A New York Islanders az utolsó másfél percben ütött két góllal 6-4-re győzött a városi rivális Rangers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján.
A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az FTC és a Győr április 2-án, valamint 9-én találkozik egymással, míg az EHF Kupa elődöntőjében a Dunaújváros április 3-án és 10-én mérkőzik a dán Randerssel.
Az utolsó, a hetedik mérkőzésen dől csak el, hogy a címvédő DVTK Jegesmedvék együttesének melyik csapat lesz az ellenfele a jégkorong MOL Liga idei döntőjében.
Szélsőségesek ütöttek rajta a tunéziai hadsereg és rendőrség ellenőrző pontjain a Líbiával szomszédos területen hétfőn, az összecsapásokban legalább tíz támadó, öt civil és egy katona meghalt - közölte egy tisztviselő.
Az osztrák Dominic Thiem újabb egy helyet javítva már 13. a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján, amelyet továbbra is a szerb Novak Djokovic vezet.
Decker Ádám nem vitatja az ütést, azt azonban furcsállja, hogy egyik játékvezető sem látta a szolnoki színekben játszó Mitrovics első ütését - mondta az InfoRádióban az OSC játékosa. A pólóst a Szolnok-OSC bajnoki meccs harmadik negyedének végén, 9-8-as állásnál brutalitás miatt kiállították. Ötméteres és négyperces OSC-emberhátrány következett, ezzel el is dőlt a meccs, a válogatott védőre pedig…
A 22 esztendős Bodó Richárd 3+1 éves szerződést kötött a magyar bajnoki ezüstérmes csapattal. A 203 centiméteres balátlövő Bánhidi Bence és Bóka Bendegúz után a harmadik fiatal magyar tehetség, aki Szegeden folytatja pályafutását.
Minden sztárjátékosára számít a magyarok elleni március 26-án sorra kerülő mérkőzésen Ante Cacic, az Európa-bajnokságra készülő horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Az eset még szombat este történt, a Leicester City játékosai a Wtford elleni sikert és Danny Drinkwater születésnapját szerették volna megünnepelni, de nem engedték be őket a londoni Drama klubba. Az eset annak fényében még érdekesebb, hogy az esettel szinte egy időben a Leicester mögött álló Tottenham játékosai minden különösebb gond nélkül mentek be a szórakozóhelyre.
Juan Mata először kapott piros lapot pályafutása során, de ehhez mindössze 26 percre volt szüksége a West Bromwich Albion elleni meccsen. A spanyol játékos három perc leforgása alatt kapott két sárgát, előbb egy szabadrúgást nem engedett elvégezni, majd véletlenül belerúgott Darren Fletcherbe.
A Bayern München a hétvégi rangadón 0–0-s döntetlent ért el Dortmundban a Borussia ellen, a lefújás után Pep Guardiola már a pályán elkezdte a meccs kiértékelését, a legnagyobb fejmosást Joshua Kimmich kapta.
Kiengedték a kórházból Francesco Guidolint, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Swansea City olasz vezetőedzőjét, aki tüdőgyulladása miatt nem lehetett ott csapata legutóbbi két mérkőzésén.
Floridai körúton van Storcz Botond felnőtt vezetőedző, aki sorra látogatja a tengerentúlon tréningező magyar csoportokat. A szakember megtekintette Kárász Anna munkáját, járt Mórocz István csoportjánál, az elkövetkező időszakban pedig Tampában Szabó Gabriella és Kozák Danuta felkészülésébe pillant bele - számolt be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján.
Kiengedték a kórházból Francesco Guidolint, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Swansea City olasz vezetőedzőjét, aki tüdőgyulladása miatt nem lehetett ott csapata legutóbbi két mérkőzésén.
Egy fordulóval a kontinentális selejtezőtorna vége előtt eldőlt, hogy az ázsiai konföderációból Ausztrália és Kína válogatottja jutott ki a riói olimpia női labdarúgótornájára.
Ahogyan azt már 24 órával ezelőtt az amerikai média tényként közölte, hétfőn bejelentette visszavonulását Peyton Manning az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének egyik legjobb irányítója.
Ahogyan azt már 24 órával ezelőtt az amerikai média tényként közölte, hétfőn bejelentette visszavonulását Peyton Manning az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga történetének egyik legjobb irányítója.
Marija Sarapova orosz teniszező, hogy megbukott egy 2016-os doppingteszten. Az ötszörös Grand Slam-győztes Sarapova az idei Australian Openen adott pozitív mintát - a tornán a negyeddöntőben esett ki a 2015-ös döntős ellenfele, Serena Williams ellen.
Fontosnak tartja a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, hogy minél több olyan uszoda épüljön hazánkban, mint a Tüske-uszoda. A hamarosan kezdődő kvalifikációs tornával kapcsolatban Benedek Tibor az InfoRádiónak elmondta, néhány napon belül kijelöli a keretet.
Fontosnak tartja a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, hogy minél több olyan uszoda épüljön itthon, mint a Tüske-uszoda. A hamarosan kezdődő kvalifikációs tornával kapcsolatban Benedek Tibor az InfoRádiónak elmondta, néhány napon belül kijelöli a keretet.
Marija Sarapova, az oroszok korábbi világelső teniszezője hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pozitív lett a doppingtesztje januárban, a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokságon.