Akasztó – Omladozó falak, méteres gazzal benőtt pálya, felújítandó szobák, öltözők: ilyen körülmények között várja leendő gazdáját a Stadler stadion Akasztón.
Debrecen – Csak így tovább, kapitány úr! A magyar labdarúgó-válogatottat irányító Pintér Attilának (48) jót tett, hogy kommunikációs tréningre küldte a szövetség – legalábbis így tartja a Blikk által megkérdezett szakértő.
Nem sikerült Klein Dávid első csúcstámadása a Mount Everesten, a hegymászó 8600 méteren, mintegy 250 méterrel a cél előtt visszafordult, magyar idő szerint szombaton hajnalban. A SPAR Everest Expedíció tájékoztatása szerint azért döntött így, mert kifutott az időből, vagyis ha folytatta volna a mászást, nem biztos, hogy lett volna ereje utána visszatérni.
A Bajnokok Ligája történetében először rendeznek városi párharcot a döntőben: szombaton este Lisszabonban a Real Madrid és az Atlético Madrid mérkőzik a trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elutasította, illetve "nem tudta hivatali eljárásba illeszteni" a Magyar Kupa vasárnapi fináléjára készülő Diósgyőri VTK méltányossági kérelmét, amely arra irányult, hogy a csütörtökön eltiltott Szivics Tomiszláv leülhessen a kispadra az Újpest elleni összecsapáson.
Eljött az év legfontosabb klubfutball-eseményének napja, a Bajnokok Ligája döntője. Az Atlético Madridért egy igazi gyönyörűség, Lina Posada is szorít majd. A kolumbiai fehérneműmodellnek régóta a Matracosok a kedvencei, ráadásul némi köze van is a gárdához.
David Luiz a nyári átigazolási időszak első napján a PSG-hez szerződik a Chelsea-től - ezt a francia klub tudatta péntek este 11 óra körül Twitter-oldalán.
Kassai Viktor lesz a játékvezetője az angol és a perui válogatott közötti barátságos labdarúgó-mérkőzésnek, amelyet a jövő szombaton rendeznek meg a londoni Wembley Stadionban.
Nem sikerült Klein Dávid első csúcstámadása a Mount Everesten, a hegymászó 8700 méteren, mintegy 150 méterrel a cél előtt visszafordult, magyar idő szerint szombaton hajnalban.
Babos Tímea egyesben nem jutott fel a francia nyílt teniszbajnokság 128-as főtáblájára, miután a selejtező utolsó, harmadik fordulójában pénteken két játszmában kikapott az ukrán Marina Zanevszkától.
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női röplabda-válogatott a franciaországi Európa-bajnoki selejtezőtornán, Moulins-ben. A férfiak vereséggel rajtoltak a szlovákiai Poprádon.
Úgy tűnik, Alvaro Morata igen sokoldalú játékos. A támadó a Real Madrid tegnap esti edzésén csodás mozdulattal védte Sergio Ramos lövését. Lehet, hogy a támadó a kapuba is beférne?!
A magyar csapat tagjai három arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a szombati döntőkben Szegeden, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség világkupa-sorozatának idei harmadik, egyben utolsó versenyén.
Lewis Hamilton 0,050 másodperccel utasította maga mögé Daniel Ricciardót a Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén – de a csapattárs Nico Rosberg és Sebastian Vettel is közel volt a brithez.
Meghosszabbította partneri együttműködését a Mercedes és a Petronas – jelentette be a német istálló a Monacó Nagydíj harmadik szabadedzését megelőzően.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.
A magyar csapat tagjai három arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a szombati döntőkben Szegeden, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség világkupa-sorozatának idei harmadik, egyben utolsó versenyén.
Könnyen lehet, hogy a Liverpool a sikeres bajnoki szezon után ezen a nyáron az átigazolási piacon is nagyot dobbant. A Vörösök 12 millió euróért szerezhetik meg a német futball egyik nagy ígéretét, Emre Cant.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről. Elméletileg.
Nem elég, hogy a Manchester United az elmúlt húsz évének legrosszabb szezonját zárta, úgy tűnik, még a kiszemeltjeik sincsenek elájulva a lehetőségtől, hogy a vörös ördögökhöz igazoljanak.