Minden tizedik futballrajongó kihagyná a nászútját, hogy láthassa kedvenceit a Bajnokok Ligája döntőjében - derült ki egy friss felméréséből, amelyben 16 ország 10 500 fanatikus futball rajongója vett részt. A kutatásból az is kiderült, hogy egy portugál kisgyerek már 7 évesen kiválasztja kedvenc csapatát és az ukránok akár 9 órát utaznának egy me
Gyakorlatilag egy éve, a tavalyi döntő óta várt a kosarasvilág erre a pillanatra. Ahogy elkezdődött a 2016–2017-es NBA-szezon, nem volt kétséges, hogy a Golden State Warriors és a Cleveland Cavaliers, a 2015-ös és a 2016-os finálé két résztvevője fog összecsapni a bajnoknak járó Larry O’Brien-trófeáért. És lőn: ma este hatkor (magyar idő szerint pé
Bankot robbant a Videoton labdarúgócsapata. A székesfehérváriak a szerb novosti.rs értesülései szerint évi 800 ezer eurós (250 millió forintos) fizetéssel csábították magukhoz a Partizan Beogradtól Marko Nikolicsot (37), aki a norvég Henning Berget (47) váltja.
Szupersztárok látogatnak Székesfehérvárra júliusban! Két volt világcsúcstartó sprinter és a címvédő is rajthoz áll 100 méteren július 4-én a székesfehérvári Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon.
Én ebben outsider vagyok - mondta a 444-nek az MTK focicsapatának kieséséről Deutsch Tamás, aki szégyennek és rettenetes produkciónak tartja az eredményt. Azt sajnálja, hogy nem keménykedett jobban a saját öccsével.
Úgy tízéves lehettem. Egy helyi sportversenyen – akkor, a nyolcvanas évek elején korát megelőző ötletként – bajnokokat ábrázoló kártyanaptárakat osztottak szét a résztvevő gyerekek között. Nekem Wichmann Tamás és Kamuti Jenő jutott.
Rendkívül rosszul érinti a FINA-t a Magyar Úszó Szövetség álláspontja: a nemzetközi szövetség elmúlt napokban en tartózkodó tagjai szerint szerencsétlen, hogy a hazai rendezésű, 17. FINA világbajnokság rajtja előtt a Magyar Úszó Szövetség elnöke a honi közvéleményt a FINA ellen hangolja.
Mogyoród – A hockenheimi szezonnyitóhoz hasonlóan ismét egy szerencsétlen baleset vetett véget Keszthelyi Vivien (16) versenyének az Audi TT Cup elmúlt hévégén rendezett második állomásán, a legendás Nürburgringen.