A belga labdarúgó-válogatott a vártnál nehezebben, hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte Algéria együttesét a brazíliai világbajnokság H csoportjának keddi nyitómérkőzésén.
Csodáról, reményről és jó hírekről írt a nemzetközi sajtó kedden azután, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacherről hétfőn kiderült, már nincs kómában, egyúttal elhagyta a grenoble-i kórházat, ahol eddig ápolták.
A H csoport nyitómérkőzésén Belgium az egyaránt csereként beállt Marouane Fellaini és Dries Mertens góljaival, hátrányból fordítva győztek 2-1-re győztek Algéria ellen.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az elbalonrosa.com nevű internetes portál összeállította a vb focistafeleségeinek legjobb tizenegyét, illetve legjobb öt cseréjét. Ezt mutatjuk most meg nektek.
Varga József másfél év után visszatér a DVSC-TEVA-hoz és a Ferencvárostól átigazolt Aleksandar Jovanovic is Debrecenben folytatja labdarúgó pályafutását - jelentette be Szima Gábor, a klub elnöke.
Negatív mintát adott az a csaknem nyolcszáz labdarúgó, aki tagja volt a világbajnokságra készülő kereteknek, és a múlt csütörtök óta tartó brazíliai tornán sem akadt még pozitív doppingteszt.
A házigazda brazil válogatott nagy iramú, változatos mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott kedden Mexikó csapatával a labdarúgó-világbajnokság A csoportjának 2. fordulójában.
A keddi játéknap előtt mindössze egy döntetlen született a tornán, most kettő is. Romlott az eddigi remek gólátlag. Nem tudtak gólt szerezni a brazilok, szenvedve nyertek a titkos esélyes belgák, éppen csak megmentettek egy pontot az oroszok.
Kedves Olvasóink! A brazil-mexikói derbit én tudósítom Önöknek. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Mátyás vagyok, hat és fél éves, labrador-dalmata keverék. Kérem, az elkövetkező bő másfél órában szólítsanak csak Matyinak! Többnyire arra hallgatok, de megértem azt is, ha Matukának, Blökinek vagy Szmötyinek szólítanak a gazdáim. Bízzanak bennem, néhány NB1-es játékossal ellentétben én nem csak…
A Brazília-Mexikó mérkőzés annak ellenére marad sokáig emlékezetes, hogy 0-0-val zárult. A jó játék mellett a közép-amerikaiak kapusa, Guillermo Ochoa is tett arról, hogy az legyen: óriási védésekkel tartotta a 0-0-t csapata számára!
Mats Hummels, a német válogatott középhátvédje minden bizonnyal nem játszhat csapata második, Ghána elleni mérkőzésén a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon.
A nagy esélyes Brazília egyelőre nem villantott, nemcsak a tegnapi 0-0 alapján mondom, már a nyitómeccsen is elég ötlettelen volt a játékuk, egy-két játékos egyéni villanásaira bízták magukat, az első meccsen még a játékvezető hibájára is - értékelte Kemény Dénes a keddi Brazília-Mexikó találkozót.
Néhány nap alatt szembetűnő változáson ment keresztül a brazil válogatott jobbhátvédje, Dani Alves. A Barcelona alapembere szőkére festette haját a Mexikó elleni csoportmeccsre.
A nagyszerű formában versenyző Justin Gatlin a világ idei legjobbjának számító 9.86 másodperces eredménnyel nyerte meg kedden a férfi 100 métert az ostravai nemzetközi atlétikai versenyen.
A mexikói tévénézők nem csak válogatottjuk teljesítményével, hanem a közvetítő stáb minőségével is igen elégedettek lehetnek. Ha Mariana Gonzalez lenne a mi riporterünk, valószínűleg mi is azok lennénk...
Lionel Messi, az argentin válogatott szupersztárja tagadja, hogy a bosnyákok elleni mérkőzés előtt az öltözőfolyosón szándékosan nem fogott kezet egy kisfiúval.
Nem hibáztatja kapusát, Igor Akinfejevet a dél-koreaiak elleni potyagólért Fabio Capello, a brazíliai világbajnokságon szereplő orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Fucsovics Márton két játszmában nyert kedden a német Andreas Beck ellen a wimbledoni tenisztorna férfi selejtezőjében, és így már csak egy győzelem választja el attól, hogy felkerüljön a 128-as főtáblára.
Niko Kovac, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya jelezte a szurkolók felé, hogy nem kell aggódni, Luka Modric teljesen jó állapotban lesz a Kamerun elleni vb-csoportmérkőzésen.