2017. augusztus 14. hétfő

aug. 14
11:59
Hosszú Katinka egyelőre második az összetett pontversenyben (m4sport.hu)
A svéd Sarah Sjöström előzi meg a magyar klasszist.
aug. 14
12:15
NB I: Közeleg a Fradi-ultrák visszatérése (Agroinform)
Úgy tűnik, hamarosan pont kerülhet az évek óta húzódó ellentétre és a Ferencváros kemény magja visszatérhet a stadionba.
aug. 14
12:21
Ő az, aki jelenleg Hosszú Katinkánál is jobb (Blikk)
A három állomás alkotta európai szakasz zárultával a svéd Sarah Sjöström vezet az ötszörös győztes Hosszú Katinka előtt az úszók rövidpályás világkupájának összetett pontversenyében.
aug. 14
12:24
Ezt mondta Usain Bolt a búcsúbeszédében (Sport365)
Bepótolta elmaradt búcsúját Usain Bolt, aki szombaton a 4x100-as döntőben megsérült és nem tudta befejezni a versenyt, így a zárónapon, vasárnap állt a londoni Olimpiai Stadion közönsége elé.
aug. 14
12:33
Storck meglepődött a szurkolókon, nem ezt várta tőlük (Ripost)
A német szakember szerint Magyarországon csak az eredmény számít. A válogatott támadóit a védelmébe vette.
aug. 14
12:39
„Azt kell mondanom, a mérges Bernie, veszélyes Bernie....” (m4sport.hu)
Az irány jó, a volt irányító azonban lehet, hogy még nem nyugodott ebbe bele?
aug. 14
12:45
Poór Brigitta világkupa-győztes (m4sport.hu)
Esélyt sem adott a többieknek.
aug. 14
13:03
Több mint három tucat éremnél tartanak a magyarok a masters vb-n (m4sport.hu)
Műugróink teljesítenek a legjobban.
aug. 14
13:15
Kenderesi Tamás is a Szigeten bulizott - fotó (Blikk)
Kenderesi Tamás és párja, Sebestyén Dalma a Szigeten bulizták ki magukat.
aug. 14
13:17
Apja nyomdokaiban: fia vezethette Schumacher világbajnoki autóját (Blikk)
Mick Schumacher kipróbálhatta azt a Benetton B194-et, amellyel édesapja első világbajnoki címét szerezte 1994-ben.
aug. 14
13:21
Nemzetközi foci: Mezőnyjátékossal a kapuban elég nehéz kihúzni egy meccset (Agroinform)
A Lille egy félidő alatt elhasználta az összes cseréjét, aztán nagy bajba került, amikor a kapusát kiállították.
aug. 14
13:21
Góllal és gólpasszal debütált Neymar (HírTV)
A PSG 3-0-ra verte a Giungamp együttesét.
aug. 14
13:33
Így diadalmaskodtak a montreali hősök a masters vb-n (m4sport.hu)
A Budakalász csapata öt győzelemmel és egy döntetlennel szerezte meg az aranyérmet.
aug. 14
13:51
Legjobb nyolcba jutnának Csirke Ferencék (m4sport.hu)
Szurkolócsalogató játékra törekszik a PVSK.
aug. 14
13:57
A Barcelona 40 millió euróért leigazolta Paulinhót (444.hu)
A brazil játékos a Tottenhamban nem alkotott maradandót, most Kínából igazol vissza az elitfociba.
aug. 14
13:57
Kínából igazolt középpályást a Barcelona (m4sport.hu)
40 millió eurót fizettek a brazil válogatott játékosáért.
aug. 14
13:57
Idegenben szerzett előnyt a Real Madrid (HírTV)
3-1-re verték a Barcelonát a szuperkupa első mérkőzésén. Ronaldo piros lapot kapott.
aug. 14
13:59
Ronaldo akár 12 meccses eltiltást is kaphat (m4sport.hu)
A Real Madrid fellebbezése esetén egy meccsel kevesebb lehet a büntetés.
aug. 14
14:03
Neymar szerint nem a halállal egyenlő elhagyni a Barcát (Sport365)
Gólja és gólpassza után nyilatkozott elégedetten a világklasszis.
aug. 14
14:15
Német foci: Dárdai bizakodó, megéri a Herthát pakolni?! (Agroinform)
A Német Kupa hétfői mérkőzésén a Hertha a harmadosztályú Hansa Rostock otthonában vizitál.
aug. 14
14:15
Elhagyta a Videotont a válogatott focista (Ripost)
Az Európa-liga találkozó előtt távozott a magyar játékos.
aug. 14
14:15
Kásás Tamás: Kicsit olyan volt, mintha visszaléptünk volna 15 évet (m4sport.hu)
Hosszabb összefoglaló a Kemény-legények masters világbajnoki aranyáról.
aug. 14
14:39
Újra versenypályán Massa (m4sport.hu)
A Magyarországon megbetegedő brazil már hangol a visszatérésre.
aug. 14
14:39
Jól szerepelnek a magyarok a masters vb-n (HírTV)
A megmérettetés első hete után 38 magyar érem született.
aug. 14
14:57
A Premier League történetének tíz legjobb védelme (m4sport.hu)
Három Mourinho-csapat a listán.
aug. 14
15:09
Foci: Neymar máris odaszúrt egyet a Barcának (Agroinform)
Góllal debütált a PSG-ben Neymar, aki a Guingamp elleni győztes meccs után odapiszkált egyet a katalánoknak is.
aug. 14
15:09
Három légiósunk is BL-főtáblára juthat (m4sport.hu)
Elsőként Szalai Ádáméknak kell helyt állniuk a Liverpool ellen.
