A játékosok értékét listázó német Transfermarkt szerint csak a Fradi és a Videoton előzi meg az NB1-be frissen felkerülő Puskás Akadémia keretét. Őrület. (NemzetiSport)
Márton Anita második lett súlylökésben az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat szombati, párizsi versenyén és ezzel megnyerte a négyállomásos szakági pontversenyt. Ám éppen csak szusszanhat egyet, kedden jön a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj, amelyre az utolsó pillanatokban is „megasztárok” jelentkeztek be. A székesfehérvári viadalon ny
Annyi közpénzt pumpálnak a magyar fociba, hogy azt itthon már nem is lehet elkölteni. Ebből a magyar állam semmit nem fog profitálni, a haveri vállalkozók viszont beszállhatnak a játékoseladásba.
Elárasztják hazánkat a világsztárok a július 14-től 30-ig tartó vizes vb-n. Minden sportágban a legnagyobb csillagok érkeznek külföldről, hogy megküzdjenek a hazai kedvencekkel. Klasszisokban nem lesz hiány, hiszen igazi nagyágyúk jönnek Magyarországra, harcba szállni az aranyérmekért.
A kétszeres paralimpiai bajnok nyílt levelében többek között arról írt, elege van abból, hogy Hosszú összefogásra szólít fel, amikor neki szüksége van rá, de hallgat, amikor más érdekében kellene felszólalnia.