A Sao Paulo és a CRB közötti Brazil Kupa-mérkőzésen egy nő, Fernanda Colombo Uliana tevékenykedett vonalbíróként, akinek ez volt a második profi összecsapása.
Rendre hallani olyan hangokat, melyek szerint az AC Milan eladhatja Mario Balotellit, de ügynöke, Mino Raiola leszögezte, szó sincsen arról, hogy tervbe lenne véve a távozása.
A Boston Bruins hosszabbítás után nyert a Montreal Canadiens vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, ezzel egyenlített a keleti főcsoport elődöntőjében.
A listavezető Atlético Madrid vasárnap este megnyerheti a spanyol labdarúgó-bajnokságot, ugyanakkor a papírforma alapján nem valószínű, hogy már most ünnepelhet.
Óriási gólt rúgott a szingapúri bajnokságban szereplő Geylang International csapatában játszó Fabian Kwok az Albirex Niigata elleni mérkőzésen. A középpályás az ellenfél kapusának rossz kirúgását juttatta kapásból a hálóba a félpályáról.
A portugál tréner a Sunderland 1-0-s sikerével zárult találkozó után - félreérthetetlen szarkazmussal - fantasztikusnak és hihetetlennek nevezte Mike Dean bíró ténykedését.
Manuel Pellegrini, a Manchester City menedzsere számára természetesen rendkívül fontos, hogy csapata megnyerje a Premier League-et, azonban egyáltalán nem tartja mindegynek, hogy milyen módon jönnek a sikerek.
A címvédő Miami Heat, valamint az alapszakaszgyőztes San Antonio Spurs egyaránt megnyerte második hazai mérkőzését is az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának főcsoport-elődöntőjében.
Az eddigi legjobb világbajnokságra készített reklámnak ítélték a chilei Cristal sörgyár kisfilmjét, amelyben olyan horrorklasszikusokat idéznek fel, mint a Kör vagy a Ragyogás.
Kisebb riadalmat okozott a Portland Trail Blazers kosárlabdázói között, amikor a San Antonio Spurs otthonában lejátszott csütörtöki összecsapás előtt egy csörgőkígyót találtak az öltözőben.
Fantasztikus gólt szerzett az ecuadori Independiente José Terán játékosa, a Real Madridban nevelkedett Fernando Guerrero. A középpályás szinte az alapvonalról talált a hálóba.
A Manchester Evening News értesülése szerint a Manchester United holland csatárának, Robin van Persie-nek a fiát, Shaqueelt mindkét helyi sztárcsapat, így a United és a City is akarja.
Káprázatos gólt szerzett a dél-afrikai Mamelodi Sundowns játékosa, Teko Modise a SuperSport United elleni bajnokin. A középpályás fantasztikus formában van idén, az év játékosa díj egyik fő várományosa. Ilyen gólok után nem csoda.
Nem indul a barcelonai Forma-1-es Spanyol Nagydíj 14 órakor rajtoló második szabadedzésén a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel. A legutóbbi három futamon győztes Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
A listavezető Atlético Madrid vasárnap este megnyerheti a spanyol labdarúgó-bajnokságot, ugyanakkor a papírforma alapján nem valószínű, hogy Diego Simeone együttese 18 év után már most ünnepelhet.
Veszélybe került Pepe szereplése a Bajnokok Ligája döntőjében, a Real Madrid portugál válogatott futballistájánál ugyanis vádlisérülést diagnosztizáltak.
Bizarr jelenet játszódott le a Forma-1-es Spanyol Nagydíj első időmérő edzésén. Az éppen gyors körét teljesítő Sergio Pérez autójának bal visszapillantó tükre leszakadt, a Force Inida pilótája komoly lélekjelenléttel elkapta a tükröt és kezében tartva vezette vissza autóját a boxba.
Halálra rémültek a Portland Trail Blazers játékosai a San Antonio Spurs elleni NBA-mérkőzés előtt, amikor Thomas Robinson egy csörgőkígyót talált az öltözőben.
Az Angol Labdarúgó Szövetség 13 ezer fontra (4,7 millió forint) büntette Jose Mourinhót, a Chelsea menedzserét a Sunderland elleni vesztes bajnoki találkozó után tett cinikus nyilatkozatáért.
Az élet teljesen új területén hozza ki magából a maximumot Pálinger Katalin. A 254-szeres válogatott kézilabdakapus két éve búcsúzott el az élsporttól, hogy családot alapítson.
A német celebvilág legkitárulkozóbb személyiségének, Micaela Schäfernek a vezetésével egy csoport dögös modell, felnőttfilm-színésznő vetkőzött félmeztelenre, hogy a közelgő világbajnokságot népszerűsítve focizzon egyet.
Veszélybe került Pepe szereplése a Bajnokok Ligája döntőjében, a Real Madrid portugál válogatott futballistájánál ugyanis vádlisérülést diagnosztizáltak.
Az FC Barcelona jobb oldali védője, Dani Alves ismét utalt rá, hogy nem tetszik neki az, hogy olyan reakciókat tapasztal, amelyek alapján mintha klubja korábbi nagy sikerei meg sem történtek volna. A brazil szerint energiaváltozásra van szükség.