Szenved Georges Leekensszel (69) a magyar labdarúgó-válogatott. A mieink ezúttal Ausztráliától kaptak ki felkészülési mérkőzésen 2-1-re. Ez volt a belga tréner negyedik összecsapása szövetségi kapitányként, három hazai vereség mellett egy idegenbeli döntetlen a mérlege. A szurkolók a találkozó végén távozásra szólították fel a szakembert. A Blikkne
Továbbra sem nevezte meg edzőjét a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka, aki a hétvégi Canet-en-Roussilon-ban megrendezett Mare Nostrum versenysorozat első állomásán is edző nélkül lett aranyérmes. A Bors megtudta, kérői akadnak bőven az Iron Ladynek, de ő egyelőre kivár, igyekszik megtalálni a tökéletes szakembert a feladatra. A Bors
Pont került Georges Leekens szövetségi kapitány első négy meccsből álló sorozatának végére. A mérlege: három zakó – Kazahsztán, Skócia, Ausztrália – és egy Fehéroroszországgal szembeni döntetlen. Eddig lehetett magyarázkodni, ám szeptember 8-án, az UEFA Nemzetek Ligájában a finnek elleni idegenbeli tétmeccsen már nincs pardon. A hétvégi előkészüle
Egy félidőn át elfogadhatóan futballoztak a mieink, de aztán következett az immár megszokott összeomlás. A végén a közönség a belga kapitány távozását követelte.
Winnie Harlow szupermodellt érte a megtiszteltetés, hogy leinthette a Forma-1 kanadai nagydíját. Olyan lelkesen végezte a rábízott feladatot, hogy egy körrel korábban sikerült leintenie a futamot.
Szentpétervár készül az angol focidrukkerek látogatására, különösen a Club Fortuna luxusmulatói, ahol a felszolgálók és a táncosnők is toplessben mutogatják bájaikat. A hírek szerint ráadásul nem csak a szemüket legeltethetik majd a rendszerint mélyen a pohár fenekére néző szurkolók, mivel könnyen találnak majd olyan szeparált szobát, ahol kielégí
A magyar labdarúgó-válogatottnak kettő felkészülési mérkőzése volt az elmúlt héten . Először Fehéroroszországgal játszottunk idegenben és harcoltunk ki 1-1-es döntetlent, majd szombaton délután 2-1-re hazai pályán kikaptunk az Ausztráloktól.
Az oroszok a szurkolásnak egy speciális formájával is készülnek a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságra: a turisták által kedvelt ajándéktárgyat, a fából készült, népművészeti motívumokkal gazdagon díszített evőkanalat vetik be zajkeltő eszközként.
Kevés olyan világbajnoki diadal akad a futballtörténelemben, amely annyira egyetlen személyhez köthető, mint az 1986-os. Az argentinok között jól játszott Burruchaga vagy Valdano is – de ez Diego Armando Maradona világbajnoksága volt. Vb-történelmi sorozatunk újabb része.
Az oroszok a szurkolásnak egy speciális formájával is készülnek a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságra: a turisták által kedvelt ajándéktárgyat, a fából készült, népművészeti motívumokkal gazdagon díszített evőkanalat vetik be zajkeltő eszközként.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány elégedetten értékelt a vasárnap befejeződött belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság után, melyen a magyar versenyzők remekül teljesítve 15 érmet gyűjtöttek.
A vébén vannak nálunk kisebb és csóróbb országok, olyanok is, akik kevesebben vannak. Egy dolog lehet: egyszerűen rosszul csináljuk ezt a foci nevű dolgot.
Robbie Williams énekes és a kétszeres világbajnok brazil Ronaldo mellett Aida Garifullina orosz operaénekesnő jut szerephez a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki megnyitóján.
Robbie Williams énekes és a kétszeres világbajnok brazil Ronaldo mellett Aida Garifullina orosz operaénekesnő jut szerephez a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki megnyitóján.
"Sok mindent elértem már a karrierem során, de világbajnokságot megnyitni a stadionban helyet foglaló 80 ezer szurkoló, illetve sok millió tévénéző előtt gyerekkori álmom volt" - mondta Williams.