Újabb 2015-16-os mezterv szivárgott ki, ezúttal az olasz bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája-finalista Juventus második számú mezéről találtunk képet.
Az Új-Zélandon zajló U20-as világbajnokságon a mieink csoportjának mai első mérkőzésén Nigéria négy góllal verte Észak-Koreát, a magyarok Brazília ellen lépnek pályára.
Az Új-Zélandon zajló U20-as világbajnokságon második meccsén lép pályára a magyar válogatott, a mieink Észak-Koreát győzték le az első körben, míg a brazilok Nigéria ellen diadalmaskodtak.
A szakvezetés szerint kötelező a továbbjutás a magyar női kézilabda-válogatottnak, amely az osztrákok elleni játszik világbajnoki selejtezőt: előbb pénteken este (20.25 óra) Stockerauban, majd június 13-án (13.30 óra) Győrben találkozik a két csapat.
A Gulácsi Péterrel felálló Salzburg sikerével zárult az Osztrák Kupa 2014–2015-ös kiírása, a salzburgiak a döntőben hosszabbítás után 2-0-ra megverték a rekordgyőztes Austria Wient.
Jack Warner, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legújabb korrupciós botrányának egyik központi figurája ígéretet tett rá, hogy mindent, amit tud, elmond a nyomozóknak.
A magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő csapatok közül a románok a 12., a görögök a 25., az északírek a 44., a finnek a 78., a feröeriek a 102. helyen állnak.
Lejátszotta második csoportmeccsét is a magyar válogatott az Új-Zélandon rendezett U20-as labdarúgó világbajnokságon. A 8. percben Mervó Bence révén vezettünk a brazilok ellen, de a 16. percben emberhátrányba kerültünk, majd a hajrában egy jogtalan tizenegyessel kikaptunk.
A magyar válogatott közel nyolcvan percet emberhátrányban futballozva 2-1-es vereséget szenvedett a brazil csapattól az Új-Zélandon zajló U20-as labdarúgó-világbajnokságon.
A Videoton szerdán szerződést bontott Joan Carrillóval, a csapat spanyol trénerével. A Vidi klubigazgatója, Burcsa Győző a bajnokság lezárultával röviden értékelte a bajnokcsapat idényét, és elmondta, hogy milyen szakmai okok miatt döntött a tulajdonos és a vezetőség a szakmai stáb leváltása mellett.
A magyar válogatott egy helyet javítva a 42. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul a világbajnok német csapat vezet.
Berlin - Szombaton az olasz Juventus és a spanyol Barcelona csap össze egymással a labdarúgó-Bajnokok Ligája fináléjában. Kedvcsinálóként bemutatjuk az elmúlt 20 év fináléinak legszebb találatait
Bernd Storck a magyar U20-as válogatott szövetségi edzője nem foglalkozik a játékvezetővel, csak a saját csapatával és elégedett a fiúk teljesítményével.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legújabb korrupciós botrányának egyik központi figurája ígéretet tett rá, hogy mindent, amit tud, elmond a nyomozóknak.
Budapest – Zsoltnak a sportoló csupán gazdasági eszköz – ezt Dani Gyöngyi mozgássérült vívó nyilatkozta a 168 óra hetilap legfrissebb számában a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökéről, Gömöri Zsoltról.
A világon továbbra is a német válogatott a legjobb, és az első tízben újra ott vannak a franciák. Vb-selejtezős csoportellenfeleink közül a román áll a legelőkelőbb helyen, a 12. A magyar válogatott egy helyet javítva a 42. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul a világbajnok német csapat vezet.
A vizes sportokat összefogó FINA csúcseseményének ugrásszerűen megnövekedett értékét jelzi, hogy minden eddiginél több, hét ország jelentkezett - a 2017-es házigazdává vált Budapest "megüresedett" helyére - a 2021-es vb-re.
A bal lábában is van húzódás, nem csak vádlijában - állapították meg a torinói klub orvosai. Kimaradása nagy veszteség Allegrinek és a Zebráknak, hiszen a sorozat egyik legjobb védője nem játszhat Berlinben szombat este.
Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnöke szerint az a tisztességes, ha a június 19-i rendkívüli közgyűlésen bizalmi szavazás dönt a szervezet elnökségének, így a pénzügyi visszaélésekkel megvádolt Gömöri Zsolt elnöknek a jövőjéről.
Óránként tízezren nézik meg azt a videót, amely egy magyar dzsúdós sportszerűségét adja hírül. Az Atomerőmű SE versenyzője, Csoknyai László egy olimpiai kvalifikációs tornán vett részt Kolozsváron. Csoknyai egyik ellenfele egy akció közben szerencsétlenül ért földet, és megsérült. Úgy tűnt, nem tudja folytatni a versenyt, ekkor a magyar a karjaiba vette, és lecipelte a szőnyegről, hogy ápolhassák.
Dárdai Pál szövetségi kapitány szerint komoly erő van a magyar labdarúgó-válogatottban, erre az erőre építenek majd a Litvánia elleni pénteki felkészülési mérkőzésen.
Az egyik legnagyobb argentin tehetségnek tartott Paulo Dybala öt évre írt alá a BL-döntős Juventus labdarúgócsapatához - közölte az olasz klub csütörtök délután.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint a pénteki Litvánia elleni barátságos mérkőzés helyszínén, a debreceni Nagyerdei Stadionban nem lehet majd jegyet vásárolni a meccs napján.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke átfogó reformprogramot kezdeményezett. Első lépésként csütörtökön egyeztetett Domenico Scalával, akinek megbízottként a változtatások és a tisztújítást előkészítése a feladata.
Csoknyai László nem csak teljesítményével, hanem bajtársiasságával is elismerést vívott ki a múlt hétvégi, kolozsvári, olimpiai kvalifikációs cselgáncs Vk-n. Nem várta meg az orvosokat, ő maga, karjában cipelte le a tatamiról megsérült ellenfelét, a brit Max Stewartot, aki lábra sem tudott állni. Ekkor már csak másodpercek voltak hátra, és a magyar sportoló három intéssel vezetett. 12. Vk-bronzát…