Jól sikerült bemutatkozása a Levantéban Enis Bardhinak. Az Újpestről Spanyolországba igazoló, kiváló macedón játékos fejjel talált be egy edzőmeccsen. Bardhi az 5-ös számú mezben játszott.
Mint ismeretes, a napokban szavazták meg azt, hogy a 2018-as idénytől bevezetik az úgynevezett glóriát a versenyzők biztonságának érdekében. Niki Lauda komoly kritikát fogalmazott meg ezzel kapcsolatban.
Derbi következik a labdarúgó-NB I-ben, a második fordulóban összecsap az Újpest és a Ferencváros. Mindkét oldalon akad, aki korábban megfordult az ellenfélnél. A Fradi szélsője, Varga Roland (27) 2010-ben szerepelt a lila-fehéreknél, ám most tőle retteghetnek a hazaiak. A válogatott focista legutóbbi hat tétmérkőzésén hat gólt szerzett, az új idény
Szilágyi Áronnak volt két rossz perce, és kétszeres olimpiai bajnokunk a lipcsei vívó-világbajnokságon Pénteken nem jutott a nyolc közé. Ám így is magyar a földkerekség momentán legjobb kardozója, mert Szatmári András nyerte meg a vb-t.
A FINA jelenleg is zajló kongresszusán megtörténtek az első szavazások: a küldöttek jóváhagyták az Európát képviselő, a LEN tavalyi kongresszusán titkos szavazáson nominált Bureau-tagok névsorát, így már biztos, hogy Gyárfás Tamás a következő négy évben is a FINA vezető szervezetének tagja lesz.
A Chelsea megdöntötte eddigi rekordját, miután nyolcvanmillió euróért (60 millió fontért) megszerezte a Real Madridtól Álvaro Moratát. A királyi klub korábban még soha nem adott el ennyiért játékost (az előző rekordot Ángel Di María tartotta, akit a Manchester United vett meg 2014-ben 75 millió euróért), ráadásul olyan futballista elengedése jelent
A péntek szünnap volt a világbajnoki negyeddöntőbe egyenes ágon bejutott magyar női vízilabda-válogatott számára, s ezt kihasználva a csapat szálláshelyén, a káposztásmegyeri Aquaworldben fogadta Bíró Attila szövetségi kapitány csapata az újságírókat. A szakvezetőt négy játékosa, Gurisatti Gréta, Szűcs Gabriella, Gangl Edina és Czigány Dóra kísérte
– Rendhagyó és egyben történelmi sporteseményre kerül sor 2017. szeptember 2-án, ugyanis a magyar fővárosban először rendeznek hivatalos Duna-átúszást.