Mától kezdetét veszi a kitzbüheli hétvége, ahol több versenyt is rendeznek, többek között a szombati lesiklást, amely talán a világ legismertebb alpesi lesikló versenye. Az idén kedvezőek az előjelek, van elég hó, jó állapotban van a pálya, bár nőtt a veszély, az egyik ugratót kissé átalakították.
2015. február 5-8. között kerül megrendezésre a 73. Winter ISPO, Európa legnagyobb sport kiállítása, ahol természetesen a téli sportokra is nagy hangsúlyt helyeznek. A nagy múltra visszatekintő vásárnak ismét München ad otthont, ezúttal már több mint 2500 kiállító részvételével.
Steinmetz Ádám szinte a nap 24 órájában foglalkozik a pólóval. Kulcsembere élete klubjának, a Vasasnak, de immár vezető is egyben: szakmai igazgató-helyettes, aki, ha kell, maga mutatja meg egy utánpótláskorú játékosnak a mesterfogásokat a vízben. A 35 éves, jogi doktorátust is szerzett olimpiai bajnok az InfoRádió vendége volt. A beszélgetés szerkesztett változatát közöljük.
Babos Tímea, oldalán az amerikai Eric Butoraccal, döntő rövidítésben vereséget szenvedett az első helyen kiemelt Sania Mirza, Bruno Soares indiai, brazil kettőstől az ausztrál nyílt teniszbajnokság vegyespáros küzdelmeinek első fordulójában.
Óriási meglepetésre a második helyen kiemelt Roger Federer kiesett az ausztrál nyílt teniszbajnokságon: a korábbi világelső svájci játékos pénteken a harmadik fordulóban négy játszmában kapott ki az olasz Andreas Seppitől.
Átmenetileg kirúgták az amerikai női fociválogatottból, pontosabban 30 napra felfüggesztették pozíciójából a kapus Hope Solót, aki durva hónapokon van túl.
A 2021-es vizes világbajnokságot rendező Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) használatba veheti a Margitszigeten, a Hajós uszoda tőszomszédságában található klubházat.
A világbajnok német válogatottat irányító Joachim Löw lett a 2014-es esztendő legjobb szövetségi kapitánya a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szavazásán.
Azok után, hogy az előző körben honfitársa, Alekszandra Panova ellen meccslabdát is hárítania kellett, Marija Sarapova magára talált és a pénteki harmadik fordulóban mindössze két játékot veszítve nyert a kazah Zarina Dijasz ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Indulni akar a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség májusi elnökválasztásán Mino Raiola, aki többek között Zlatan Ibrahimovic és Mario Balotelli pályafutását menedzseli.
Könnyedén jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjébe Rafael Nadal: a korábbi világelső spanyol játékos pénteken három játszmában nyert az izraeli Dudi Sela ellen.
Az Open Faces freeride versenysorozatot 2015-ben 7 helyszínen rendezik meg, ebből a második lesz most hétvégén, január 23-25. között a magyar határtól nem messze található Hochkar síterepén. Az Open Faces ez már a harmadik évadja, de idén jár először a verseny Alsó-Ausztriában.
A Gazzetta dello Sport úgy tudja, a Milan február elején hivatalosan is bemutatja a csapat saját stadionjának terveit. A portellói stadion jóval kisebb lesz, mint a San Siro.
Európa egyik legígéretesebb futballtehetségének tartják Martin Ödegaardot. A 16 éves fiút délután sajtótájékoztatón mutatják be a nagyközönségnek. A norvég tini a Strömsgodsettől igazol át a Real Madridhoz.
A görögök elleni soron következő Európa-bajnoki selejtező előtt a klubedzők munkájára is kiemelten számít Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A motorsportok egyik legnagyobb támogatójának számító egyik energiaital-vállalat megválasztotta a szuperkrossz 2015-ös szépségét, aki Dianna Dahlgren lett, a 24 éves kaliforniai modell a motorsportok mellett imádja az extrém sportokat is.
Hosszabbításban szerzett góllal Ghána labdarúgó-válogatottja legyőzte a tavalyi világbajnokságon nyolcaddöntős algériai csapatot az Egyenlítői-Guineában zajló Afrika Kupa C csoportjának második, pénteki fordulójában.
A dél-afrikaiak döntetlent játszottak Szenegál labdarúgó-válogatottjával az Egyenlítői-Guineában zajló Afrika Kupa C csoportjának második fordulójában pénteken.