A magyar válogatott - mely edzéssel töltötte a vasárnap délelőttöt - rövid pihenő után elindult a Feröer-szigetekre, ahol a romániai 1-1 után kedden újabb Eb-selejtező vár rá.
Az amerikai válogatott a vasárnapi döntőben nagy csatában, négy játszmában legyőzte a kínai együttest, s ezzel története során először aranyérmet nyert a női röplabda-világbajnokságon.
A lengyel Agnieszka Radwanska a hatodik helyre lépett előre a női teniszezők világranglistáján, amelyet változatlanul nagy fölénnyel vezet az amerikai Serena Williams.
A Dárdai Pál vezette magyar labdarúgó-válogatott holnap este Tórshavnban lép pályára Feröer-szigetek nemzeti csapata ellen. A mérkőzésről elfelejtett említést tenni a feröeri labdarúgó szövetség hivatalos honlap. Sőt…
A hétfői román lapok a Nemzeti Aréna védelmére szerződtetett BGS őrző-védő céget hibáztatják a szombati Románia-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen (1-1) történt incidensekért.
A legfrissebb hírek szerint Mesut Özil biztosan máshol folytatja pályafutását. Az Arsenal középpályása idén már nem léphet pályára, már januárban sor kerülhet a váltásra.
José Mourinho, a Chelsea menedzsere beismerte: kétszer is megkereste őt a Paris Saint-Germain, és felkínálták neki a vezetőedzői posztot, ám ő inkább a Chelsea-hez való visszatérést választotta.
A legutóbbi három kiírás győztese, ám az új idényre több alapemberét elveszítő Szeged a tovább erősödött Szolnokkal csap össze a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében a hétfői sorsolás nyomán.
Nyár végén viharos gyorsasággal távozott Mario Balotelli Milánóból. Az olasz támadó a Liverpool játékosa lett, aminek nagyon tudtak örülni a San Siróban.
Boriszov – Megtáltosodtak a szlovák futballisták, sorozatban harmadik Európa-bajnoki selejtezőjüket nyerték meg, ezúttal a fehéroroszok otthonában diadalmaskodtak 3-1-re, így nagy meglepetésre vezetik csoportjukat a címvédő spanyolok előtt.
Újabb felvétel került elő a magyar szurkolók bukaresti rendbontásáról. Szurkolóink kordont bontottak, a román szurkolókkal társuló rendőrök sem bírták megállásra szurkolóinkat.