2017. augusztus 16. szerda

aug. 16
7:12
Készülnek a látványos tripla Luczra (Azenpenzem)
Lucz Dóra már tavaly letette a névjegyét a felnőttek között, amikor az olimpiai indulásért szétlövésre kényszerítette Janics Natasát, idén pedig nem csupán betört a legjobbak közé, hanem eléjük is került: az Európa-bajnokságon mindjárt két aranyéremmel (K–1 200 és K–4 500 méter) mutatkozott be. A világbajnokságon a feszes menetrend miatt a négyesbő
aug. 16
7:36
Teljes a káosz Debrecenben, távozhat a fociklub elnöke (Ripost)
Görög milliárdos veheti át Szima Gábor helyét, akit a hírek szerint már az önkormányzat sem akar látni. A csapat a mostani szezonban még nem tudott nyerni.
aug. 16
7:51
Szerdai sportműsor és televíziós közvetítések (Sport365)
Újra összecsap egymással a Real Madrid és a Barcelona, folytatódik a küzdelem a BL-ben.
aug. 16
8:18
A hadifogság sem törte meg a masters-vb 97 éves magyar hősét (Ripost)
Aranyéremmel kezdte a masters-világbajnokságot Bánki Horváth Béla.
aug. 16
8:24
NB I: nagyon komoly büntetést kapott a fővárosi együttes (Sport365)
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága ezúttal sem teketóriázott.
aug. 16
8:36
Karlovic kiejtette Tsongát Cincinnatiben (m4sport.hu)
Két szettben múlta felül a francia teniszezőt.
aug. 16
8:48
Videó: F1-es szimfónia – 40 év motorhangja a Williamstől! (m4sport.hu)
A libabőr garantált!
aug. 16
8:57
Bejelentés: döntött a Fradi Thomas Doll sorsáról (Sport365)
Pénzbüntetésről, a szurkolókkal történő egyeztetések haladásáról, új igazolásokról is beszélt a vezérigazgató, akit megkérdeztek, az edző ellen játszik-e a csapat.
aug. 16
8:59
Zidane szerint Ronaldo elégedetlen (Sport365)
Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának edzője csalódott amiatt, hogy Crisitano Ronaldo ötmeccses eltiltást kapott a spanyol Szuperkupa első mérkőzésén történtek miatt.
aug. 16
9:12
Ébredés (Azenpenzem)
Négy különböző gyógyszer (fájdalomcsillapító és altató), valamint THC (orvosi cannabis) maradványait találták Tiger Woods szervezetében. A világ leghíresebb golfozóját még májusban állították elő ittas vezetés gyanújával, mert hajnali három órakor, az otthonától nem messze az út mellett álló autójában – amelynek járt a motorja – aludt.
aug. 16
9:12
Pozsonyba helyezte át székhelyét Holman Dávid (m4sport.hu)
700 ezer eurótért igazolt a Slovanhoz a Debrecenből.
aug. 16
9:21
Európa Liga: Harcos mérkőzésre számítok a Partizan ellen - Juhász Roland (Agroinform)
A Vidi az utolsó három meccsén nem kapott gólt, a csapatkapitány reméli, hogy Belgrádban sem kapitulál a gárda.
aug. 16
9:30
Indiában kötött ki az MU-val BL-eket nyerő bekk (Sport365)
Indiában, a Kerala Blasters labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Wes Brown, a Mancherster United korábbi védője.
aug. 16
9:54
Bayern-címvédésre fogadna a német edzők nagy része (m4sport.hu)
Ancelotti örül kollégái véleményének.
aug. 16
10:00
Elnöki babérokra törne a gólrekorder kapus (m4sport.hu)
Az egyetlen a posztján, akinek mesterhármasa is van.
aug. 16
10:03
Ennyit fizetettek most a legdrágábban eladott NB I-es focistáért (Sport365)
A középpályás a Slovan Bratislavában folytatja a pályafutását.
