Winnie Harlow szupermodellt érte a megtiszteltetés, hogy leinthette a Forma-1 kanadai nagydíját. Olyan lelkesen végezte a rábízott feladatot, hogy egy körrel korábban sikerült leintenie a futamot.
Szentpétervár készül az angol focidrukkerek látogatására, különösen a Club Fortuna luxusmulatói, ahol a felszolgálók és a táncosnők is toplessben mutogatják bájaikat. A hírek szerint ráadásul nem csak a szemüket legeltethetik majd a rendszerint mélyen a pohár fenekére néző szurkolók, mivel könnyen találnak majd olyan szeparált szobát, ahol kielégí
A magyar labdarúgó-válogatottnak kettő felkészülési mérkőzése volt az elmúlt héten . Először Fehéroroszországgal játszottunk idegenben és harcoltunk ki 1-1-es döntetlent, majd szombaton délután 2-1-re hazai pályán kikaptunk az Ausztráloktól.
Az oroszok a szurkolásnak egy speciális formájával is készülnek a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságra: a turisták által kedvelt ajándéktárgyat, a fából készült, népművészeti motívumokkal gazdagon díszített evőkanalat vetik be zajkeltő eszközként.
Kevés olyan világbajnoki diadal akad a futballtörténelemben, amely annyira egyetlen személyhez köthető, mint az 1986-os. Az argentinok között jól játszott Burruchaga vagy Valdano is – de ez Diego Armando Maradona világbajnoksága volt. Vb-történelmi sorozatunk újabb része.
Az oroszok a szurkolásnak egy speciális formájával is készülnek a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságra: a turisták által kedvelt ajándéktárgyat, a fából készült, népművészeti motívumokkal gazdagon díszített evőkanalat vetik be zajkeltő eszközként.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány elégedetten értékelt a vasárnap befejeződött belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság után, melyen a magyar versenyzők remekül teljesítve 15 érmet gyűjtöttek.
A vébén vannak nálunk kisebb és csóróbb országok, olyanok is, akik kevesebben vannak. Egy dolog lehet: egyszerűen rosszul csináljuk ezt a foci nevű dolgot.
Robbie Williams énekes és a kétszeres világbajnok brazil Ronaldo mellett Aida Garifullina orosz operaénekesnő jut szerephez a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki megnyitóján.
Robbie Williams énekes és a kétszeres világbajnok brazil Ronaldo mellett Aida Garifullina orosz operaénekesnő jut szerephez a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki megnyitóján.
"Sok mindent elértem már a karrierem során, de világbajnokságot megnyitni a stadionban helyet foglaló 80 ezer szurkoló, illetve sok millió tévénéző előtt gyerekkori álmom volt" - mondta Williams.
Közeledik a foci-vb, ami az előítéletek szerint főleg a férfiak szórakozása. De mit csinálnak a nők abban az egy hónapban, amíg a férfiak egy része megkövülve bámulja a tévét? Sőt, mi van akkor, ha valakinek a helyzete annyival is súlyosbítva van, hogy focista felesége vagy szerelme? Hát, mondjuk legalább a párjaiknak nem kell külföldre utazniuk, l
A futballtörténelem egyik legellentmondásosabb játékosa. A második világháború után rendezett világbajnoki döntők mindössze harmadik európai játékosa, aki a fináléban két gólt is tudott szerezni, sőt a második, aki két vb-döntőben is szerzett gólt. Ha egészséges volt (1998, 2006), legalább a döntőig meneteltek a franciák, ha nem (2002), kiestek a c
Melyik az a csapat, amelyik a hatvan játékpercből huszonhatot emberhátrányban játszik, elveszíti mindkét beállóját, a szünetben vesztésre áll, de a végén öt góllal legyőzi idegenben az ellenfelét?