2015. augusztus 7. péntek

aug. 7
17:57
Buttont és feleségét elkábították és kirabolták (Sport365)
Borzalmasan alakult a nyaralás a McLaren-Honda versenyzője, Jenson Button, valamint a korábbi világbajnok felesége számára, miután elkábították és kirabolták őket franciaországi üdülőjükben. Szerencsére jól vannak, az anyagi kár viszont jelentős - írja a telesport.hu.
aug. 7
18:15
Gyurta Dániel bronzérmes, Hosszú megdöntötte Egerszegi rekordját (Infostart)
Gyurta Dániel bronzérmet nyert 200 méteres mellúszásban a kazanyi vizes világbajnokság pénteki versenynapján. Cseh László holtversenyben a legjobb idővel jutott a 100 méteres pillangóúszás döntőjébe. Hosszú Katinka 2:06.18 perces országos csúccsal, az első helyen jutott a 200 méter hát döntőjébe.
aug. 7
18:30
Letaszították a trónról Gyurtát Kazanyban (Sport365)
Gyurta Dániel bronzérmet szerzett 200 mellen Kazanyban a pénteki versenynapon, ezzel véget vetettek 2009 óta tartó legyőzhetetlenségének a vb-ken.
aug. 7
18:51
Ötödik lett a kínai női vízilabdaválogatott (Infostart)
A kínai válogatott szerezte meg az ötödik helyet a kazanyi vizes világbajnokság női vízilabdatornáján, mivel ötméteresekkel nyert pénteken a görög csapat ellen.
aug. 7
18:54
Sportfogadás: Ezzel a kombival megnyerheted nyaralásod árát! (Agroinform)
Nyerni akarsz? Akkor ezt a kombit játszd meg a hétvégén!
aug. 7
19:27
Gyurta: jókor jött a bronzérem az olimpia előtt (Infostart)
Gyurta Dániel úgy érzi, a jövő évi olimpia előtt jókor jött, hogy a kazanyi vizes világbajnokságon megszakadt nagymedencés sorozata azzal, hogy - három vb-arany után - 200 méter mellen bronzérmes lett.
aug. 7
19:27
Gyurta: jókor jött a bronzérem az olimpia előtt (Metropol)
Gyurta Dániel úgy érzi, a jövő évi olimpia előtt jókor jött, hogy a kazanyi vizes világbajnokságon megszakadt nagymedencés sorozata azzal, hogy - három vb-arany után - 200 méter mellen bronzérmes lett.
aug. 7
20:03
Vizes vb - Takács Krisztián nem jutott be a döntőbe (Infostart)
Takács Krisztián nem jutott be a döntőbe 50 méter gyorson a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki napján.
aug. 7
20:09
Hosszú megdöntötte Egerszegi nevezetes rekordját (Sport365)
Hosszú Katinka 2:06.18 perces országos csúccsal, az első helyen jutott a 200 méter hát döntőjébe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki napján. Egerszegi Krisztina 1991-es rekordját adta át a múltnak.
aug. 7
20:42
Az MU hosszabbított angol válogatott szélsőjével (Sport365)
Ashley Young hároméves új szerződést írt alá a Manchester United labdarúgócsapatával.
aug. 7
21:15
A CSZKA mellé megkapta az orosz válogatottat (Sport365)
Az Orosz Labdarúgó Szövetség a CSZKA Moszkva vezetőedzőjét, Leonyid Szluckijt nevezte ki szövetségi kapitánynak.
aug. 7
21:51
Fölényes győzelem a japán női kézilabda-válogatott ellen (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott fölényes győzelmet aratott a japán csapat felett a budapesti Elektromos-csarnokban rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
aug. 7
21:51
Fölényes győzelem a japán női kézilabda-válogatott ellen (Metropol)
Németh András csapata 34-18 nyert.
aug. 7
21:53
Mourinho hosszabbított a Cehlsea-vel (Metropol)
A portugál tréner 2019-ig marad a londoni együttes szakvezetője.
aug. 7
21:54
Tipp: Holland bajnokira fogadunk, amit Angliában rendeznek (Agroinform)
A Newcastle és a Southampton is tele van hollandokkal, nem lehet kérdés, hogy mire fogadunk a vasárnapi meccsen.
aug. 7
22:09
Tour de Hongrie - Német szakaszgyőzelem, magyar részsikerek (Infostart)
A német Manuel Porzner győzött a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny harmadik szakaszán.
