Lehetetlen küldetés egy kupacsapat számára oroszlánként küzdeni egy olyan visszavágón, amelyre idegenben megszerzett hatgólos előny birtokában készül. A Ferencváros vízilabdázóinak sem sikerült igazán az Európa-kupa fináléjában, de senkinek sem volt oka szomorkodni a 7-7-re végződött meccs után, a trófeát ünneplő közönségnek végképp nem.
Mint ismeretes, a Ferencváros 19-13-as összesítéssel múlta felül a Nagyváradot a vízilabda Európa-kupa döntőjében, így 19 évet követően ült fel újra egy európai pólótrónra. Az ünneplésről
Óriási meglepetést hozott a labdarúgó Magyar Kupa egyik negyeddöntője: a harmadosztályú Budafok kivételes bravúrt végrehajtva bejutott a négy közé! Ennek az esélye egészen minimális volt, hiszen a fővárosi csapat az első mérkőzésen hazai pályán kikapott 2-1-re az egy osztállyal feljebb szereplő Soprontól.
A Barcelona hazai környezetben nagyon simán, 3-0-ra legyőzte a rivális Sevillát. Suárez gyönyörű ollózós gólt szerzett, Messi pedig kétszer is betalált. Az argentin klasszis az első gólja után furcsa mozdulatot mutatott a kameráknak.
Érvénytelenítette a Newcastle büntetőgólját a játékvezető a szerda esti Burton elleni angol másodosztályú mérkőzésen. Úgy tűnik, nem volt tisztában a szabályokkal.
Brazília átvette a vezetést a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján - a dél-amerikai válogatott legutóbb hét éve állt az élen. A magyar nemzeti együttes négy helyet rontva a 31. az áprilisi rangsorban.
Brazília átvette a vezetést a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján - a dél-amerikai válogatott legutóbb hét éve állt az élen. A magyar nemzeti együttes négy helyet rontva a 31. az áprilisi rangsorban.
A filatelistáknak is kedveskednek a július 14-én kezdődő budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság szervezői a Magyar Postával karöltve: száz nappal minden idők legjelentősebbnek tartott magyarországi sporteseményének rajtja előtt alkalmi bélyeget adtak ki, amely az esemény kabalafiguráit, Lilit és Lalit, a két kis megszemélyesített vízililio
A ZF-Eger biztosította helyét a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjében, miután a csoportkör szerdai játéknapján 8-4-re legyőzte a Partizan Beogradot.
Az OSC nyert a vendég Nice ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó előtti fordulójában, így van még esélye arra, hogy ott legyen a hatos döntőben.
A címvédő FC Barcelona magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a tabellán negyedik Sevilla felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szerdai rangadóján.
Az ötödik helyen kiemelt Babos Tímea két játszmában legyőzte szerdán a brit Naomi Broadyt a mexikói Monterreyben zajló, 250 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.