Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint most az a legfontosabb, hogy csapata a lehető legjobb fizikai állapotba kerüljön a jövő szombati, finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőre, és a litvánok elleni pénteki felkészülési mérkőzést is ennek rendeli alá, az eredmény nem érdekli.
A szombati spanyol kupadöntőt követően kérdésessé vált a játéka, kedden azonban Andrés Iniesta bejelentette: semmi akadálya, hogy pályára lépjen a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati berlini döntőjében, ahol csapata, az FC Barcelona a Juventusszal csap össze.
Térdsérülése és operációja miatt kihagyja a jövő héten kezdődő Copa Americát Luiz Gustavo, a német bajnoki ezüstérmes, valamint Német Kupa-győztes VfL Wolfsburg brazil labdarúgója.
Budapest — Olimpiai rekordra hajt Mohamed Aida (39) és Kammerer Zoltán (37). Az Európa-bajnok, világbajnoki második vívó és a háromszoros ötkarikás aranyérmes kajakos hatodik olimpiájára szeretne kijutni.
Nyomozást rendelt el a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét érintő feljelentések alapján a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés és csalás bűncselekmények gyanúja miatt, a nyomozással a XIV. kerületi rendőrkapitányságot bízta meg - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Az MPB üdvözli a nyomozás elrendelését.
Tudsz te, ha akarsz, Robinho! Így zsonglőrködött a Santosban a Milan, a City és a Real korábbi sztárja a Recife elleni bajnokin (2-2), ahol gólt is szerzett.
Pozitív gólaránnyal, a legtöbb rúgott góllal is ki lehet esni egy 16 csapatos bajnokságból? Döbbenetes, de igen. Ez történt meg a napokban az MC El Eulmával az algériai élvonalban.
Az Egyesült Államok futballbajnokságában, a Major League Soccerben (MLS) szereplő Sporting Kansas Citynél megtalálta számításait a csatár, aki gólerős játékának köszönhetően először kapott meghívót Dárdai Pál szövetségi kapitánytól – a labdarúgó-válogatott a Litvánia elleni, hazai felkészülési mérkőzésre és a finnországi Európa-bajnoki selejtezőre készül.
A nyolcadik helyen kiemelt svájci Stan Wawrinka három szettben legyőzte honfitársát, a másodikként rangsorolt Roger Federert a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon, a férfi egyes negyeddöntőjében, kedden.
Nem jutott el az elődöntőig a 17-szeres Grand Slam-győztes, 2009-es bajnok Roger Federer a Roland Garroson, miután három szettben (6:4, 6:3, 7:6) kikapott honfitársától, Davis-kupa-csapattársától, Stanislas Wawrinkától a keddi játéknapon.
Nehéz, bátor, de jó döntésnek nevezte Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke azt, hogy Joseph Blatter úgy határozott, távozik a nemzetközi szövetség (FIFA) éléről.
A második szettben 40 percre félbeszakadt a keddi Tsonga-Nisikori Roland-Garros negyeddöntő, mivel az erős szél leszakította a kivetítő egy részét és a körülbelül hat méter hosszú fémdarab a nézők közé esett. A szervezők azt közölték, hogy hárman könnyebben megsérültek.
"Végre itt a változás" - írta Facebook-oldalán Luis Figo arra reagálva, hogy Joseph Blatter bejelentette: távozik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) éléről.
Joseph Blatter nem tölti ki ötödik négyéves ciklusát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztján, kedden ugyanis bejelentette: rendkívüli kongresszus összehívását kezdeményezi, hogy megválasszák utódját. A tisztújításra valamikor december és március között kerülhet sor.
A BBC is felfigyelt arra, hogy nagy visszhangot kaptak az interneten az NB I-ből kiutasított PMFC búcsúbajnokiján történt markolós-koporsós akció videói.
Szövetségi nyomozás folyik az Egyesült Államokban Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke ellen, aki bejelentette távozási szándékát - írta kedden online kiadásában a The New York Times.
Szövetségi nyomozás folyik az Egyesült Államokban Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke ellen, aki bejelentette távozási szándékát - írta kedden online kiadásában a The New York Times.
Babos Tímea oldalán Alexander Peyával kikapott a vegyes párosok negyeddöntőjében a párizsi francia nyílt teniszbajnokságon. Stollár Fanny nyolcaddöntős a junioroknál.
Fred Hoiberget, az Iowa State egyetemi csapat eddigi trénerét nevezték ki az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Chicago Bulls vezetőedzőjének.
Rafael Beníteznek hívják a Real Madrid új vezetőedzőjét. Három évre nevezik ki a BL-győztes spanyol mestert, aki a Napolitól érkezik. Sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatását 13 órától rendezik a Bernabéu Stadionban.
New York – A Real Madrid sztárjával randizott Rihanna. A csodálatos hangja mellett a kirívó öltözködéséről és botrányairól elhíresült énekesnőt hétfőn éjszaka egy étteremben együtt látták Karim Benzemával, a spanyol labdarúgócsapat Bajnokok Ligája-győztes francia csatárával.