aug. 16
10:05
A továbbjutásért mennek az Eb-re a férfi kosarasaink (Sport365)
Utolsó sajtótájékoztatóját tartotta a szeptemberi Európa-bajnokság előtt a célként a csoportból való továbbjutást kitűző magyar férfi kosárválogatott.
aug. 16
10:18
Gyermeket vár világbajnok birkózónk (m4sport.hu)
Januárra várják a kis jövevényt.
aug. 16
10:24
A hitelesség ereje: „Vettel-gumikat” fejlesztett a Pirelli? (m4sport.hu)
Így juthatott előnyhöz a Ferrari már az idei szezon rajtja előtt
aug. 16
10:26
Egyszer már sikerült a Vidinek kiejteni a Partizant (m4sport.hu)
A Videoton labdarúgói számára jó példa lehet a 33 évvel ezelőtti csapat sikere.
aug. 16
10:45
Spanyol foci: Így keresnénk pénzt a Real-Barcán! (Agroinform)
3-1-es Real Madrid vezetésről folytatódik a Spanyol Szuperkupa fináléja. Tippeltünk az El Clásicóra.
aug. 16
10:54
Az álmaiért küzdhet a Vidi csütörtökön Belgrádban (m4sport.hu)
Mindössze 100 néző tekintheti meg a találkozót.
aug. 16
11:06
Örömhír érkezett, babát vár a magyar sport sztárpárja (Ripost)
Kímélő üzemmódban tréningezik tovább a világbajnok sportolónő az edző-férj irányításával.
aug. 16
11:09
Elképesztő összegért igazolt Priskin Tamás korábbi külföldi csapatához Holman Dávid (Blikk)
Holman Dávid a Debreceni VSC-ből a Slovan Bratislava labdarúgócsapatához igazolt.
aug. 16
11:09
NB I: "Dollt már jó ideje csak a szerződése tartja a padon" (Agroinform)
A gyenge eredmények miatt Thomas Dollt kikezdték a szurkolók. Eljött a német tréner búcsújának ideje?
aug. 16
11:24
A bemelegítésre legyen ott! (Azenpenzem)
Magyar szempontból jó hírt röpített világgá az As nevű spanyol sportlap, amely szerint megoldódott Hanga Ádám átigazolási ügye. Ha ez igaz, akkor a játékos talán napokon belül csatlakozhat a szeptemberi Európa-bajnokságra készülő kosárlabda-válogatotthoz.
aug. 16
11:24
Mick Schumacher nem sokat gondolkodott, beüljön-e apja autójába (m4sport.hu)
Belgiumban Michael Schumacher 25 évvel ezelőtti első futamgyőzelmét ünnepli az utód.
aug. 16
11:26
A Liverpool legendája gyerekkori képpel köszöntötte az új kedvencet (m4sport.hu)
Mire jók a közösségi oldalak? Hogy megmutassák, milyen volt az új kedvenc kiskorában.
aug. 16
11:42
Hihetetlen összeget költöttek a nyáron a Bundesliga-klubok (Sport365)
A 18 élvonalbeli egyesület összesen 120 játékost vett, így az átigazolási időszak augusztus 31-i lezárulásakor jó esély van arra, hogy megdől az 512 millió eurós rekord.
aug. 16
11:42
Robbie Williams döntött az NB I. hétvégi programjáról (m4sport.hu)
A Fradinak és a Haladásnak így kevesebb pihenőnap jutott.
aug. 16
11:54
Visszatért a pályára Ilkay Gündogan (m4sport.hu)
„Sok dolog van még, amiben javulnom kell" - nyilatkozta a 26 éves játékos.
aug. 16
12:15
Bajnokok Ligája: Képes lehet még egy bravúrra az újonc? (Agroinform)
A Napoli tavaly szórta a gólokat, míg a Nice az Ajaxot kiverte, de a bajnokságot elég gyengén kezdte.
