Sokatmondó fotó készült David Moyesról a Manchester United kínos, Olimpiakosz Pireusz elleni 2-0-ra elbukott BL-nyolcaddöntőjén. Az angolok menedzsere magába roskadva konstatálta a görögök második gólját.
Mind Klaas-Jan Huntelaar, a német Schalke, mind Didier Drogba, a török Galatasaray sztárfutballistája olyan csapat ellen lép pályára a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős sorozatának szerdai folytatásában, amelyben már játszott pályafutása korábbi szakaszában.
A Manchester United Olimpiakosz elleni, BL-nyolcaddöntőbeli 2-0-s veresége után csak úgy záporoznak a kritikák és az élcelődések a külföldi sajtó részéről. Egy nemzetközi fociblog David Moyes taktikája kapcsán gúnyolódott a vörös ördögökkel.
David Moyes, az angol bajnoki címvédő Manchester United vezetőedzője vállalja a felelősséget azért, mert csapata 2-0-ra kikapott az Olimpiakosz vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának keddi első mérkőzésén.
Bő három hónappal a nyári foci-vb előtt az Adidas elkezdte árusítani a nagy eseményre szánt termékeit. A sportszergyártó pólókat is készített, ám ezekkel ki is verte a biztosítékot a braziloknál, mondván túlzottan szexuális tartalmúak.
A szakemberekkel konzultáló barátai és családja tanácsára az Egyesült Államokba utazott magát gyógykezeltetni Grant Hackett, az ausztrálok olimpiai bajnok úszója.
Vicces párhuzamot vont az egyik nemzetközi fociblog az Olimpiakosz portugál légiósa, Paulo Machado és a mókás filmszereplő, Borat között a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntőn. Szó mi szó, van hasonlóság.
Továbbra is záporoznak a Manchester United kínos BL-vereségét megörökítő és kifigurázó alkotások a különféle nemzetközi fociblogokról. Az egyik legsokatmondóbb alkotáshoz épp David Moyes elődjét, Sir Alex Fergusont használták fel.
A Celtic skót kapusa, Fraser Forster 1196 perces góltalansági rekordot állított fel a skót élvonalban. A hálóőr szenzációs sorozatát az Aberdeen középpályásának, Jonny Hayesnek a hatalmas bombagólja törte meg.
Bruno Sundov személyében egy korábban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot (NBA) is megjárt centerrel erősített a férfi NB I-ben szereplő FORTRESS Jászberény.
Nem mindennapi eset játszódott le a Racing Santander-Compostela spanyol harmadosztályú bajnokin. A mérkőzés játékvezetője, Hugo José Lopez Puerta a 66. percben dombsérülést szenvedett és nem tudta folytatni a bíráskodást.
A szocsi téli olimpia utolsó előtti napjának hét aranyérméből Oroszország, Hollandia és Ausztria is kettőt-kettőt szerzett meg. A játékok utolsó magyar érdekeltje, Farkas Norbert a műlesiklás második futamában kiesett.