aug. 7
22:45
Vizes vb - Olaszországé a bronzérem női vízilabdában (Infostart)
Az olasz válogatott szerezte meg a harmadik helyet a kazanyi vizes világbajnokság női vízilabdatornáján, miután büntetőkkel legyőzte az ausztrál csapatot a pénteki bronzmérkőzésen.
aug. 7
22:54
Zácsik visszatért, könnyed győzelmet arattunk (Sport365)
A magyar női kézilabda-válogatott könnyed, 16 gólos győzelmet aratott péntek este felkészülési mérkőzésen az ellen a Japán ellen, amellyel egy csoportban szerepel majd a decemberi, dániai világbajnokságon - olvasható az MKSZ beszámolójában.
aug. 7
23:03
Mourinho négyéves szerződést kötött a Chelsea-vel (Infostart)
Négy évre szóló, szerződést kötött Jose Mourinho az angol futballbajnok FC Chelsea klubvezetésével.

2015. augusztus 8. szombat

aug. 8
0:00
Tízéves induló az úszó-vb-n! - fotók (Sport365)
Tízéves versenyző állt rajthoz a női 50 méteres pillangóúszás pénteki előfutamában a kazanyi vizes világbajnokságon.
aug. 8
1:39
A PSG tíz emberrel is nyerni tudott a rajton (Sport365)
Emberhátrányban is bevitte a győztes találatot a címvédő PSG péntek este a Lille stadionjában, a francia bajnoki szezonnyitón. Lucas Moura szépségdíjas akció végén gurított a kapuba a második félidőben. A középpályás Adrien Rabiot már a 28. percben a kiállítás sorsára jutott második sárgával.
aug. 8
7:48
Kazanyi vizes vb: Cseh Laci 200 után 100 pillangón is világbajnok lehet (Agroinform)
Szombat igazi aranynap lehet, ugyanis Cseh László és Hosszú Katinka is favoritként áll majd rajtkőre.
aug. 8
8:21
Világbajnok az Egyesült Államok csapata női vízilabdában (Infostart)
Az Egyesült Államok válogatottja szerezte meg az aranyérmet a kazanyi vizes világbajnokság női vízilabdatornáján, miután a péntek esti döntőben legyőzte Hollandia együttesét.
aug. 8
8:24
Vízilabda: Két éve ez volt a döntő (Agroinform)
Két éve a montenegrói és a magyar válogatott az aranyért csapott össze, szombaton az ötödik hely a tét a felek meccsén.
aug. 8
8:39
Az USA nyert női vízilabdában (Metropol)
A hollandokat verték a döntőben.
aug. 8
8:48
Cseh és Hosszú ma újra éremért úszik (Sport365)
Két úszónk révén két számban is jó eséllyel éremért ugranak medencébe a kazanyi vizes világbajnokság szombati napján, míg a férfi vízilabda-válogatott a némi csalódást jelentő ötödik helyért fog játszani. Rajtuk kívül Kapás Boglárka döntőben érdekelt, és Jakabos Zsuzsanna is rajtkőre áll.
aug. 8
9:15
Labdarúgó NB I - Összecsap a címvédő és az ezüstérmes (Infostart)
A címvédő Videoton és az előző idényben ezüstérmes, jelenleg listavezető Ferencváros székesfehérvári összecsapása ígérkezik az egyik legérdekesebb találkozónak a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi negyedik fordulójában.
aug. 8
9:36
Premier League: Óriási rangadóval indul a bajnokság (Agroinform)
A 2015-2016-os szezon nyitómérkőzésén a Manchester United és a Tottenham találkozik az Old Traffordon.
aug. 8
9:54
Újra kapitányt váltott Eb-selejtezős ellenfelünk (Sport365)
Újabb edzőváltásra került sor a mieinkkel azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő görög labdarúgó-válogatott élén.
aug. 8
10:09
Phelps őrületeset úszott (Metropol)
A kazanyi világbajnokságról eltiltás miatt hiányzó Michael Phelps jobbat ment, mint Cseh Laci vb-győztes ideje.
aug. 8
10:12
Olasz Foci: Könnyen meglepheti a félkész Juvét a motivált Lazio (Agroinform)
Vidal, Tévez és Pirlo távozása mellett Chiellini, Khedira és Morata sérülése is okozhat fejtörést Allegrinek.
aug. 8
10:27
Vizes vb - Nem jutottak tovább a magyar "sprinterek" (Infostart)
Jakabos Zsuzsanna és Sztankovics Anna sem jutott tovább a kazanyi vizes világbajnokság szombati előfutamaiból.