aug. 16
12:24
Három hónappal szülés után újra játszana Serena Williams (m4sport.hu)
„Kisétálni a pályára, és hallani a tömeg morajlását, ez semmihez nem hasonlítható, ennél nincs jobb érzés a világon."
aug. 16
12:42
Változások előtt a DVSC (Azenpenzem)
Egy hónapja adott interjút Szima ­Gábor, a DVSC labdarúgócsapatát működtető részvénytársaság többségi tulajdonosa a Hajdú Online-nak. Ebben kijelentette, hogy akár ingyen is odaadja a tulajdonrészét, ha összeáll egy debreceni vállalkozókból álló konzorcium.
aug. 16
12:42
A Mercedes ma már örülni is tud a Ferraritól kapott gyomrosnak (m4sport.hu)
Amiért az idei legfontosabb hétvégéjük volt a monacói.
aug. 16
12:48
Bayern-címvédésre fogadna a német edzők nagy része (Sport365)
A Bayern München a 2017/18-as idény legnagyobb favoritja a német labdarúgó-bajnokság vezetőedzői szerint.
aug. 16
12:50
Több százmilliós tartozás: reagált az NB I-es klub (Sport365)
A hivatalos honlapjukon válaszoltak a 800 millió forintos tartozásról szóló hírre.
aug. 16
13:06
Véget kell vetni az erőszaknak a német szövetség elnöke szerint (m4sport.hu)
Súlyos bűncselekmények történnek a találkozókon.
aug. 16
13:12
Klubrekordért kerül Liverpoolba a Premier League szabadrúgáskirálya (m4sport.hu)
Ő is produkálta azt eredményesség terén, mint Coutinho.
aug. 16
13:27
Angol foci: Gerrard is megmondta, ő lesz az utódja (Agroinform)
Alexander-Arnold góllal jelezte, Gerrardnak igaza van, számolni kell vele Liverpoolban. Kisokos egy nagy tehetséghez.
aug. 16
13:36
Több csapat is a kukának tervezett a glória miatt... (m4sport.hu)
Zsákutcába vitte őket az FIA késői bejelentése.
aug. 16
13:54
Őszinte vallomás, Babos Timi reagált a kudarcokra (Ripost)
Babos Tímea továbbra is formán kívül teljesít. A legrangosabban jegyzett női teniszezünk pocsék évet fut.
aug. 16
13:54
Négy hétig nélkülöznie kell Schürrlét a Dortmundnak (m4sport.hu)
Combizomsérülése van a világbajnok labdarúgónak.
aug. 16
14:00
Nem sokat hagyna ki Serena Williams (Infostart)
A szülés előtt álló Serena Williams indulni szeretne a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
aug. 16
14:06
Rajtkirályok: videón az F1-es első félév 4 legjobb első köre (m4sport.hu)
A Formula1.com összeállította az eddigi toplistát!
aug. 16
14:12
Télis sportok (Síelők)
-
aug. 16
14:12
Macedón szélsővel erősített az Újpest (m4sport.hu)
„Úgy érzem, hogy itt minden lehetőség adott számomra."
aug. 16
14:14
Xavi az oka a Barcelona gyengélkedésének (m4sport.hu)
Úgy tűnik két év alatt sem sikerült pótolni a csapat agyát.
aug. 16
14:21
A miskolci önkormányzat 250 millió forinttal menti meg Leisztinger csapatát (444.hu)
A diósgyőri klubnak pillanatokon belül el kell tüntetnie egy 800 milliós mínuszt a költségvetéséből. Brutális veszteséggel működik a diósgyőri foci, miközben 14 milliárdért stadiont kap.
aug. 16
14:27
Év játékosa: csak egy ikon szólhat bele a Messi-Ronaldo csatába (Sport365)
Az UEFA-nál csak egy klublegenda szólhat bele CR és Messi csatájába.

Keresés