aug. 14
15:11
A tékozló fiú visszatért a Lokihoz (m4sport.hu)
A játékos egy évre kölcsönbe érkezik.
aug. 14
15:27
Bemelegítés nélkül szállt be a Haladás gólszerzője (m4sport.hu)
Meglepte, hogy nem volt a kezdő tagja.
aug. 14
15:29
Nem bocsátanak meg Dembélének (m4sport.hu)
A francia csatár továbbra sem edzhet a Borussia Dortmunddal.
aug. 14
15:33
„Usain, ne aggódj, Muhammad Ali is elveszítette utolsó meccsét” (HírTV)
Végleges a visszavonulása, a jövőben nem tervezi visszatérését a profi sportba Usain Bolt.
aug. 14
15:39
Jelentősen megváltoztathatja az autókat a glória? (m4sport.hu)
Gondok a tömeggel és az aerodinamikával – a csapatok szeptemberig vaktában lövöldöznek
aug. 14
15:42
Babos Tímea előretört a világranglistán (Sport365)
A torontói tornán döntős Jelina Szvitolina és Caroline Wozniacki is egy helyet, Babos Tímea négy helyet lépett előre a női teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is a cseh Karolina Pliskova vezet.
aug. 14
15:44
Brutális eltiltást kaphat Cristiano Ronaldo - videó (Sport365)
Meglehetősen eseménydúsra sikerült a találkozó, melyen a bajnok Real Madrid pazar gólokkal 3–1-re legyőzte a hazai pályán játszó kupagyőztes Barcelonát.
aug. 14
15:57
Tizenkilencre lapot húzott a bajnok (m4sport.hu)
A Honvéd holland mestere szerint bátorságukkal érdemelték ki a szerencsét.
aug. 14
16:03
Mint mindig, most is nyertek (Azenpenzem)
81-20-as összesített gólkülönbséggel várta a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázók seregét felvonultató Millenium (így, egy n-nel) csapata a Masters-világbajnokság 40 pluszos korcsoportjának döntőjét, ahol a Szentpétervár gárdája volt az ellenfél.
aug. 14
16:03
Edzőválság, kit rúgnak ki először az NB I-ben? (Ripost)
Három csapatnál is rezeg a léc edzőfronton. A Puskás Akadémia és a Debrecen nyeretlenként kieső helyen áll, míg a Ferencváros csupán egy győzelmet jegyzett az eddigi öt forduló során a labdarúgó NB I-ben.
aug. 14
16:09
Spanyol foci: Öt meccset kapott C. Ronaldo a bíró meglökéséért (Agroinform)
A Barca elleni visszavágó mellett négy bajnokit is ki kell hagynia a Real Madrid sztárjának.
aug. 14
16:15
Két perc alatt botrányhős lett Ronaldo: ennyi eltiltásra számíthat (Blikk)
Villámgyorsan a mennyből a pokolba jutott Cristiano Ronaldo (32) az idei futballszezon első El Clásicóján.
aug. 14
16:15
Így esett le majdnem Ronaldo a Real buszáról - videó (Sport365)
Az eset még az Európai Szuperkupa előtt történt Szkopjéban, a portugál bravúrral mentett.
aug. 14
16:17
Megható fogadtatás: a kamerák előtt sírták el magukat a melbourne-i magyar pólóhős gyerekei - videó (Blikk)
A melbourne-i vérfürdő vízilabdás hősének, Zádor Ervinnek a gyerekei is elindulnak a i masters-vb-n. A DIGI Sport híradójának arról is meséltek, hogy miért hozták haza az Egyesült Államokból apjuk hamvait.
aug. 14
16:19
Góllal mutatkozott be a világrekord összegért megvett Neymar a PSG-ben (Blikk)
Remekül sikerült a világrekordot jelentő összegért igazolt Neymar (25) bemutatkozása a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatában, melynek vasárnapi bajnoki mérkőzésén egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett a brazil csatár.
aug. 14
16:21
Durva ítélet, nagyon ráfázott Cristiano Ronaldo (Ripost)
Erre aztán senki sem számított. Hosszú ideig gondolkodhat az elkövetett butaságain.
aug. 14
16:27
Öt meccsre tiltották el Ronaldót (444.hu)
A bírólökést jutalmazta a spanyol szövetség.
aug. 14
16:27
Amiért Kubica egy ép kézzel is alkalmas lehet az F1-re (m4sport.hu)
Nico Rosberg korábbi edzője a titok nyitjáról
aug. 14
16:33
Ennyi meccsre tiltották el Ronaldót (m4sport.hu)
A Real Madrid futballistáját vasárnapi kiállították, majd a bírót is meglökte.
aug. 14
16:39
Diego Costa: Nem vagyok bűnöző, hogy így bánjanak velem (m4sport.hu)
A csatár szerint a Chelsea nem korrekt vele.
aug. 14
16:41
Új névvel, régi reményekkel Sopronban (m4sport.hu)
Névadó szponzor nincs a spanyol irányt vett címvédőnél.
aug. 14
16:48
Kínából igazolt több tízmillióért középpályást a Barcelona (Sport365)
A katalán klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a 29 éves védekező középpályásért szépen fizetett a klub a kínai Guangzhou Evergrande-nek.
aug. 14
16:51
Hivatalos: ennyi meccsre tiltották el Ronaldót (Blikk)
Öt mérkőzésre tiltották el Cristiano Ronaldót, a Real Madrid labdarúgóját, aki a spanyol Szuperkupa első, vasárnapi mérkőzésén piros lapot kapott, és a játékvezetőt is meglökte.

Keresés