A négyszeres hungaroringi győztes, Lewis Hamilton edzéselsőségével indult a Magyar Nagydíj hétvégéje. A brit 0,2 másodperccel előzte meg Nico Rosberget, míg az őket követő Ferrari egyelőre óriási hátrányban. A Red Bull még rejtőzködik.
Az orosz atléták kizárása a riói olimpiáról ráijeszt a csalókra és segít megtisztítani a sportágat a doppingtól a jamaicaiak hatszoros ötkarikás bajnok sprintere, Usain Bolt szerint.
Kondás Elemér szerint a Debrecen halványan játszott az Európa- liga második selejtezőkörének visszavágóján, és megérdemelten esett ki a Torpedo Zsodzinóval szemben.
A Ferencvárosi TC büntetőkkel maradt alul az albán Partizani Tirana csapata ellen a BL selejtezőjének második körében. A kudarc után Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója azt mondta: nem kapkodnak, a jövő héten tárgyalják át a kiesést.
Silverstone után a Hungaroringen is egy autóval fejezte be a második szabadedzést a Mercedes. Lewis Hamilton már a gyakorlás elején a gumifalnak csapódott, így Nico Rosberg ellenfél nélkül maradt az élen. Daniel Ricciardo került hozzá legközelebb, a Ferrari napja most sem volt problémamentes.
Nem sikerült túl jól a Manchester United bemutatkozása Kínában, a Bajnokok Kupája elnevezésű tornán. A Vörös Ördögök a Borussia Dortmundtól kaptak ki csúnyán, 4-1-re.
A PSV laza hármassal intézte el a Portót egy csütörtöki, arnhemi barátságos meccsen azután, hogy hétfőn ötöt gurított a Sportingnak. A harmadik találat (videónkon) élményszámba ment: Willems láb mögötti passzal adta vissza a labdát a balösszekötő helyén meginduló, és egy megkerülős cselt bemutató Pereirónak, akinek bejátszása után középen Luuk de Jong sarkazott az akciót góllal lezáró Maherhez.…
Froome, Porte, Mollema, Dumoulin, Nibali, Dani Navarro, Rolland, hogy csak a legnagyobb neveket említsük azok közül, akik bukásba keveredtek a lejtmenetben a nedves úton a Tour 19. szakaszán, ahol Albertville és Saint Gervais között nehéz emelkedőket kellett teljesíteni 146 kilométer alatt, hegyi befutóval. A BikeMag beszámolója.
Huszonötéves, holland válogatott belső középpályást szerződtetett a Liverpool a Newcastle együttesétől - jelentették be a Vörösök nem sokkal ezelőtt hivatalos honlapjukon.
Remek visszhangja volt Bolognában, illetve az olasz sajtóban is Nagy Ádám csütörtök esti bemutatásának, amelyről klubja pénteken publikált videós összeállítást. A Bologna 2-1-re nyert az első komolyabb nyári teszt alkalmával pénteken, Nagyot ezúttal még nem nevezte be a meccsre Roberto Donadoni.
A többhónapos kihagyás után visszatérő angol válogatott szélső, Alex Oxlade-Chamberlain mentette döntetlenre az állást az Arsenal első nyári felkészülési meccsén péntek este a francia másodosztályú Lens vendégeként.