Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját választották a Nemzet Sportolói új, 12. tagnak.
Pár perccel azt követően, hogy a Ferrari megerősítette Fernando Alonso távozását, az is hivatalossá vált, hogy 2015-ben Sebastian Vettel lesz Kimi Räikkönen csapattársa a vörösöknél. Az olaszok tehát a következő szezonnak is két világbajnokkal vágnak neki.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Marca madridi sportnapilap internetes szavazásának végeredménye szerint Iker Casillas, a Real Madrid és a spanyol labdarúgó-válogatott vb- és Eb-aranyérmese a világ legjobb kapusa.
Már 2008 óta kapcsolatban állt a Ferrarival Sebastian Vettel, s évek óta tervezgette, hogy egy napon majd a versenyzőjük lesz. A német Auto Motor und Sportnak adott interjújában részletesen beszélt döntése előzményeiről és indítékairól.
Las Vegas – A bunyóból és a szerencsejátékból alaposan meggazdagodott Floyd Mayweather, hogy ne unatkozzon, érdekes fotókat posztol a közösségi oldalakra, vagy még érdekesebb videókat tesz fel az életéről.
Az ATP-világbajnokság vasárnapi döntőjétől hátsérülés miatt visszalépett svájci Roger Federer vállalja a játékot a franciák elleni, pénteken kezdődő tenisz Davis Kupa-fináléban.
A Toronto Maple Leafs - amely kedden 9-2-re kapott ki a Nashville-től - 5-2-re győzött a vendég Tampa Bay Lightning ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján.
A kapus Gianluigi Buffon 2017-ig, a védő Giorgio Chiellini pedig 2018-ig meghosszabbította szerződését az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédőként listavezető Juventusnál.
Már az első szabadedzés nagy csatát hozott a két Mercedes között. Ennek végén Lewis Hamilton 0,133 másodperces előnnyel előzte meg Nico Rosberget. A harmadik Fernando Alonso 1,7 másodpercet kapott.
A világbajnoki pontversenyben vezető és pályafutása második vb-címéért hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Pályafutása során most negyedszer küzd az utolsó futamon a Formula-1-es világbajnoki cím megszerzéséért a brit Lewis Hamilton, aki az eddigi három alkalomból kétszer nem járt sikerrel.
A Veszprém csoportelsőségért, a Szeged a továbbjutásért, a Győr pedig a maximális középdöntős pontszámért lép pályára a kézilabda Bajnokok Ligájában a hétvégén.
Az éllovas Real Madridra könnyebbnek, a mögötte két ponttal lemaradva második FC Barcelonára nehezebbnek ígérkező kilencven perc vár a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.
A mindeddig nyeretlen Oakland Raiders nagy meglepetésre 24-20-ra legyőzte a vendég Kansas City Chiefs együttesét a profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának csütörtöki mérkőzésén.
Korábban még sosem látott büntetést kapott Romain Grosjean a szezonzáró Abu-dzabi Nagdíjon. A franciát nem kevesebb, mint húsz rajthellyel sorolják hátra vasárnap…
Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját választották a Nemzet Sportolói új, 12. tagnak.
Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője szerint nem érdemelnek túl sok hitelt Lionel Messi azon szavai, miszerint egyszer akár el is hagyhatja a Barcelonát.
Az első után a második szabadedzést is a Mercedes pilótája, Lewis Hamilton nyerte Abu-Dzabiban. A brit világbajnok mögött csapattársa, Nico Rosberg végzett a második helyen.
Vádat emelnek a kétszeres Stanley Kupa-győztes Vjacseszlav Vojnov orosz jégkorongos ellen feleségének bántalmazása miatt. A hátvéd akár kilenc év börtönt is kaphat.
Ahogy az első, úgy a második szabadedzésen is a világbajnoki pontversenyben vezető és pályafutása második vb-címéért hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Formula-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon.