a francia Pascal Martinot-Lagarde (13.32 mp) mögött.
aug. 10
20:45
Újabb klasszis inthet búcsút a Realnak! (Sport365)
Mi lesz a BL-győztessel?
aug. 10
20:48
Babosék kiestek Montrealban (Infostart)
Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic a negyeddöntőben búcsúzott a 2,8 millió dollár (781,3 millió forint) összdíjazású montreali keménypályás női tenisztorna páros versenyétől.
aug. 10
21:18
Hatalmas pech érte a magyar válogatott futballistát (Sport365)
A szegény ember és az ág esete...
aug. 10
21:18
A negyeddöntőben búcsúztak Babos Tímeáék (HírTV)
A magyar teniszező, Kristina Mladenoviccsal az oldalán, háromszettes mérkőzésen kapott ki.
aug. 10
21:42
Elhunyt a Bayern München magyar legendája (Infostart)
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Fazekas Árpád ötszörös magyar válogatott labdarúgó, a Bayern München korábbi Német Kupa-győztes kapusa.
aug. 10
21:42
Visszatért a lelátóra a megkéselt magyar focidrukker (Ripost)
A tavalyi, Ferencváros-Debrecen mérkőzésen késelték meg a zöld-fehérek korábbi vezérszurkolóját.
aug. 10
22:06
Részegen támadt prostituáltra a legendás német sportoló (Blikk)
Részegen bántalmazott egy prostituáltat az egykori német országúti kerékpáros, Jan Ullrich.
aug. 10
22:12
Baji Balázs a nyolcadik lett 100 gáton a berlini Eb-n (HírTV)
Francia siker született a versenyszámban.
aug. 10
22:24
Elképesztő gólokat hozott a magyar rangadó - videó (Sport365)
Elsültek a lábak!
aug. 10
22:24
Krizsán Xénia hetedik lett a hétpróbában a berlini Eb-n (HírTV)
Az utolsó számot, a 800 méteres futást megnyerte.
aug. 10
22:36
NB I: Nem bírt egymással a Videoton és a Debrecen (HírTV)
A bajnoki címvédő a hosszabbításban mentett pontot.
aug. 10
22:48
A hosszabbításban mentett pontot a Vidi (Infostart)
A címvédő MOL Vidi FC hosszabbításban egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a vendég Debreceni VSC csapatával Felcsúton a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így mindkét együttes megőrizte a veretlenségét.
aug. 10
23:06
Kellett volna a padlógáz (Azenpenzem)
Még inkább felértékelődött Halász Bence keddi harmadik helye kalapácsvetésben a berlini atlétikai Eb-n, mert férfi 110 méter gáton a vb-bronzérmes Baji Balázs csak nyolcadik lett.
aug. 10
23:30
Patinás külföldi csapatba igazolt a magyar tehetség! (Sport365)
Nagy lehetőséget kapott.
aug. 10
23:36
Manchester United-győzelemmel indult a 2018/19-es Premier League (444.hu)
Fotó: OLI SCARFF/AFPPéntek este elkezdődött az angol bajnoki szezon, Paul Pogba tizenegyesével és Luke Shaw élete első felnőtt góljával 2-1-re verte a Manchester United a Leicester Cityt (a szépítő gólt Jamie Vardy szerezte). A Britannia blog ezt tippelte az első fordulóra, és ezt várják ettől a szezontól.

Keresés