A horvát sajtó felháborodottan ír a világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzéséről, melyen a házigazda brazilok részben egy vitatott büntetővel diadalmaskodtak.
A 2010-es világbajnokság két döntőse egymás ellen játssza a B-csoport nyitó mérkőzését a brazíliai Mundialon. A címvédő spanyolok ellenfele az akkori ezüstérmes Oranje lesz este kilenc órától Salvadorban.
Mexikónak és Kamerunnak egyformán fontos a pénteki találkozójuk az A csoport első fordulójában. Papíron ugyanis a négyes másik két tagja, Horvátország és Brazília is erősebb náluk, így a döntetlen biztosan nem lenne jó egyik csapatnak sem.
Combsérülést szenvedett edzés közben, így nem játszhat az angolok elleni szombati világbajnoki mérkőzésen Mattia De Sciglio, az olasz labdarúgó-válogatott hátvédje.
Négy éve a fináléban találkozott, a brazíliai világbajnokságon viszont rögtön az első körben összecsap egymással a címvédő spanyol és a holland labdarúgó-válogatott, s mindkettő számára egyaránt fontos lenne a győzelem.
Az olasz Pietro Vierchowod irányítja a következő szezonban a bajnokságban legutóbb kilencedik Budapest Honvéd labdarúgócsapatát - jelentette be pénteken közleményben a kispesti klub.
Brazil válogatott játékossal erősödött a Paris-Saint Germain. David Luiz immár nemcsak a válogatottban, de új klubjában is Thiago Silva oldalán játszhat.
Ma este kilenc órakor rendezik a Spanyolország - Hollandia vb-csoportmeccset, mely az előző, 2010-es világbajnokság döntőjének a "visszavágója". Videónkban újra átélhetitek a négy évvel ezelőtti pillanatokat!
Nem akármilyen akcióba kezdett az Union Berlin: a csapat vezetői úgy döntöttek, hogy kiválasztott szurkolóik bevihetik a stadionba a kanapéikat, és ott nézhetik kivetítőn a vb mérkőzéseit!
A legfrissebb hírek szerint valószínű, hogy a chileiek első számú klasszisa, Arturo Vidal mégiscsak játszhat az éjfélkor kezdődő, az ausztrálok elleni találkozón, Cuiabában.
Az Olympique Lyont fogadja barátságos mérkőzésen július 5-én, 20 órakor a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapata - jelentette be pénteki sajtótájékoztatón Szima Gábor, a DVSC elnöke.
Mexikó egygólos győzelmet aratott a labdarúgó-világbajnokság második mérkőzésén Kamerun ellen. A közép-amerikai válogatott dolgát leginkább a kolumbiai játékvezető nehezítette meg, aki az első félidőben két szabályos góljukból egyet sem adott meg.
Azok után, hogy a Manchester United által üldözött Thomas Müller a napokban szerződést hosszabbított a Bayern Münchennel, egy másik bajor játékosra, Bastian Schweinsteigerre vetette ki a hálóját az angol rekordbajnok.
Itt az első igazi rangadó a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon! A címvédő Spanyolország a négy évvel ezelőtti fináléban 1-0-ra legyőzött Hollandiával találkozik. Élő tudósításunkban pedig a sportrovat spanyol-, illetve hollandfüggő munkatársa küzd meg egymással. Objektivitás? Ugyan már...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Szenzációs eredménnyel ért véget a brazíliai labdarúgó-világbajnokság első rangadója. A 2010-es ezüstérmes Hollandia 5-1-re kiütötte a világbajnoki címvédő Spanyolországot.
A holland labdarúgó-válogatott 5-1-re legyőzte a címvédő spanyolokat a brazíliai világbajnokság második pénteki mérkőzésén, így alaposan visszavágott a négy évvel ezelőtti fináléban elszenvedett vereségért.
A chilei válogatott a vártnál nehezebben, 3-1-re győzte le az ausztrál csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság pénteki játéknapján a B csoport első fordulójában.
A világbajnokság második napja után is jobb a torna eddigi gólátlaga a mérkőzésenkénti háromnál. S lehetne még magasabb is az átlag, ha a kolumbiai játékvezető megadja a mexikóiak két szabályos gólját.
A júliusi, budapesti Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott kétgólos vereséget szenvedett pénteken az olaszoktól a római barátságos mérkőzésen.
A kialakult belpolitikai és gazdasági helyzet miatt az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) visszavette Ukrajnától a 2015-ös férfi Európa-bajnokság rendezési jogát.
A Los Angeles Kings nyerte a Stanley Kupát, miután az NHL döntőjének ötödik mérkőzésén kétszeri hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a vendég New York Rangerst, így összesítésben 4-1-re győzött.
Két arany, két ezüst és egy bronz lett a nyitónapi magyar mérleg Rómában, a Sette colli (Hét domb) elnevezésű hagyományos nemzetközi úszóversenyen, amelyen Hosszú Katinka és Pulai Bence győzött pénteken.
Hamarosan visszaigazolhatja egykori játékosát, a jelenleg a Real Sociedadnál szereplő Carlos Velát az Arsenal, miután a baszk klub illetékesei Londonba utaztak az üzlet nyélbe ütésére.