Hétfőn játszották az angol másodosztály, a Championship rájátszásának döntőjét a Wembleyben, melynek során kiderült a harmadik feljutó csapat kiléte is.
Berlin — Hamarosan megkaphatja a hivatalos vezetőedzői kinevezést Dárdai Pál (39), a Pécsről elszármazott focitréner, aki az utánpótlásgárdáktól előrelépve, beugróként az élvonalban tartotta a német bajnokságban a berlini Herthát.
Úgy tűnik, Joan Carrillónak a bajnoki cím ellenére nem lesz maradása a Videoton csapatánál, szinte biztos, hogy a francia Bernard Casoni váltja a spanyol trénert.
A Serie A 37. fordulójában a Lazio pályaválasztása mellett csapott össze a két római csapat, amin a presztízs mellett a bajnoki ezüst is múlott, amit sikerével az AS Roma kaparintott meg.
Budapest — Eddig „csak” hitelességi válság volt, most már rendőrségi ügy is lesz annak kapcsán, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökét, Gömöri Zsoltot (50) megvádolták: többmillió forintot tett zsebre a fogyatékos sportolóknak szánt állami és szponzori pénzekből.
Carlo Ancelotti a Real Madrid történetének legeredményesebb edzője volt, ami a megnyert meccsek százalékos arányát illeti, ráadásul négy trófeát is elhódított kétéves madridi pályafutása során.
Az Anaheim Ducks hazai környezetben 5-4-re nyert a Chicago Blackhawks ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, így 3-2-re vezet a Nyugati főcsoport négy győzelemig tartó döntős párharcában.
Fabio Capello, az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapatának az elődöntőt kell megcéloznia 2018-ban a hazai rendezésű világbajnokságon.
Az angol bajnok Chelsea-től távozó Didier Drogba - Frank Lampard és Steven Gerrard után - szintén az Egyesült Államokban folytathatja labdarúgó-pályafutását, másik szigetországi együtteshez legalábbis biztosan nem igazol.
Kedden a harmadik mérkőzéssel folytatódik a kosárlabda férfi NB I döntője, az MTK hátrányból próbál felállni a DVSC elleni Ligakupa elődöntőben, folytatódik a Giro és lesz tenisz is Párizsból.
Arról, hogy elhagyja Európát, a 37 éves, 104-szeres elefántcsontparti válogatott csatár a Daily Telegraphnak adott interjúban beszélt, miután vasárnap lejátszotta utolsó mérkőzését a londoni Kékek színeiben.
Budapest – A téli átigazolási szezon legnagyobb fogása volt Cristian Ramírez, aki remek játékával nagyban hozzájárult a Ferencváros labdarúgócsapatának Magyar Kupa-győzelméhez és bajnoki ezüstérméhez.
Nyomozást indított a Miskolci Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt egy 17 éves focista és szülei ellen, akik jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak vasárnap este Perkupán - közölte az ügyészség helyettes szóvivője kedden.
Soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet - jelentette ki Hosszú Katinka úszó.
Cristian Ramírezt szeretné végleg megvásárolni a magyar kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes Ferencváros, miután Thomas Dollék nagyon meg vannak elégedve a baloldali játékossal és nagy szükség lenne rá az Európa Ligában is.
Soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet - jelentette ki Hosszú Katinka úszó.
Párizs – A múlt héten Xavi Hernández bejelentette, hogy elhagyja nevelőegyesületét, a spanyol bajnok és Bajnokok Ligája-döntős Barcelonát és két évre a katari al-Szaddhoz szerződik.
Nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet - jelentette ki az Iron Lady. Bepereli a vádaskodó újságírót.
Budapest — Ezt a támadást nem lehetett szó nélkül hagyni! Hosszú Katinka (26), a Vasas világ- és Európa-bajnok úszója határozottan visszautasította azokat a vádakat, amelyeket a Swimming World Magazine nevű szaklapban fogalmaztak meg vele kapcsolatban, azt sugallva, hogy remek eredményei mögött a tiltott teljesítményfokozó szerek fogyasztása állhat.
Sokan már megpróbálták összehasonlítani az összehasonlíthatatlant, Fernando Torres és Diego Costa teljesítménye a Chelsea-ben közel sem említhető egy lapon, ezt most egy remek grafikával szemléltették.
A francia lapok szellőztettek meg egy nem akármilyen sztorit, mégpedig azt, hogy a Paris Saint-Germain kölcsönvenné a katari al-Szaddtól Xavit a következő idényre.
Róma – A Roma 2-1-es győzelmével ért véget a Lazio-Roma derbi az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A 37., utolsó előtti fordulójában. A találkozó előtt és után is hatalmas szurkolói balhé volt az olasz fővárosban.
Kammerer Zoltán és Szalai Tamás képviselheti a magyar színeket az augusztusi milánói kajak-kenu világbajnokság K-2 1000 méteren, miután a keddi szétlövésben legyőzték a Noé Zsombor, Vass Péter duót.
A kínai bajnokságban vitézkedő Csungcsing Lifan kapusa, Szuj Vej-csie úgy gondolta, egy szabadrúgást megelőzően a legjobb döntés, ha iszik egy korty vizet az izgalmakra, de nem lett igaza.