A Napolinak egy büntetőgól elég volt ahhoz, hogy begyűjtse a három pontot vasárnap este a Palermo otthonában, és ne szakadjon le az éllovas Juventusról. A meccset eldöntő Gonzalo Higuaín korábbi csapattársával, Cristiano Ronaldóval társbérletben áll az élen az Aranycipőért folyó versenyben. Balogh Norbert a ráadással együtt szűk negyedórát kapott új edzőjétől.
Életének 75. évében vasárnap elhunyt Verebes József mesteredző, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A szakember halálhírét egykori pályaedzője, Bolla Péter erősítette meg az MTI-nek.
A kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában szereplő Korpási Bálint és a 75 kilóban érdekelt Szabó László is bronzérmet nyert vasárnap a rigai birkózó Európa-bajnokságon, melyet így négy harmadik hellyel zárt a magyar küldöttség.
A magyar futballszezon egyik leglátványosabb gólját szerezte szombaton Mezőkövesden a hazaiak hátvédje, Hegedűs Dávid, aki a félpályáról ívelte át a Sopron kapusát, Heinrich Márkot. A Kövesd 2-1-re nyert az NB II 19. fordulójában.
Kiderült, hogy nem is bűnös a Chelsea-csatár Diego Costa a harapási ügyben, de ettől még akár három meccsre is eltilthatják az Everton elleni FA-kupa-negyeddöntőben bemutatott másik heves reakciója miatt.
A címvédő DVTK Jegesmedvék csapata 0-3-ról fordítva hosszabbítás után 5-4-re legyőzte a vendég MAC Budapestet a jégkorong MOL Liga döntőjének második, vasárnapi mérkőzésén. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása így 2-0, folytatás szerdán a Tüskecsarnokban.
A magyar női vízilabda-válogatott az olaszok, az oroszok és a franciák felett aratott győzelem után szombat esti zárómérkőzésén hat góllal kikapott a házigazda görög nemzeti együttestől Athénban, az öt csapatot felvonultató Thetisz Kupa második napján.
A magyar karatésok közül Tadissi Martial szerepelt a legjobban a szlovéniai Laskóban rendezett világkupán, ahol súlycsoportjában bronzérmes lett küzdelemben.
A magyar karatésok közül Tadissi Martial szerepelt a legjobban a szlovéniai Laskóban rendezett világkupán, ahol súlycsoportjában bronzérmes lett küzdelemben.
Roselyne Bachelot, a korábbi francia egészségügyi és sport miniszter néhány napja azt mondta egy interjúban, hogy szerinte a teniszező 2012-ben egy doppingeset miatt hagyott ki több hónapot.
A sajtó képviselői előtt beszélt Sabine Kehm arról, miért is zárkózik el attól, hogy részletes tájékoztatást adjon a nyilvánosságnak a 2013 végén súlyos balesetet szenvedő Michael Schumacher állapotáról, rehabilitációjának állásáról.
A női és a kötöttfogású szakág kapitányai elégedettek a két-két éremmel, hiányérzet azonban maradt bennük a vasárnap zárult rigai birkózó Európa-bajnokságot követően, mely után a szabadfogást vezető Ritter Árpád a sikertelen szereplés ellenére is bízik versenyzőiben.
A Dél-afrikai Labdarúgó Szövetség (SAFA) három korábbi vezetőjét is eltiltotta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mivel vélhetően szerepet játszottak abban, hogy a válogatott a 2010-es világbajnokság előtt több gyanús mérkőzést is játszott.
Összesen 1,1 millió eurót oszt szét az idei vizes Európa-bajnokságokon, főképpen a májusi, londoni úszó Eb-n legeredményesebben teljesítő versenyzők és a résztvevő nemzeti tagszövetségek között az európai szövetség (LEN).
A szlovéniai Planicán pótolják csütörtökön a síugrók világkupa-sorozatának vasárnapi versenyét, amelyet az erős szél miatt nem tudtak megrendezni a németországi Titisee-Neustadtban.
Az angol Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított Diego Costa ellen, aki az Everton–Chelsea FA-kupa-negyeddöntőn a kapott piros lapot, miután úgy tűnt megharapta Gareth Barryt.
A címvédő Szolnok továbbra is százszázalékos a férfi vízilabda ob I felsőházában, miután a középszakasz hétfői játéknapján nyolc góllal győzött a Ferencváros vendégeként.
Babos Tímea - oldalán Jaroszlava Svedovával - bejutott a legjobb nyolc közé a kaliforniai Indian Wellsben zajló keménypályás tenisztorna női párosversenyében.
A Premier League 30. fordulójának hétfő esti mérkőzésén az éllovas Leicester City 1-0-ra legyőzte a Rafa Benítezzel a kispadon debütáló Newcastle Unitedet.
Vastaps és születésnapi torta várta hétfőn este a Liszt Ferenc repülőtéren a szöuli világbajnokságról négy éremmel hazatért magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókat.