A címvédő Manchester City southamptoni vendégjátéka ígérkezik a legérdekesebb összecsapásnak az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 13. fordulójában.
Mickey Rourke hollywoodi filmsztár húsz év kihagyás után, 62 évesen visszatért a szorítóba egy pénteki moszkvai bokszgálán, és kiütötte a nála kétszer fiatalabb ellenfelét.
A Real Madrid azt kérte Michel Platinitől, az Európai Labdarúgó Szövetség elnökétől, hogy tartsa meg magának a személyes véleményét az Aranylabda-szavazással kapcsolatban.
A csalódást keltő keddi Bajnokok Ligája-mérkőzés után vasárnap az olasz labdarúgó-bajnokságban rangadó vár az AS Romára, ugyanis az Internazionalét fogadja a Serie A 13. fordulójában, melyben a Juventus a városi rivális Torinót látja vendégül.
Pénteken pont került a hosszú hetek óta tartó találgatások végére, a Toro Rosso ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy Carlos Sainz junior lesz Max Verstappen csapattársa a 2015-ös versenyévadban. A spanyol pilóta a következő szezonban kezdi Forma-1-es pályafutását.
A Real Madrid azt kérte Michel Platinitől, az Európai Labdarúgó Szövetség elnökétől, hogy tartsa meg magának a személyes véleményét az Aranylabda-szavazással kapcsolatban.
A címvédő Spanyolországgal, továbbá Szlovákiával, Litvániával és Svédországgal találkoznak a társrendező magyarok a jövő júniusi női kosárlabda Európa-bajnokság csoportkörében.
Két egymást követő vereség után szombaton győzni tudott az Arsenal az angol labdarúgó Premier League-ben: a Bajnokok Ligájában már nyolcaddöntős londoniak a 13. forduló nyitómeccsén a West Bromwich Albion otthonából hozták el a három pontot.
Barcelona audis promóciós videójában Gerard Piqué ül a kormány mögött, mellette pedig Lionel Messi foglalt helyet. Az argentin nem igazán lehetett elégedett spanyol klubtársa mutatványával.
A magyar női kézilabda-válogatott biztos győzelmet aratott szombaton az osztrák csapat ellen Győrben, a jövő vasárnap kezdődő magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokság előtti felkészülési mérkőzésen.
A magyar női kézilabda-válogatott biztos győzelmet aratott szombaton az osztrák csapat ellen Győrben, a jövő vasárnap kezdődő magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokság előtti felkészülési mérkőzésen.
Megnyerte története első főtáblás mérkőzését a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Szolnok: a magyar csapat a sorozat nyitókörének szombati játéknapján hazai környezetben a horvát Primorje Rijekát győzte le.
Kéztörése miatt kihagyott 13 meccs után visszatért Russell Westbrook, az Oklahoma City Thunder sztárja és rögtön 32 ponttal vette ki a részét a New York Knicks felett aratott sikerből az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.