Legyőzte az ezüstérmes a bajnokot az NB I-ben: a Ferencváros egy szerencsés Böde-találattal, és egy szépségdíjas Csukics-góllal múlta felül a Videotont a Groupama Arénában, a befejező kör szombati játéknapján.
A vége nagyon nehéz lett, de sikerült! Az MKB-MVM Veszprém visszavágott a Kielnek a tavalyi vereségért és bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Barcelona lesz az ellenfele.
A nemzetközi sajtó jellemzően kritizálta a korrupciós botrány árnyékában pénteken újraválasztott Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökét, aki ötödik ciklusát kezdi meg a szervezet élén.
Az MKB-MVM Veszprém főleg kitűnő második félidei játékával bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjába, miután a kölni négyes döntő elődöntőjében 31-27-re legyőzte a német THW Kielt. Az első helyért a Barcelona lesz az ellenfél.
Roberto Pereyra mesés góljával, majd Fernando Llorente találatával is vezetett a Juve a szombati, utolsó fordulós bajnokin, de a házigazda Verona mindkétszer egyenlíteni tudott. Juanito Gómez a 93. percben alakította ki a végeredményt fejesből.
Az Arsenalnak csak szombat este ért véget az idény, mégpedig a tavalyihoz hasonló módon, FA-kupa-győzelemmel vonulhatnak pihenőre Arséne Wenger tanítványai.
Izgalmas pillanatokat élhettünk át a Giro d’Italia utolsó hegyi szakaszán, ugyanis Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) leszakadt a legjobbakról már az utolsó előtti emelkedőn, a Finestre csúcsára vezető murvás úton. Így is elégedett lehetett a nap végén a rózsaszínű trikós spanyol, akit már összetett győztesnek tekinthetünk. A Bikemag beszámolója.
A Budapest Honvéd 2-0-ra legyőzte a már kiesett vendégét, a Pápát a labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójának szombati játéknapján, így bennmaradt az élvonalban.
Babos Tímea és Kristina Mladenovic harmadik helyen kiemelt duója kiesett női párosban a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon, miután a legjobb 32 között kikapott a Daniela Hantuchova, Samantha Stosur szlovák, ausztrál kettőstől.
A kupagyőztes és a bajnokságban ezüstérmes Ferencváros 2-0-ra legyőzte a bajnok Videotont a labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójának szombati játéknapján.
A Dunaújváros 2-1-re kikapott Pakson a labdarúgó NB I 30., utolsó fordulójának szombati játéknapján, így kiesett az élvonalból. A Haladás végül három ponttal előzte meg a PASE-t, és megmenekült, akárcsak a Honvéd, amelynek már csak matematikai esélye volt arra, hogy a másodosztályba zuhanjon.
A Wolfsburg a 2009-ben nyert salátástál mellé a 2015-ös kupatrófeát is a vitrinbe helyezheti, miután hátrányból fordítva verte 3-1-re a Dortmundot Jürgen Klopp búcsúmeccsén, a szombat esti, berlini fináléban.
A Barca ismét megmutatta, miért számít jelenleg egyértelműen Spanyolország legjobb csapatának. A szombat esti, Bilbao elleni honi kupadöntőben a duplázó Leo Messi vezetésével minden különösebb gond nélkül begyűjtötte a trófeát a Nou Campban, és a másik BL-döntőshöz, a Juventushoz hasonlóan harcban maradt a triplázásért.
A PSG mind a négy serleget elhódította a francia futballszezonban (Szuperkupa, Ligakupa, Ligue 1, Francia Kupa), ezzel a DEBRECEN után a második európai klubcsapat lett, amely mesternégyest ért el ebben a tekintetben.
Az olasz Pro Recco nyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligáját, mivel a barcelonai hatos döntő szombati fináléjában győzött a horvát Primorje Rijeka ellen.
A Pro Recco nyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligáját, mivel a barcelonai hatos döntő szombati fináléjában győzött a horvát Primorje Rijeka ellen. Az olasz csapat nyolcadszor lett Európa legjobbja.
A hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott simán kikapott a házigazda montenegrói válogatottól pénteken a Podgoricában zajló négyes torna második napján.
Fennállása legnagyobb sikerére készül az MKB-MVM Veszprém, amely vasárnap este 18 órakor a Barcelona ellen lép pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének fináléjában.
A Videoton játékosai és a szakmai stáb tagjai szombati - a Fradi otthonában 2-0-ra elveszített - utolsó fordulós bajnokijukat követően vették át a már hetekkel ezelőtt bebiztosított aranyérmeket Székesfehérváron. Fotók a tűzijátékról és a díjátadóról!
Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, nem okozott gondot a volt világbajnoki kihívó Kevin Johnson legyőzése az egyik legnagyobb brit nehézsúlyú reménységnek tartott Anthony Joshuának - írja a profiboksz.hu
Fennállása legnagyobb sikerére készül a Veszprém, amely ma este 18 órakor a Barcelona ellen lép pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének fináléjában.
Miközben Leo Messi Spanyol Kupa-győzelemmel melegített a közelgő BL-döntőre, addig a 2015-ös Aranylabda másik nagy esélyese, Cristiano Ronaldo már jól megérdemelt pihenőjét tölti a Francia Riviérán, St. Tropez-ban. Fotók!
A Veszprém férfi kézicsapatának már csak a Bajnokok Ligája-serleg hiányzik a vitrinből, 2002 után ismét egy lépésre került a legrangosabb cím elhódításától a magyar sztárcsapat. Az ellenfél a Barcelona lesz a kölni Final Four vasárnap esti döntőjében. Igazi csemegének ígérkezik a Napoli-Lazio olasz bajnoki, ahol a BL-kvalifikáció a tét az utolsó fordulóban! Vasárnapi sportműsor.
Momir Ilic, a veszprémiek átlövője szerint van esély este legyőzni a Barcelonát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének fináléjában. Fennállása legnagyobb sikerére készül az MKB-MVM Veszprém, a csapat vasárnap este 18 órakor a Barcelona ellen lép pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének fináléjában.
Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának hivatalos szurkolói egyesülete elhatárolódik attól a veszprémi szimpatizánstól, aki jegyeket hamisított a Bajnokok Ligája kölni négyesdöntőjére.
Serena Wiliams nyerte a jelenlegi és a korábbi világelső szombati csatáját a Roland Garros női egyesének harmadik fordulójában egy fordulatos, időnként feszült hangulatú mérkőzésen. Babos Tímea csomagolhat, párosban is kiesett a párizsi salakos Grand Slamen.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Doris Hart amerikai teniszlegenda, aki első nőként szerzett Grand Slam-trófeát egyesben, párosban és vegyespárosban is.
Eduardo Fernández de Blas, a Real Madrid ügyvezető alelnöke elszólta magát a Real Madrid új vezetőedzőjéről, a héten menesztett Carlo Ancelotti utódjáról - számolt be róla a Reuters hírügynökség.
A Chicago Blackhawks jutott be az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjébe, miután a nyugati főcsoport fináléjában legyőzte a házigazda Anaheim Ducks csapatát, így 4-3-as összesítéssel bizonyult jobbnak.
Budapest — Borzalmas eset, amely mindenkit megrázott. Intenzív osztályon harcol az életéért a Vasas gyerekfocistája, a mindössze tízesztendős Vikukel Krisztián.
A sorozatban harmadik futamán győztes spanyol Jorge Lorenzo nyerte a MotoGP kategória vasárnapi versenyét a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei hatodik futamán, a mugellói Olasz Nagydíjon.
A lengyel Kielce végzett a harmadik helyen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a kölni négyes döntő zárónapján jó hajrával legyőzte a német THW Kielt.
A második helyen végzett az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a kölni négyes döntő vasárnapi fináléjában 28-23-ra kikapott a spanyol Barcelonától. A sorozat gólkirálya a magyar csapat szerb átlövője, Momir Ilic lett 114 találattal.
A kajakos Bodonyi Dóra aranyérmet szerzett 5000 méteren a koppenhágai kajak-kenu világkupaverseny vasárnapi napján. A szolnokiak fiatal versenyzője szombaton, 1000 méteren sem talált legyőzőre.
Magyarország — „Több NB I-es klubnak is véres a nyaka, ezért komolyan át kell gondolni, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben van-e értelme 16 csapatot üzemeltetni az első osztályban" – fogalmazott az áprilisi közgyűlésen Csányi Sándor (61), a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) első embere.
Élesen bírálta a játékvezetőket Alfred Gislason, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében negyedikként zárt német THW Kiel vezetőedzője.