Összesen mintegy 10,2 milliárd forintot szán a kormány a 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódó egyes létesítmények felújítására, illetve kialakítására - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.
A maratonúszók 1963 óta létező nemzetközi Hírességek Csarnokának tagja lesz Mányoki Attila, a rendkívüli vállalkozások sikeres teljesítésével hírnevet szerzett zalaegerszegi sportember.
Babos Tímea oldalán Jaroszlava Svedovával bejutott a legjobb 16 közé a kaliforniai Indian Wellsben zajló keménypályás tenisztorna női párosversenyében.
Hanga Ádám remek teljesítményével a spanyol Laboral Kutxa Vitoria magabiztosan legyőzte csütörtökön a Himki Moszkvát a férfi kosárlabda Euroliga top 16-jának tizedik fordulójában.
Nyolcaddöntős sikereik után Ligeti Dániel és Gulyás Zsombor is kikapott a negyeddöntőben a rigai birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján, előbbi ugyanakkor a vigaszágon biztosan folytathatja, utóbbi pedig még bízhat ebben.
Utoljára játszott egymás ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) elmúlt két évtizedének két legmeghatározóbb játékosai közül kettő, a szezon végén visszavonuló Kobe Bryant és LeBron James.
Mórocz István irányításával Floridában készül kenus reménységünk, Hajdu Jonatán, aki tavaly szeptemberben hepatitis-A fertőzéssel tért haza riói tesztversenyről. A Dunaferr SE versenyzője közel három hónap kihagyás után, decemberben kezdte el a munkát - írja a kajakkenusport.hu.
A veterán Jaromir Jagr két góllal segítette győzelemhez a Florida Pantherst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján, s a támadó újabb mérföldkőhöz érkezett az Ottawa Senators elleni 6-2-es siker alkalmával.
David de Gea világklasszis teljesítményt nyújtott csütörtök este az MU kapujában, ha ő nincs, akkor a Liverpool már az Anfielden eldöntötte volna az El-nyolcaddöntős párharcot. Így "csak" 2-0-ra kapott ki csapata (Sturridge büntetőjénél beleért a labdába, de nem tudott hárítani; Firmino közeli góljánál nem volt esélye). Videón a védései! Iszonyatos bravúr egy percnél!
Egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy részt vehessen a hazájában rendezendő Európa-bajnokságon Karim Benzema, a Real Madrid francia válogatott labdarúgója, miután pénteken a szexvideós zsarolási ügyben feloldották az ellene korábban elrendelt bírósági felügyeletet.
A Newcastle United péntek délután menesztette a csapat menedzserét, Steve McClarent, és kinevezte a helyére a Liverpoolt, az Intert, a Chelsea-t és a Realt is megjárt spanyol sztáredzőt, Rafa Benítezt.
Rafael Benítezt nevezték ki a péntek délelőtt menesztett vezetőedző, Steve McClaren helyére az angol élvonalban a kiesés elkerüléséért küzdő Newcastle United labdarúgócsapatánál.
A Werder Bremen labdarúgócsapatának kapitánya, Clemens Fritz, valamint középpályása, Zlatko Junuzovic beismerte, hogy kiprovokálta a sárga lapot a Bundesliga előző fordulójában, ezért megbüntették őket.
Walter Novellino lett az idénybeli ötödik edzőváltás nyertese a Balogh Norbertet is foglalkoztató Serie A-együttesnél, a Palermónál. A magyar csatár januári érkezése óta már háromszor változott a szakmai irányítás a szicíliaiaknál.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fenntartja a doppingbotrányokba keveredett Orosz Atlétikai Szövetség tagságának felfüggesztését, és várhatóan májusban dönt arról, hogy az orosz atléták versenyezhetnek-e a riói olimpián.
A szerdai Chelsea-Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágón David Beckham és fia, Brooklyn összeszólalkozott a londoni klub alelnökével.
Az indiai Viswanathan Anand világossal legyőzte a bolgár Veszelin Topalovot a moszkvai sakkvilágbajnok-jelölti torna pénteki nyitófordulójában, a másik három parti döntetlennel ért véget.