Szenzációs ollógólt lőtt Hadnagy Attila a román másodosztályban szereplő Botosani játékosa. Egy középre ívelt labdát juttatott zseniális mozdulattal a jobb felső sarokba, azonban a bírók les miatt
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoport-elődöntőjében a San José Sharks egy hosszabbítás után aratott győzelemmel szépített a Los Angeles Kings elleni párharcban.
Vitalij Zaharcsenko ukrán belügyminiszter lemondását követeli két sajtószakszervezet és a Vitalij Klicsko vezette Udar (Ütés) nevű párt az Ötös tévécsatorna újságírónőjének megverése miatt.
Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelte az MTK elleni örökrangadón elért 2-0-s győzelmet, mellyel elmondása szerint csapata megtartotta esélyét a dobogóra.
Meghökkentő módon ünnepelte meg a CSZKA Moszkva orosz bajnoki címét Pontus Wernbloom, a moszkvaiak svéd játékosa. A középpályás egy jókora péniszt rajzolt edzője, Leonyid Szluckij hátára.
Elindult a Duna-deltában található Tulcearól (Románia) vasárnap Molnár Péter felsővégtag-hiányos ultrafutó, aki a Duna mentén futva 3000 kilométert tesz meg hat hét alatt a folyam németországi forrásvidékéig, Donaueschingenig.
Nagy Györgyöt, a magyar szövetség (MSSZ) első emberét beválasztották az Európai Sportlövő Szövetség elnökségébe a szervezet moszkvai közgyűlésén, amelyen Magyarország két felnőtt kontinensviadal rendezését is elnyerte.
Egyedi módját választotta annak Roberto Mancini, a Manchester City távozó menedzsere, hogy kifejezze háláját a csapat szurkolóitól kapott szeretetért. A tréner egy napilapban köszönte meg a szurkolók biztatását.
Hihetetlen történésről számolt be a The Sun című angol bulvárlap. A Championship rájátszásának elődöntőjében a Crystal Palace játékosai undorító dologgal szembesültek az öltözőben a Brighton elleni meccs előtt.
Utolsó mérkőzését játszotta hazai pályán a Paris Saint-Germain színeiben David Beckham. Az idény végén visszavonuló angol csillag a Brest elleni bajnoki 82. percében könnyek között vonult le a pályáról.
Az Egri FC 2-1-es vereséget szenvedett az Újpesttől az OTP Bank Liga 28. fordulójában. A mérkőzés után a már kiesett hevesiek másodedzője, Horváth Tamás elmondta, győzelemmel felérő vereségként tekintenek a mérkőzésre.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Horváth Károly, az FGSZ Siófok vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a PMFC-MATIAS 1-0-s legyőzése után, mellyel csapata megtartotta esélyét arra, hogy kiharcolja a bennmaradást az OTP Bank Ligában.
José Gomes, a Videoton vezetőedzője csapata Kaposvár elleni 2-1-es győzelmét követően úgy nyilatkozott, véleménye szerint csapata nagy lépést tett az ezüstéremhez vezető úton.
Az egyik nemzetközi fociblog közzétett egy felvezető videót a május 25-i Bayern München-Borussia Dortmund BL-döntőről, melynek albán alkotói a Vasembert és a Rammsteint is segítségül hívták remek alkotásukhoz.
Kovac Zoltán, a DVTK vezetőedzője elszántan tekint a vasárnapi, KTE-Phoenix Mecano elleni bajnokira, még akkor is, ha elmondása szerint csapata jelenleg az általa elvártaknak csupán a 30 százalékát nyújtja.