aug. 8
11:00
Hivatalos: Mourinho hosszabbított! (Sport365)
A portugál tréner 2019-ig marad a londoni együttes szakvezetője - közölte a chelseafc.com péntek este.
aug. 8
11:06
Premier League: Öt új igazolás, akire érdemes figyelni (Agroinform)
Kevesen ismerik őket, de már a PL első fordulójában robbanthatnak. Sötét lovak az új igazolások között.
aug. 8
11:24
Német Kupa: Simázhat a Bayern, Dárdaiék kieshetnek (Agroinform)
Alábbi cikkünkben a Német Kupa első fordulójának legpikánsabb találkozói közül válogattunk.
aug. 8
11:33
NBI; rajtol a Premier League - a mai program (Sport365)
Két magyar bajnokit láthatunk ma a tv-ben, rajtol az angol pontvadászat, a Premier League a Manchester United mérkőzésével.
aug. 8
11:57
Vizes vb - Gyurta Gergely 20. lett 1500 méter gyorson (Infostart)
Gyurta Gergely nem jutott döntőbe 1500 méter gyorson a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek szombati napján.
aug. 8
12:15
Gyurta Gergely 20. lett 1500 méter gyorson (Metropol)
A 23 éves magyar 15:16.84 perces idejével futamában csak a hetedik lett.
aug. 8
12:18
NB I: Itt, a legjobb tipp a Békéscsaba-Vasas meccsre! (Agroinform)
Újoncderbit rendeznek szombaton a Viharsarokban, naná, hogy van tippünk a Békéscsaba-Vasas meccsre!
aug. 8
13:30
Premier League: Meglepi-e a Swansea a Chelsea-t? (Agroinform)
Nincs rá sok esély, de a walesieknek tavaly a nyitófordulóban, az Old Traffordon sikerült nyerniük.
aug. 8
13:45
Hosszú újabb világcsúcsot úszna (Metropol)
Még két száma hátra van, de Hosszú Katinka már most élete legjobb versenyeként emlegeti a kazanyi vb-t.
aug. 8
13:45
Phelps jelentkezett: jobb időt úszott, mint Cseh Kazanyban (Sport365)
A kazanyi világbajnokságról eltiltás miatt hiányzó Michael Phelps egészen kiváló, 1:53 percen belüli eredménnyel nyerte meg hazája bajnokságát 200 méter pillangón.
aug. 8
14:03
Phelps Cseh László világbajnok idejénél is jobbat úszott (Infostart)
A kazanyi világbajnokságról eltiltás miatt hiányzó Michael Phelps egészen kiváló, 1:53 percen belüli eredménnyel nyerte meg hazája bajnokságát 200 méter pillangón.
aug. 8
14:21
Pepe is sérült a Real Madridnál (Metropol)
Ronaldo és Benzema után a védő is kidőlt a sorból.
aug. 8
14:39
Hosszú Katinka számára a 400 vegyes világcsúcsa a következő cél (Infostart)
Még két száma hátra van, de Hosszú Katinka már most élete legjobb versenyeként emlegeti a kazanyi vizes világbajnokságot, s az a következő célja, hogy 400 méter vegyesen is világcsúcsot ússzon.
aug. 8
14:51
A Tottenham szerezte a Premier League és a Man. Utd első idei gólját (Sport365)
Megkezdődött a Premier League 2015-16-os idénye, az első gól pedig Manchester United neve mellé került, de a Spurs szerezte.
aug. 8
14:57
Vizes vb - Az Egyesült Államoké a hetedik hely férfi vízilabdában (Infostart)
Az Egyesült Államok csapata végzett hetedikként a férfi vízilabdatornán a kazanyi vizes világbajnokságon, miután a szombati helyosztón legyőzte Ausztrália válogatottját.
aug. 8
15:36
NB I: Ennyire esélytelen a Videoton? (Agroinform)
A bukmékerek teljesen leírják a székesfehérvári csapatot, a Fradi idegenben is toronymagas esélyes a szombati bajnokin.
aug. 8
15:51
Hatodik lett a magyar férfi vízilabda-válogatott Kazanyban (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott címvédőként a hatodik helyen végzett a kazanyi vizes világbajnokságon: Benedek Tibor együttese a szombati helyosztón, a 2013-as barcelonai döntő "visszavágóján" 10-9-es vereséget szenvedett a montenegrói csapattól.
aug. 8
16:27
Öngóllal nyert a MU a nyitómeccsen (Metropol)
Elrajtolt a Premier League.

Keresés