A támadó középpályás 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert az Internazionaléval, a válogatottban pedig ugyanabban az évben világbajnoki ezüst-, 2014-ben vb-bronzérmes volt.
Sem a hölgyeknél, sem a férfiaknál nem történt változás az élbolyban, viszont Gálfi Dalmát leszámítva a magyar teniszezők rontottak pár helyet a listán.
Két rangos Szuperkupával – a némettel és az angollal – melegítettünk a hét végén az európai klubfutballszezonra. Mindkét mérkőzésen tizenegyesek döntöttek, s a bajorok, illetve az Ágyúsok nevettek a végén. Giroud kiszorult az Arsenal kezdőjéből, de az ő lövése juttatta a salátástálhoz Arséne Wenger együttesét.
Holnap este eldől, hogy a portugál futballzseni vagy a honfitárs edzőkirály a jobb! Az Európai Szuperkupa-meccsen (kedd, m4, 20.45) Cristiano Ronaldóval (32) a soraiban a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid és a José Mourinho (54) által a kispadról irányított Manchester United csap össze. Habár remek viszonyban vannak egymással, ezúttal csak az eg
Szenzációsan futott Baji Balázs (28) az atlétikai világbajnokságon, a 110 méteres gátfutásban az ötödik legjobb idővel döntőbe került a békéscsabai sportoló.
A fogadók által minden idők legjobban várt ökölvívó mérkőzése lesz az augusztus 26-án esedékes Floyd Mayweather Jr. (40)–Conor McGregor (29) összecsapás.
A szezon egyik legrosszabb teljesítményét nyújtotta a Ferencváros labdarúgócsapata. A Debrecen otthonában 0-0-s döntetlent játszó zöld-fehérek német vezetőedzője, Thomas Doll (51) a pontszerzés ellenére alaposan kifakadt.
Az egymással vitázó Bienerth Gusztáv (63) és Gyárfás Tamás (68) találkozott. A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) jelenlegi elnöke többször kritizálta a sajtóban elődjét, sőt a 24.hu-nak csalásról és hűtlen kezelésről is beszélt.
A fogadóirodák bizonyára szépen fizettek volna annak, aki megtippeli és pénzt tesz arra, hogy a labdarúgó-NB I 4. fordulója után négy találattal az Újpest középpályása, Nagy Dániel (26) vezeti majd a góllövőlistát...
Hosszú Katinka 56.51 másodperces világcsúccsal nyert 100 méter vegyesen az úszók Berlinben zajló rövidpályás világkupájának hétfői napján. A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis önmaga 2015 decemberében felállított 56.67 másodperces idejét döntötte meg. A hétszeres nagymedencés világbajnok magyar sztár a világcsúcsért 10 ezer dolláros bónuszt kap.
A vizes világbajnokság versenyeit az M4 Sport csatorna közvetítette, a masters vb-n az olimpiai bajnokokkal teletűzdelt Millennium vízilabda-csapat mérkőzéseinek kizárólagos közvetítési jogait azonban nem a közszolgálati tévé, hanem a Digi Sport csatorna nyerte el.