Az angol válogatott mindkét gólját szerző Harry Kane stílusa a latin és az angol foci erényeit ötvözi - vélekedett az InfoRádió exkluzív szakértője, Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, korábbi sikerkapitány az Anglia-Tunézia mérkőzés után.
A felkészülés alatt kétszer is eljátszotta, hogy megfájdult a bal válla, hogy az ápolása alatt a társai enni és inni tudjak naplemente után. Erre tessék.
Az oroszországi világbajnokság alatt lett apa Jonas Knudsen, a dán válogatott labdarúgója, játékostársai pedig magánrepülőgépet béreltek neki, hogy hazautazhasson a kislányához.
Több lap is úgy értesült, megpecsételődött a magyar labdarúgó-válogatottat vezető Georges Leekens sorsa, a belga szövetségi kapitány négy mérkőzés után távozhat, utódja az olasz Marco Rossi lehet.
Oroszország és Egyiptom játssza a második kör első mérkőzését – következésképpen a rendező válogatott lehet az első, amelyik biztosítja a helyét a nyolcaddöntőben.
Huszonnyolc év elteltével szerzett ismét angol labdarúgó két gólt egy világbajnoki mérkőzésen: ez a bravúr Harry Kane-nek sikerült Volgográdban, a tunéziaiak elleni hétfői találkozón.
Az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok, valamint Ausztrália és Japán lesz az ellenfele a júliusi Európa-bajnokságra címvédőként készülő magyar női vízilabda-válogatottnak a jövő héten szerdától péntekig sorra kerülő Vodafone Kupán.
A tévézők 70 százaléka szenvedett együtt a Tunéziát az utolsó pillanatban Kane (szintén Harry) góljával legyőző csapattal. Ez volt az idei nézettségi csúcs.
Kisorsolták a Videoton ellenfelét a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a hírneves luxemburgi Dudelange lett az. Vagyis Nyugatra kell menni, nagyon vigyázzatok magatokra, fiúk, sok szerencsét. Az első meccs idegenben lesz július 10-én vagy 11-én, a visszavágó egy héttel később.